2012. június 5., kedd

Erdélyi és csángó költészet: Mihály László Barna


Sz. Székelyudvarhely, 1902. dec. 29. – mh. 1977. júl. 5. Budapest) költő, regényíró, közíró, újságíró. Jánossy Margit írónő férje. Középiskolát szülővárosa Római Katolikus Gimnáziumában végzett, magyar-történelem szakos tanári diplomát Budapesten szerzett (1930). Az Ifjú Erdély, Pásztortűz, Vasárnap, Dacia, Délkelet, Erdélyi Helikon, Erdélyi Szemle, Ellen­zék munkatársa; a Tizenegyek antológiája egyik szerzője. A II. világháború alatt olaszországi sajtótudósító. 1949-től a budapesti Szabó Ervin Könyvtár munkatársa, később segédmunkás. Főbb versötetei: Hóvirágok (versek, Kv. 1923); Hazavágyom! (versek, Bp. 1926); Öröktűz (versek, Csíkszereda 1928); Bíbor hajnalon (versek, Arad 1933); Költő, né félj! (versek, Kv. 1936).




HINNI   TUDOK!


Öreg a faház, ahol én lakom 
Gyümölcsfák között, — most mindenik fehér. 
Muskátlis, rozmaringos az ablakom, 
Nekem sokat, tán másnak mitsem ér.


Most egy kicsit rideg mégis ez a ház, 
De tán a boldogság egyszer idetér ? 
Most öreg kéményén a bagoly tanyáz, 
Az éjszakám is holt sötét, hol fehér.


De hinni tudok a jövőben én,
Hogy egyszer-egyszer nyílik szebb virág -
Lesz mosolygó nőm s a szivén
Halkan csendül egy csendes szerenád.




OÁZIS  PARTON


Futok, futok mélyén az éjnek, 
Liheg értem vágyaim asszonya.
Mosolyg az Élet, az Élet nevet; 
Oázis part vár, altató dal... 
De nem érek el soha ! ?


Jön a lány és megcsókol az Élet. 
Ölelő kar vár az oázis-parton. 
Csattan a csók, liheg a kebel 
És gyönyörmosolyba fül a vágy 
Egy poéta ajkon.


Evez a vágyam, evez csöndesen 
S a boldogság kimondhatatlan. 
Öröm, boldogság őrök pírja 
A lelkemben, a dalomban ég 
És mégis halhatatlan.




A MI HÁZUNK


Hókoszorús, hideg Olt parton 
Rozzant-tetős öreg faház, — 
Kéménye sincs, csak úgy tüzelnek,
—  Kopogj be nálam, ha arra jársz.


Jobb itt tán forró júniusban 
Egy pár héttel pünkösd előtt; 
Mikor kis méhek döngicsélnek, 
Mikor rózsalugasunk lombja rőt.


Mikor virágok illatoznak 
És dalt suttognak a hársak; 
Ezek az árván itt felejtett 
Kemény nyakú, viharedzett társak.


Itt ülünk drága kedvesemmel 
És megpengetem a hárfám 
S itt zokog, könnyes éjszakákon 
Anyám, szegényke búsan, árván...


Itt fogjon el a halálszender,
S a halk szellő, mely hívón fuvoláz,
—  Magasba lengjen zümmögő fohász. 
S körülharsogjon öröm áriája ; 
Áldott leányszív: Ávemáriája.




PÜNKÖSDI BÚCSÚN


Kit poéta vérem száz csatára hajt, — 
Szemed tüzétől lángra gyúltam én.
—   Havasi, hamvas, szűz málna a vágyam ! 
Ezért sír nótám örök vágy éjjelén...


Míg suhanva jött az Álom minden este 
Csókkal behintett virág-gondolán ; 
Fia szeméről lecsókolta a könnyet 
Egy drága, szent nő: az Édesanyám.


Ma nagy felhők lógnak fenn az égen, 
Kissomlyó ormán bús magyar dal száll; 
S aztán meglopja lelküket a bánat, 
Egy szent érzés — Mária lábainál.


Ezt a sok népet a hit csalta ide.
—  Engemet kínos, gyötrő szerelem. 
Bocsásd meg nékem csíksomlyói Márja, 
Hogy azt a kislányt titkon szeretem !




MOZIBAN


Még bennem zsong a rég dalolt vidám dal. 
Egy refrén és már az sem az enyém. 
Mosolyog a jókedv, kihunyt a fény... 
Egy szép barna lánynak csillag a szemén. 
Bús szívem e napon az örömtől ég. 
Káprázatos képek. Zakatol a gép.


Én fent merengek s lent a karzat alatt 
Egy csodaszép lány jóízűn kacag... 
Repül az élet, tátongó mélység, hegy, vidék. 
Itt borús, ott meg csillagos az ég. 
Távol ködén két szempár csillog felém,
Egy csodaszép lánynak rózsa a keblén...


Szerelem... csók, vágy; boldogság a cél. 
Hamvas lánykebelben pacsirta-szó kél. 
— Túlról egy kisasszony rózsát dobott át,
 Engem gyötör érte fojtott hangú vád. 
Taps. Kigyult a fény. Mindennek vége van. 
Egy barna leánnyal sírunk boldogan !




SÍRNAK A KOLDUSOK


Vad csörtetésben megtorpan a vihar. 
Erdőben bolyongunk én és kedvesem. 
Ajkunkon elcsitult égzengő kacaj. 
Sátrunk nincsen, se étkünk semmisem. 
Puha kezeidet tartod a kezemben, 
Reszket az ajkad s pillád meg se rebben, 
Szívemben a dal rózsalángja ég. 
De jaj, kedvesem újra zeng az Ég... 
Kacajba ful ma bün, erény, babér... 
Csókolj meg édes, mig szivünk zenél!


Somlyó fölött már tenyérnyi kék
Az Ég, ez ősszittya golgotás vidék,
Kálváriás uton keresztek állnak,
Ma is még élnek, kik hordják a keresztet;
Ma is zeng orkán, ma is van lator,
Ma is megüljük piros-pünkösd estet.
Ma is a nóta csillagokig ér,
Ma is a kereszt menny, — poklot igér...
— Nyáréjszakákon hallom a szél susog
S lennt karban sírnak az Élet-koldusok...


Szerkeszti: Cseke Gábor


(Forrás: Mihály László Barna: Öröktűz. Versek. Csíkszereda, 1928. Vákár Könyvnyomda kiadása. Lelőhely: csíkszeredai  Kájoni János megyei könyvtár Dokumentációs osztálya, Kelemen Katalin szíves jóvoltából)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése