2012. augusztus 30., csütörtök

Erdélyi és csángó költészet: Székelykeresztúri Molnár Sándor

A szerző tiszti
egyenruhában az iskolai
ünnepségen

A székelykeresztúri Orbán Balázs unitárius gimnáziumba járt iskolába. Magyar királyi honvédőrnagy, a magyar katonai írók körének tagja. 1944-ben, az iskola 150 éves évfordulóján verseiből olvasott föl. A konzervatív nemzeti költészet híve, gyakorló nótaszerző, számos szövegét megzenésítették. Főbb kötetei: Öröktűz, Honvéd, Magyarország Védőasszonya, Lélekvirágok, Székely Szív. (Válogatásunk ez utóbbi alapján készült.)


ÚTINAPLÓ

Álltam Bécs büszke várában, s szemem 
Erdély felé tekintett szüntelen.

Láttam Schönbrunn szép „nyomorék" fáit,
 Mennyi kevély székely baka járt itt.

Szép volt Salzburg pompás hegyes tája, 
Hargitának még sem lehet párja.

A tiroli havasok tetején 
Fogaras felé tekintettem én.

München söre németnek megjárja, 
Jobb a baconi borvíz nektárja.

Berlin gőgös Brandenburg kapuja 
Kőkapunkat eszembe juttatja.

Krakkó, Tarnóv, Varsó, Pózén tája 
Szép ... de lelkem Székelyföldet járja.

Illatos Köln diadalmas dómja . . . 
Kedvesebb a kis falum temploma.

Csodálatos Brüsszel dús csipkéje, 
De nem adnék „írásost" cserébe.

Páris acéltornyát megcsodáltam . . . 
Fatornyos falunkba szállt a vágyam,

A francia „kék ég alja" álom ... 
Gyönyörű, de mégis hazavágyom.

Velencében oly szépet álmodtam: 
Megfürödtem a Szent Anna tóban . . .


MOST JÖTTEM ERDÉLYBŐL

Most jöttem Erdélyből, 
Tavaszvirágzáskor : 
Hervad ott a virág, 
Nem virul, mint máskor. 
Színtelen a bimbó, 
Nem is nyílhat szépen? 
Székely leány könnye 
Öntözgeti régen.

Most jöttem Erdélyből, 
Nyári napsütésben: 
Nincs heve a napnak, 
Nem süt úgy, mint régen. 
Színtelen a napfény, 
Oly sötét az árnyék . . . 
Megszakadna szívem, 
Ha tovább ott járnék.

Most jöttem Erdélyből, 
Őszi hervadáskor: 
Bánat bő szüretje 
Dúsabb most, mint máskor. 
Hidegebb a szél is 
Gyászos tarlók felett. 
Kora hervadáson 
Csak zokogni lehet.

Most jöttem Erdélyből, 
Téli, fagyos éjjel: 
Havas hegyek leplét 
Vad szél tépi széjjel. 
Elolvadt a hó is, 
Fekete ott minden . . . 
Szegény székely népem, 
Elhagyott az Isten?


SZÉKELY HUSZÁR KESERGŐJE

Vihar verte, szél szagatta a cifra dolmányom, 
A szép piros huszárcsákóm,   hej, én be sajnálom, 
Messzejártam nótaszóval, virágos csákóval, 
És a soha el nem  hagyott   szent  magyar  zászlóval.

A taréjos rézsarkantyum ott maradt Erdélyben, 
Kopott báránybőr bekecsem a kárpáti szélen. 
Keserű komiszkenyerem  Bácska-Bánát földjén, 
Rozsdás kardom  osztráké   lett   még  tizennyolc   őszén!


TELI HÍJJÚ, TELI SZÚSZÉK
(Megzenésítette: Tiboldi József)

Teli hijjú, teli szúszék, 
Én Istenem, mind elúszék, 
Se fuszújka, se pityóka, 
Se vén lovam, a ven hóka, Ja-ja-jaj.

Három véka féreje főd, 
Míg megvótál fejem se főtt. 
Törökbúza vékaszámra, 
Szomszéd leve a gazdája, 
Ja-ja-jaj.

Átalmennék a nagy hegyen,
Ha másként nem, lábújhegyen. 
Két lábom es tövig járnám, 
Csak a rózsámot meglátnám, 
Ja-ja-jaj.


SZEGÉNY GÓBÉ LAMENTÁL

Esmég, esmég csak esszefut 
A harisnyám kórca. 
Káposztalé s főtt pityóka 
Mindennapi kóta.

A sonkát csak élve látom 
Szomszéd udvarába, 
Inkábbat csak szóval vagyok 
Párom erányába.


FALUSIAK

A falusi tanító, jegyző s a pap, 
Örül, ha minden nap újra hajba kap.

„A tanító úr tegnap is megleste, 
Hogy merre járt a plébános úr este."

Szétszedik a papot a vinkó körül, 
Az újabb pletykának mindenik örül.

A pap kártyázni volt: másnap kiderül, 
Szidják a tanítót erre emberül.

„Jegyzőnk az éjjel a nagy kert alatt járt! 
Vaj' ott melyik lány szoknyája  vallott  kárt ?"

Szidja a Jegyzőt a pap s a tanító : 
,.Fura nótárius, erkölcs-pusztító."

Ám a jegyző úr csak határt járt csupán 
S szemlét tartott az éjjeli őr után.

Kibékülni hát, más nem marad hátra, 
Mert a jegyző is a jó utat járta.

„De hol járt a tanító tegnap éjjel ? 
Kihalóban volt?". . . Szidják szörnyű kéjjel.

S jön a tanító: „Egy-két pipaszóra 
Faluzni járék. . . kinek van jó bora" . . .

A pap s a jegyző bocsánatot kérnek 
S kibékülni egy-két kortyra betérnek.

S a három jó lovag, a gáncs nélküli, 
Ül, míg agyukat a vinkó megülí.

Három jó  madár harcol s békül  folyton
S mindez csak azért, hogy a  vinkó fogyjon .

Forrás: Székelykeresztúri Molnár Sándor - Székely szív. Versek. A Szilágyi Erzsébet Erdélyi Nőegylet kiadása, Budapest. * Lelőhely: csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár Dokumentációs Osztálya, Kelemen Katalin szíves hozzájárulásával

2012. augusztus 28., kedd

Erdélyi és csángó költészet: Agyagfalvi Hegyi István


(Sz. Betfalva, 1886 – mh. Budapesten., 1975) költő, író. Kolozsvárott jogot hallgatott, majd állami szolgálatba lépett. Már 16 éves korában díjat nyert verseivel. Szerzői estje volt több alkalommal a rádióban, három történelmi hangjátékát is előadták. 1932-től a Petőfi Társaság és a Fráter Loránd Társaság tagja, később titkára. A Magyarság szépirodalmi munkatársa volt. Főbb művei: A hazáért… (költ., Kolozsvár, 1906); Vándor falu (nov., Szeged, 1923); A véres kardot körülhordozom! (versek, 1925–1926, Bp., 1926); Szegénység (nov., Szeged, 1925); Fecskék a porban (elb., Szeged, 1932); Ősi vártán (versek, 1932–1935, Bp., [1936]; Isten csákánya alatt (versek, 1929–1931, Bp., 193? ). Válogatásunk alapja a szerző Árny és ezüst. Versek 1927-1929 c. kötete. Előszeretettel írt nótaszövegeket, számos ilyen stílusban írt versét megzenésítették.


KOLOZSVÁR

Fátyolfüggöny, — az Idő szőtte 
sok éven át, avult is most már, — 
itt leng a lelkem ablakán 
s azon át ködlik rám Kolozsvár...

Mily messziség: húsz hosszú évnyi! 
(s hozzá nem is fényévek voltak!) 
Árnyévek, sötét utonállók, 
be sok kincsemtől megraboltak!

Kolozsvár! Sétatér, ... a kis tó! 
(Büszke, hófehér gondolái, 
a hattyúk, sűrűn idejárnak 
álmaim taván csónakázni!)

Én is oly gyakran arra járok 
mostanság s hosszan elbolyongok, 
házsongárti virágzó fák közt 
körülzsongnak kékfényű dongók ...

Emlékek tán, s e fehér csokrok 
mind egy-egy menyasszonyi álom?
 Majális utca, kis tanyám 
még őrzitek-é ifjúságom?

A függöny sürül egyre jobban, 
vagy tán az ablak harmatos már? 
(Nem csoda, dért sír már az ősz ...)
Meglátlak-é ismét, Kolozsvár?

TELEFON

Ma megint csengett lelkem telefonja.
—  Halló, ki az? — Halló, itt a Remény!
— Remény, te vagy? A hangod muzsikáját 
szomjas szívvel be soká lestem én! —

—  Halló!... halló!... — már megint nem felel! 
Elszállt a hang, az ezüstös, csodás! 
Visszateszem a kagylót s felsóhajtok:
nem engem hívott! Téves kapcsolás!

LEVÉL AMERIKÁBA

Magyar testvérem, túl az óceánon, 
a préri síkján, vagy a bánya mélyén: 
visszahoz-e úgy néhanap az álom? 
Látod-e még a hármas hegy keresztjét, 
s jársz-e olykor a négy folyó vidékén? ...

Belekondul-e lázas álmaidba
egy fehér torony búgó nagyharangja?
A búzavirág hív-é néha vissza?
S a gyárszírénák szörnyű kórusán át
szívedbe sír-e a tilinkó hangja?...

Tudom: sötét a bánya, mint a börtön, 
s ekéd nyomán a bánat varja lépked! 
Pipacs nem kacag ott a búzaföldön, 
s mint komor felhők, szállanak keresztül 
fejed fölött a hónapok s az évek...

És átkísér az árnyék, a világon, 
nem futhatsz el már sohasem, előle! 
Csak egy helyre: a Duna-Tisza tájon
 egy napsütéses, rigófüttytől zengő
 akácvirágos, régi temetőbe!

VÁRAK, VÁRROMOK ...

Negyvenkettő, negyvenhárom... 
minden évem újabb várrom!

Mennyi várat építettem, 
s mind itt maradt építetlen!

Vérem vertem be a mészbe, 
nem épült fel soha, mégse!

Egy-egy remény volt a tégla, 
mind ott van az omladékba,

szerbe-félbe, szétesőbe, 
elveszve a porfelhőbe...

Nem is látom, hány a várrom:
 negyvenkettő, negyvenhárom?

LIBÁK

Libák mennek át a réten, 
a tó felé nagy serényen.

Lépegetnek libasorba, 
egy sincs, aki tolakodna.

Oly nyugodt, ki a sort zárja, 
minthogyha az élen járna!

Hát miért is tolakodna? 
Neki is van hely a tóba!

Van vizecske, van halacska, 
törtetésnek semmi haszna!

... Elnézem a bölcs csapatot
s szégyellem, hogy ember vagyok!

TÜKRÖS, PÍROS SZÍV

Körösztúri nagy vásárból
vásárfiát hoztam!
Hej, leányok, kinek adjam?
Melyik szeret jobban?
Itt a tükrös, nagy piros szív,
ki ad csókot érte ?
Nem adom én ajándékba,
csupán csak cserébe!

Ezt a tükrös, piros szívet
 hej, be sokan kérik! 
Mindön leján szeret érte 
az alszögön végig! 
Ezt a tükrös, píros szívet 
mégse adom lánynak! 
Csak annak, ki mindig szeret: 
az édosanyámnak!

/Udvarhelyszéki nyelvjárásban. Megzenésítve./

HEJ, TE ZSUZSI!

Hej, te Zsuzsi! Míg fonóba nem jártál, 
mindön röggel édös tével kénáltál! 
Az a fonó elvötte a kicsid eszödöt, 
aluttével se kénálsz má ingömöt!

Nem baj, Zsuzsi! Eriggy csak a fonóba! 
Guzsajasba én is járok azóta!
 Jut reám ott öt leány is, hat is, meg egy fél! 
Köszönöm, hogy három hétig szerettél!

/ Udvarhelyszéki nyelvjárásban. Megzenésítve./

Forrás: a szerző kötete a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár Dokumentációs Osztályán található; Kelemen Katalin szíves hozzájárulásával.

2012. augusztus 22., szerda

Muzica nopţilor / Éjszakák zenéje (6)


CEVA TRECE PE-APROAPE / VALAMI KÖZEL JÁR (2009)

Octombrie 2004

Ochi lucioşi plutind în ceaţă,
nici un trup sesizabil în preajmă,
sunetele n-au coerenţă, poate nici nu există,
dar mintea febrilă încearcă să le ordoneze
într-un înţeles care aşează pământul sub tălpi,
postulează realitatea senzaţiilor
şi materialitatea lumii,

atunci aud crengi de tuş trosnind înfundat
ca sub pilote groase de lână,
ceva trece pe-aproape
şi apa de sub piele
se-ncreţeşte de frig,

bufniţele sunt şi ele neputincioase,
ceaţa li se aşează pe ochi
şi nu zăresc vânatul,
cântecul lor trist umple marginea de lume
din care încă nu s-au tăiat copacii -,

inima îşi porneşte sonarele
şi scanează drumul spre casă.

2004 október

Fénylő szemek lebegnek a ködben
sehol a közelben egy észlelhető test,
a hangok szakadozottak, talán fel se hangzanak,
de a lázas elme nyilvántartja őket
egy földhözragadt logika szerint,
tételezvén a benyomások valóját
és hogy a világ anyagelvű,

majd fekete ágak halk roppanását hallom
mintha vastag gyapjúdunyha alól,
valami elvonul a közelben
és a bőröm alatti pára
megdermed a hidegben,

még a baglyok is tehetetlenek,
a köd a szemükre telepszik
és nem veszik észre a zsákmányt,
szomorú énekük kitölti a világszél bugyrait,
ahol még nem vágták ki a fákat -,

a szív beindítja radarjait
és onnan olvassa le a haza vezető utat.

Noapte de august

Ţipătul strident al bufniţelor
după al doilea cântat al cocoşilor,
scârţâitul uşii în faţa morţilor recenţi -

frisonul frunzelor de arţar
ca un suspin auzit cu închipuirea
şi conectat de memorie
la centre de amplificare,
deşi adierea s-a stins de mult;
orizontul spre care ne pregătim plecarea
retează elipsa destinului,
îmi presimt decepţiile şi inerţia -
aş face un duş, dar aseară a explodat
un transformator şi s-a oprit centrala,
lumânarea induce o senzaţie de clătinare,
o vijelie mută
încâlceşte umbrele pe pereţi,
peste puţin timp se luminează,
plecăm la înmormântare,

am depozitat coroanele pe balcon,
casa s-a umplut
de mirosul de cetină
intrată în agonie -

în zori ieşim din oraş
ca dintr-o inimă crăpată.

Augusztusi éjszaka

éles bagolyrikoltás
a második kakasszóra
- ajtó nyikorgása a nemrég távozottak előtt;

a juharlevelek hideglelése
miként a képzeletben hallott sóhaj
az emlékek erősítő-
készülékére kötve,
pedig a nekilódult szél régen elült,
a láthatár amerre távozni készülünk
metszi a sors ellipszisét,
csalódásaim és tehetetlenségem érzem -
zuhanyoznék de tegnap este szétrobbantz
egy transzformátor és leállt a központ,
a gyertyafény mindent imbolygásra késztet,
néma örvénylés
torzítja az árnyékokat a falon,
hamarosan kivilágosodik,
temetésre készülünk,
a koszorúkat az erkélyre raktuk
az megtelt
a haldokló
fenyő illatával -

hajnalban elhagyjuk a várost
akár egy meghasadt szívet.

Duminica pierdută

Frigul dimineţilor de decembrie;
vântul de nord trece prin oraş
după rondul măturătorilor;
zgomotul flacoanelor rostogolite pe asfalt,
urletul nepăsării;
vrăbii zgomotoase în jurul unei felii de pâine,
imn al supravieţuirii speciei;

maşinile se înghiontesc în ambuteiaje,
nervii se transformă în lasouri
aruncate în gâtul celorlalţi;
cuvintele ies muşcate, sâsâite, otrăvite.

Biserica se ascunde în gogoaşa de ceaţă,
de pe limba clopotului picură condens verzui;
în zilele lucrătoare, clopotele exsudează de spaimă.
Duminica s-a pierdut printre zile,
nu află cale de întoarcere spre suflet.
Nu ştim cum s-o chemăm.
A îmbătrânit şi are riduri.

Elveszett vasárnap

Decemberi reggelek zimankója;
az északi szél átseper a városon
az utcaseprők osztaga után;
aszfalton görgetett pillepalackok zaja,
a nemtörődömség bődülése;
zsinatoló verebek egy karéj kenyér körül,
a faj túlélésének himnusza;

az összetorlódott gépkocsik egymásba rohannak,
az idegekből mások nyakába
hajított pányvák lesznek;
a szavakat elharapják, selypítik, megmérgezik.

A templom megbújik a köd udvarában,
a harangnyelv zöldes nyálat ereszt;
hétköznapokon a harangok verejtékeznek a rettegéstől;

A vasárnap felszívódott a napok között,
nem lel visszautat a lélekig.
Nem is tudjuk, miként nevezzük.
Öreg lett s csupa ránc.

Octombrie 2005

Seară cu mişcări leneşe de umbre
sub lămpile străzii tăcute,

o vraişte de sentimente ascunse
sub folia unui surâs echivoc,

pentru mine s-a sfârşit o zi,
pentru altul o viaţă,

pentru unii urmează mâine,
pentru alţii niciodată.

2005 október

Az estben ingó, renyhe ágak
a hallgatag utcák lámpái alatt,

egy csomó titkolt érzelem
egy zavart mosoly hártyája alatt,

számomra véget ért egy nap,
másnak egy egész élet,

egyeseknek holnap következik
másoknak sohamár

Octombrie 2006

Prelungi fiorduri de ceaţă
scaldă văile transilvane;

octombrie mi-aduce aminte iar
că din decepţii n-am învăţat nimic;

mă-ntorc la locul expierii
ca o cicatrice la starea de rană;

peste vârfuri atârnă un fald
mişcat de-o suflare de gheaţă;

ce dor mi se face să mă scald
în trunchiul gros al unui râu,

ce dor de-un stenic şi cald răsfăţ,
de-o cu totul altă viaţă.

2006 október

Elterpeszkedő ködök fjordjai
mossák Erdély völgyeit;

október ismét felidézi bennem,
hogy a csalódásokból mitsem tanultam;

visszatérek a vezeklés helyére,
sebhelyként újra sebbé kinyílva;

a csúcsok fölött csüngő fodrozatot
jéglehellet libegteti;

mennyire vágyom fürdőzni egyet,
valamely folyó széles ölében;

micsoda vágy egy erős és meleg cirógatás után
egy egészen más életben.

Declaraţie

Am trecut noaptea prin oraş, i-am întâlnit
pe băutorii întârziaţi, pe drogaţi
şi pe cei ce trag foloase din asta,
dar pe jandarmi nu i-am întâlnit
nici în faţa băncii, nici la pasaj,
nici la intrarea cimitirului;

îi înţeleg că s-au ascuns,
pistolul de la şold nu le ţine loc de curaj
cum nici briceagul din buzunarul meu
nu reduce riscul.
Am ajuns acasă fără să păţesc ceva
şi declar că le sunt recunoscător
că n-au pândit la vreun colţ,
căci numai ei se mai leagă
de oamenii paşnici.

Nu era înnorat, doar smogul
a şters de pe boltă stelele.

Nyilatkozat

Éjszaka a városban jártam, találkoztam
az elkésett iszákosokkal, a drogosokkal
és mindazokkal, akik belőlük élnek,
de a csendőrökkel nem találkoztam,
se a bank előtt, se az aluljárónál,
de a temetőkapunál sem;

megértem őket, hogy rejtve maradtak,
a derekukon lévő pisztoly nem pótolja a bátorságot
miként a zsebemben lapuló bicska
sem csökkenti a veszélyt.
Hazaértem és nem esett bajom
és bevallom hogy hálás vagyok nekik
amiért nem lestek rám valamely sarkon
mert ma már csak ők kötnek belé
a békés emberekbe.

Felhőtlen volt az ég, csak a szmog
nyelte el fönt a csillagokat.

Octombrie 2007

La Lacul Roşu, în ceaţa densă şi dură, ecoul
tăietorilor de lemne dincolo de lac -
sărind brusc şi-ntotdeauna
cu o octavă înapoi
în golul vibrat de şuierul astmatic -
eclatante sonuri vâslind pe apa încremenită,
nechezatul repetat al unui cal
şi un corb zgribulit pe şindrila unei cabane
cu obloanele lăsate;
în singurul bar deschis miroase a vin fiert
şi a căldură de foc de brad.
La radio se anunţă cer senin. Pământul e înnorat.

2007 október

A Gyilkos-tónál, a kegyetlenül sűrű ködben, a tavon
túli favágók visszhangja -
hirtelen és minduntalan
egy oktávval lejjebb csúszva
a sípoló légszomjtól rezgő semmiben -
ismerős hangok eveznek a dermedt vizen,
egy ló ismétlődő nyerítése
és fázós holló egy menedékház zsindelyén
ablakain lezárt zsalu;
az egyetlen nyitott bárban a forralt bor szaga
és a fenyőtűz melege.
A rádió tiszta égboltot emleget. A földet felhő fedi.

Lectură divină

Omul e o lectură divină,
suntem citiţi din celulă-n celulă,
orice fugă e o evadare în altă suferinţă,
fiinţe transnaturale cobesc în întunericul ei
cu cristale negre,

conform axiomei atingerii, pipăitul
dobândeşte deodată văz şi miros şi auz
şi şoaptă ca să se facă auzit
şi dincolo de hotarul care suprimă biologia,

dincolo de acest prag în ce alfabet
vom scrie povestea, cine va citi rezumatul
zilei de apoi şi ce va înţelege,
proteice alcătuiri răscolesc preajma
căutând urmele care ne reprezintă,
cronica unei specii autodevoratoare,

nu te speria de aceste melancolii,
citeşte fără-ngrijorare,
sunt doar figurile de stil ale erei cuaternare
în care ne-am îngropat.

Isteni olvasmány

Az ember isten olvasmánya,
sejtről sejtre olvasnak minket,
bárhogy meneküljünk – újabb szenvedésbe szökünk
s természeten túli lények tanyáznak fekete kristály
belsejében,

az érintés alaptörvénye szerint, a tapintás
egycsapásra látássá, szaglássá, hallássá
és suttogássá válik hogy hallható legyen
a biológia határain túl is

e küszöbön túl mely ábécében
írjuk a történelmet, ki olvassa el majd a vég-
ítélet napjáról a jelentést s ki érti meg,
változó képződmények dúlják fel a vidéket,
jellemző nyomokon haladva
egy önemésztő faj krónikája után.

olvass csak nyugalmasan,
ne rettenj vissza ennyi búsulástól,
csupán egy emberszabású kor stílusalakzataiba
ástuk el magunkat

Curs de sinceritate

Sunt un om sincer,
îmi asum toate inconvenientele;

constat că istoria nu-i un lanţ
de fapte, ci un şir de consecinţe;

că inteligenţa nu are valoare,
dacă nu are împrejur un vârtej de sentimente;

mă deschid cu aceeaşi migală cu care
viermii de mătase se-nchid în gogoaşe;

exist şi constat, trăiesc şi resimt,
îndur şi mă îndur împăcat.

Őszinteségi tanfolyam

Őszinte ember vagyok,
vállalom ennek minden ódiumát;

belátom, a történelem nem tények
láncolata, csak egy sor következmény;

hogy az értelem mit sem ér,
ha körülötte nem örvénylik az érzelem;

oly félénken nyílik meg, ahogyan
a selyemhernyó begubózik;

létezem és belátom, élek és megérzem,
tűrök és békében eltűröm magam.

Muzica nopţilor

noaptea, viorile cântă singure
în cutiile închise;

şi-i amintesc pe virtuozii
cu degete electrizate

şi repetă cu patimă şi suferinţă
câte o bucată îndrăgită,

în pieptul lor ţin calde
respiraţiile şi geniul tuturor;

în cutiile închise, ele cântă
până pică de somn.

Éjjelek zenéje

éjszaka, a hegedűk zárt tokjukban
maguktól zenélnek;

és a mesterek ördöngös
ujjaira emlékeznek

szenvedélyesen szenvedve gyakorolnak
egy-egy kedvelt melódiát

kebelükben tovább éltetik
mindenikük lélegzetét és géniuszát;

a lezárt tokban ők muzsikálnak,
míg elnyomja őket az álom.

Octombrie 2008

Venirea toamnei; cerul plumburiu reflectat în băltoacele de apă înţeapă privi-rea, pe nervul optic se produc torsiuni de durere. În memorie e alarmă generală, se încolonează toate cohortele de imagini care îi seamănă. Se organizează ceremonia de primire a acestei dimineţi. Să trăieşti nu face toţi banii, să nu trăieşti e destul de costisitor. Asta gândesc între două înţepături sub coastă, apoi aprind ţigara. Despre efect, numai tăcere.

2008 október

Az ősz eljövetele: a pocsolyákban tükröződő ólmos égbolt szúrja a szemet, fájdalmasan ráng a látóideg. Az emlékezet riadót fúj, felsorakoznak a beugró emlékképek özönei. A reggel ünnepélyes fogadtatásban részesül: élni nem igazán kifizetődő, nem élni meglehetősen költséges. Erre gondolok két, bordáim közti nyilallás között, majd cigarettára gyújtok. Az eredményről, néma csönd.

Fotografie veche

Pe aici timpul a trecut de mult, totul e pustiu, rece, încremenit. Lumina unui amurg cu ceaţă lustruieşte arborii desfrunziţi şi-i absoarbe încet în vârtejul care a luat locul orizontului. Fâşia de drum pătrunde în aceeaşi pastă sepia uşor dungată de umbrele încremenite în expunerea prelungită. Dincolo de ele, marginile destrămate ale hârtiei
Perechi-perechi, ca ochii unor dragoni curioşi, pietrele cenuşii de pe margine nu se pot smulge din îmbrăţişarea noroiului brăzdat de urmele carelor. Colţul casei cu un ochi aşteaptă să se surpe partea nevăzută, ca să-i facă loc să se prăbuşească în afara fotografiei. În ochiul podului, o bufniţă cu ochi albi aşteaptă semnalul înserării.
Dinspre toate marginile,
bacteriile înaintează spre centru.

Régi fénykép

Jócskán megszaladt errefelé az idő, minden kopár, hideg, megdermedt. Egy ködös alkony derengése vonja fénybe a lecsupaszított ágakat s szippantja lassú örvénybe, mely a láthatárt kiváltja. Az útszalag beleszalad e szépia-árnyalatba, amit a hosszas kioldás árnyai satíroztak be. Mindezen túl, a málló papír szakadozott szélei.
Pár a párral, mint kíváncsi sárkányszemek, hamuszín kövek a szélen képtelenek elszakadni a szekerek feltörte sár fogságából. A félszemű ház sarka arra vár, hogy láthatatlan része is leszakadjon, helyet csinálva és leszakadva a fényképen kívül. A padlás ablakában egy fehér szemű bagoly várja az est beköszöntét.
A szélekről a baktériumok
középre igyekeznek.

Fordította: Cseke Gábor

(Folytatjuk)

2012. augusztus 19., vasárnap

Muzica nopţilor / Éjszakák zenéje (5)


ALTERITATE DE DUMINICĂ / VASÁRNAPI MÁSSÁG (2004)

La numărul singular

Nu e deloc uşor să locuieşti
la cincizeci de ani distanţă
de ziua naşterii tale -
la numărul singular fiind -
când toate problemele
au tendinţa de a trece la plural
dozele zilnice de disconfort;

aici nu discut despre sisteme în dezvoltare,
ci de stări, unde discernământul
nu ne poate însoţi şi proteja,

dar nu simt nici un fel de spaimă,
ci mai curând o terifiantă resemnare -
exist între limitele unor legi
care nu exclud umilinţa, ipocrizia, angoasa,
aroganţa, crima virtuală;

tainicul sine mă ceartă că-mi lipseşte
patima de-a zdrobi acest habitat de sfială,
însă nu am vocaţie de erou
şi nici de politician - prefer să fiu tandru şi ticălos
numai cu mine însumi.

Egyes számban

Csöppet sem könnyű ötven
esztendő távolában élni
születésed napjától -
méghozzá egyes számban -
amikor minden gond
a többes szám felé sodorná
a napi kényelmetlenség-adagot;

itt nincsen szó fejlődési rendszerekről,
inkább állapotról, melyben a beszámíthatóság
képtelen velünk tartani és bennünket óvni,

de egyáltalán nem rettegek,
inkább csak szorongva beletörődök -
létemet törvények kertelik
amelyek nem zárják ki a megalázást, a képmutatást, a szorongást,
a fennhéjázást, a gyilkos szándékot;

titokzatos énem pöröl velem hogy hiányzik
belőlem a szenvedély kilépni e téveteg életből,
de én nem születtem hősnek
se politikusnak - inkább legyek gyöngéd és gyalázatos
saját magammal csupán.


Vânătoare cu colţi de argint

Vânătoarea nu este apanajul unor inşi cu puşcă;
adevăratul vânător îşi pândeşte prada
până îi descoperă slăbiciunile şi virtuţile,
până îşi învinge propria spaimă;

apoi, dacă n-a fost devorat,
îşi îndreaptă atenţia spre alt sentiment.


Vadászat, ezüst agyarral

a vadászat nem holmi puskás egyének kiváltsága,
a vérbeli vadász zsákmányát kémleli
amíg fölfedi gyöngéit és erényeit,
amíg magában legyőzi a rettegést;

majd, ha közben föl nem falták,
más érzelem felé fordítja figyelmét.

Soldatul în noapte

Astăzi nu se mai poartă gestul etalării
rănilor; uneori, e mai bine
să nu se ştie că ai fost combatant;

soldatul nu trebuie să aibă personalitate
în preajma ideilor şi nici logică în acţiune;
el trebuie să fie conştient de un singur lucru:
înfruntarea va avea loc în orice condiţii,
indiferent dacă participă sau e mort;
între un soldat mort şi unul viu
e o singură diferenţă: primul e scutit
de a se mai supune ordinelor,
el şi-a câştigat dreptul de a deveni civil.

Pentru că poţi vedea şi contempla
cum schimbă luna unghiul umbrelor în parc
şi ai timp de a-ţi aminti şi altceva,
te-ntrebi de eşti nălucă,
ori ai devenit civil de când s-a înnoptat.

A katona éjjel

Ma már nem divat a sebek
mutogatása: olykor jobb is
ha nem tudják, harcos voltál;

a katonának ne legyen személyisége
az eszmék táján, se logikája a tettei mentén;
egyvalamit kell neki tudnia:
az összecsapásra így is, úgy is sor kerül,
tekintet nélkül arra, részt vesz benne vagy csak hulla;
egy holt és egy élő katona közt
egy a különbség: az első megúszta
a parancsok teljesítését,
jogot nyert hozzá, hogy civillé váljon.

És mert láthatod és elmerenghetsz fölötte,
miként változtatja a parkban a holdfény az árnyak szögét
és van időd másra is emlékezni,
azon töprengsz, kísértet volnál-e
vagy civillé lettél mióta leszállt az éj.

fregata nălucilor

ca aurul cizelat al unui templu,
superb şi năucitor,
cu catargul încins iese din mare
fregata nălucilor;

nu are în geografii celeste
tangente obsedante,
doar amânare de ţel pare plutirea
ei în ritmuri andante

pe valuri cuminţi de beznă solidă
din adânc se ridică
urletul colosal al altor veacuri
preschimbat în lumină.

szellemvitorlás

akár egy templom míves aranya
szédítően pompás
a tenger felől repülve érkező
szellemvitorlás

égi térképek jelölte útjain
nincsen találkozás,
úgy látszik, célját feledtette a halk
tengerringatás

a sűrű sötétség szelíd hullámain -
előtör a mélyből
letűnt századok üvöltő jajszava
vakító fényből.

Octombrie 2001

Lungi penumbre trec încet spre întunecare;
porţia de inefabil am consumat-o în anii tineri,
neştiind că nu voi fi toată viaţa
vizitat de mirări;

toamna alege culorile şi aplică
sentimentelor nuanţe de bronz coclit;
firul cu plumb al lunii
se lasă pe lângă arbori şi măsoară
devierile de la unghiul drept;
secretelor noastre
devieri de la verticalitate
doar Mnemosina le mai ştie şirul;

meditaţia se opreşte aici,
amintirile jenante
nu au loc în poem
şi nu se lasă moştenire.

2001 október

Nyúlánk félárnyékok siklanak a szálló sötétbe;
rejtélyeimet ifjú éveimben feléltem,
mert nem sejtettem, hogy életemből
majd elmaradoznak a csodák;

az ősz megválogatja a színeket és az emberi
érzelmeket rozsdás bronzba vonja;
a hold függőónja
a fák közé ereszkedik és kimutatja
a derékszögtől eltérő dőléseket;
az egyenes tartástól elütő
titkainknak csupán
Mnémosiné tudja sorát;

a töprengés itt végetér,
a kínos emlékeknek
nincs helyük a versben
és nem hagyhatók örökül.

Octombrie 2002

Disciplinaţi, câinii latră la lună -
năluci cu palidă piele de bronz nubian,
glisând pe traiectorii năucitoare,
descarcă-n ochii lor cu lacrimi reci
energii ca o pulbere de diamant,
julind excoriaţii vechi şi tumefiate;

în lucarnele spaimei clipesc ochi halucinanţi
când bruma se lasă ca o jupuire de conştiinţă
şi se culcă nălucirile
în lichidele perle sidefii;

între imaterialitatea lor
şi a mea e doar o deosebire de percepţie,
diferenţa că eu încă nu mă pot risipi
în miliarde de fragmente
pentru a mă odihni.

2002 október

A fegyelmezett ebek a holdat ugatják
mintha bronzszín núbiai szellemek,
surrannak szédítő útvonalakon
hűs könnyel teli tekintetükben gyémánt-
porhoz illő energiák gerjednek,
régi, felpuffadt nyúzottakat csigázva;

a rettegés hajóablakaiban pillogó képzelgő szemek,
leszáll a harmat mint a megnyúzott lelkiismeret
és a látomások elpihennek
a gyöngyházszínű kagylók vizében;

anyagnélküliségük és
az enyém között csupán az érzékek játéka dúl,
mert hogy én még nem tudom eltékozolni magam
milliárd részecskeként
hogy megpihenjek.

Învăţături

Am învăţat câteva lucruri simple:
nu-i nevoie să ridici pumnul,
îţi faci destui duşmani şi cu blândeţea;

nu-i nevoie să strigi,
tăcerea poate ţine loc de urlet;

nu trebuie să vezi şi să pipăi,
să resimţi e mult mai profund;

nu te poţi rătăci nicăieri,
afară de inima ta.

Tanulságok

Megtanultam pár egyszerű dolgot:
nem muszáj az öklödet ráznod,
szelíden is lesz ellenséged elég;

nem kell kiáltanod,
a hallgatás akár üvöltés is lehet;

nem kell látnod és tapintanod,
a megérzés sokkal mélyebbre hatol;

nem tévesztheted el az utat,
csakis a szívedig.

Octombrie 2003

simţire în exces -
arta brumarului,
cu tuşe severe-n
grafica frigului;

drenajul matutin
al luminii pe crengi
incizii profunde-n
peţiolii prelungi;

funigeii-n balans
se scutură de stropi
sidefii de brumă -
risipă e, de tropi;

pe tobe mici, vântul
bate-un solo magic -
frunzele cad în ritm
endecasilabic.

2003 október

már érezni jól -
közel a november
vastagon rajzolgat
a fagyos hideggel

reggel még felszikkad
a fény az ágról,
mélyülnek a ráncok
a levélkocsányon

lengő ökörnyálról
gyöngyház harmatcseppek
szédülnek a mélybe
s pazarlón leesnek

bűvös szólóba kezd
dobját veri a szél
időmértékre hull
alá a sok levél.

Scenă în natură

Puţine cuvinte şi puţine culori
se folosesc la o ceremonie tristă;

un alai cu chipuri lungi de asceţi sau fan
îi redăm divinului o parte din creaţie;

îngroparea morţilor
e mai grea decât orice bătălie;

glasul preotului nu are tăiş,
nu răneşte nici o conştiinţă;

despre acest fiord de absolut
doar Socrate avea ceva habar

şi corbii bătrâni de pe ramuri
care asistă la profanare.

Jelenet a természetből

kevés a szó és kevés a szín
egy szomorú szertartáson;

aszkéták vagy megszállottak nyűtt arcú serege,
visszaszármaztatjuk az istenségnek a teremtés egy részét;

a halottak elföldelése
nehezebb bármely ütközetnél;

a papi hang tompán cseng,
egyetlen lelket sem sebez,

a csipkézet öblének teljességéhez
egyedül Szókratész konyított valamit

és az ágon gubbasztó vénséges hollók,
akik a kegyeletsértést látva látják.


Feed-back

Naşterea
oricărei fiinţe
e un exerciţiu de înviere.

Bármely lény
születése
gyakorlat a feltámadáshoz.

Fordította: Cseke Gábor

(Folytatjuk)