2012. augusztus 28., kedd

Erdélyi és csángó költészet: Agyagfalvi Hegyi István


(Sz. Betfalva, 1886 – mh. Budapesten., 1975) költő, író. Kolozsvárott jogot hallgatott, majd állami szolgálatba lépett. Már 16 éves korában díjat nyert verseivel. Szerzői estje volt több alkalommal a rádióban, három történelmi hangjátékát is előadták. 1932-től a Petőfi Társaság és a Fráter Loránd Társaság tagja, később titkára. A Magyarság szépirodalmi munkatársa volt. Főbb művei: A hazáért… (költ., Kolozsvár, 1906); Vándor falu (nov., Szeged, 1923); A véres kardot körülhordozom! (versek, 1925–1926, Bp., 1926); Szegénység (nov., Szeged, 1925); Fecskék a porban (elb., Szeged, 1932); Ősi vártán (versek, 1932–1935, Bp., [1936]; Isten csákánya alatt (versek, 1929–1931, Bp., 193? ). Válogatásunk alapja a szerző Árny és ezüst. Versek 1927-1929 c. kötete. Előszeretettel írt nótaszövegeket, számos ilyen stílusban írt versét megzenésítették.


KOLOZSVÁR

Fátyolfüggöny, — az Idő szőtte 
sok éven át, avult is most már, — 
itt leng a lelkem ablakán 
s azon át ködlik rám Kolozsvár...

Mily messziség: húsz hosszú évnyi! 
(s hozzá nem is fényévek voltak!) 
Árnyévek, sötét utonállók, 
be sok kincsemtől megraboltak!

Kolozsvár! Sétatér, ... a kis tó! 
(Büszke, hófehér gondolái, 
a hattyúk, sűrűn idejárnak 
álmaim taván csónakázni!)

Én is oly gyakran arra járok 
mostanság s hosszan elbolyongok, 
házsongárti virágzó fák közt 
körülzsongnak kékfényű dongók ...

Emlékek tán, s e fehér csokrok 
mind egy-egy menyasszonyi álom?
 Majális utca, kis tanyám 
még őrzitek-é ifjúságom?

A függöny sürül egyre jobban, 
vagy tán az ablak harmatos már? 
(Nem csoda, dért sír már az ősz ...)
Meglátlak-é ismét, Kolozsvár?

TELEFON

Ma megint csengett lelkem telefonja.
—  Halló, ki az? — Halló, itt a Remény!
— Remény, te vagy? A hangod muzsikáját 
szomjas szívvel be soká lestem én! —

—  Halló!... halló!... — már megint nem felel! 
Elszállt a hang, az ezüstös, csodás! 
Visszateszem a kagylót s felsóhajtok:
nem engem hívott! Téves kapcsolás!

LEVÉL AMERIKÁBA

Magyar testvérem, túl az óceánon, 
a préri síkján, vagy a bánya mélyén: 
visszahoz-e úgy néhanap az álom? 
Látod-e még a hármas hegy keresztjét, 
s jársz-e olykor a négy folyó vidékén? ...

Belekondul-e lázas álmaidba
egy fehér torony búgó nagyharangja?
A búzavirág hív-é néha vissza?
S a gyárszírénák szörnyű kórusán át
szívedbe sír-e a tilinkó hangja?...

Tudom: sötét a bánya, mint a börtön, 
s ekéd nyomán a bánat varja lépked! 
Pipacs nem kacag ott a búzaföldön, 
s mint komor felhők, szállanak keresztül 
fejed fölött a hónapok s az évek...

És átkísér az árnyék, a világon, 
nem futhatsz el már sohasem, előle! 
Csak egy helyre: a Duna-Tisza tájon
 egy napsütéses, rigófüttytől zengő
 akácvirágos, régi temetőbe!

VÁRAK, VÁRROMOK ...

Negyvenkettő, negyvenhárom... 
minden évem újabb várrom!

Mennyi várat építettem, 
s mind itt maradt építetlen!

Vérem vertem be a mészbe, 
nem épült fel soha, mégse!

Egy-egy remény volt a tégla, 
mind ott van az omladékba,

szerbe-félbe, szétesőbe, 
elveszve a porfelhőbe...

Nem is látom, hány a várrom:
 negyvenkettő, negyvenhárom?

LIBÁK

Libák mennek át a réten, 
a tó felé nagy serényen.

Lépegetnek libasorba, 
egy sincs, aki tolakodna.

Oly nyugodt, ki a sort zárja, 
minthogyha az élen járna!

Hát miért is tolakodna? 
Neki is van hely a tóba!

Van vizecske, van halacska, 
törtetésnek semmi haszna!

... Elnézem a bölcs csapatot
s szégyellem, hogy ember vagyok!

TÜKRÖS, PÍROS SZÍV

Körösztúri nagy vásárból
vásárfiát hoztam!
Hej, leányok, kinek adjam?
Melyik szeret jobban?
Itt a tükrös, nagy piros szív,
ki ad csókot érte ?
Nem adom én ajándékba,
csupán csak cserébe!

Ezt a tükrös, piros szívet
 hej, be sokan kérik! 
Mindön leján szeret érte 
az alszögön végig! 
Ezt a tükrös, píros szívet 
mégse adom lánynak! 
Csak annak, ki mindig szeret: 
az édosanyámnak!

/Udvarhelyszéki nyelvjárásban. Megzenésítve./

HEJ, TE ZSUZSI!

Hej, te Zsuzsi! Míg fonóba nem jártál, 
mindön röggel édös tével kénáltál! 
Az a fonó elvötte a kicsid eszödöt, 
aluttével se kénálsz má ingömöt!

Nem baj, Zsuzsi! Eriggy csak a fonóba! 
Guzsajasba én is járok azóta!
 Jut reám ott öt leány is, hat is, meg egy fél! 
Köszönöm, hogy három hétig szerettél!

/ Udvarhelyszéki nyelvjárásban. Megzenésítve./

Forrás: a szerző kötete a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár Dokumentációs Osztályán található; Kelemen Katalin szíves hozzájárulásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése