2012. november 10., szombat

Erdélyi és csángó költészet: ZAJZONI RAB ISTVÁN


(Sz. Zajzon, 1832. február 2. – mh. Brassó, 1862. május 15.) csángó költő. Petőfi-követő, az ő verseszményét osztó költőnek tartják. Szülei papnak vagy tanítónak szánták, így Rab István apja kívánsága szerint Budapestre ment teológiát tanulni, ám végül a bölcsészkarra iratkozott be. Körösi Csoma Sándor lett a példaképe. Bécsben fogalmazó lett, itt jelent meg két verseskötete is. Merész hangú versei miatt el kellett hagynia Bécset. Pestre megy, bekapcsolódott az újjéledő, forradalmi eszméket tápláló ifjúsági mozgalomba. I860. február 19-én le is tartóztatták Táncsics Mihállyal együtt. 1861 szeptemberétől számos lap, így a Hölgyfutár, az Alföld, a Vasárnapi Újság munkatársa, valamint a Családi Kör szerkesztője lett. Publicisztikai munkássága is jelentős. Munkái: A magyarok kürtje (Bécs, 1857), Kordalok (Bécs, 1859), Börtön dalok (Pest, 1861). Válogatásunk alapja A magyarok kürtje c. kötete.


Hol vagy, gyermekkorom ? 


Hol vagy gyermekkorom?
Mikor vevél búcsút? 
Mikor füzéd a gond 
Láncára a fiút? 

Mig bajtársam valál, 
Csak örömről tudék, 
Te tavasz-napsugár, 
Én tavasz-sarjadék. 

A tavasz sugarát 
Elűzték fellegek, 
A küzdő szivén a 
Gondok nehezlenek. 

Csak egyszer lehetnék 
Megáldva még veled, 
Sirnak választanám 
Virágzó kebeled.


Ezeradta csaplárosa.... 

Ezeradta csaplárosa, 
Kancsóját penész nyaldossa; 
Bort bele, ki lelke vagyon, 
Szomjúhozom szörnyen, nagyon! 

Bort bele a legjavából, 
Legöregebb hordójából; 
Riad a kürt a csatára, 
Gyorsan, gyorsan, itt az ára ! 

Jött bor, a jó vitéz ivott, 
Csatára kelt, csatát vivott, 
Vivott kemény ellenével: 
Idoda lógó fejével. 


Mi a manó?.. 

Mi a manó? hej de cifra 
Legény lettél Zajzoni! 
Ezerekkel birsz talán, hogy 
Ily urat tudsz játszani ? — 

Tyhü, barátom, mától kezdve 
Roppant nagy ur vagyok én, 
Csak még kócsagtoll hibázik 
Kalpagomnak tetején. 

Csak kócsagtoll és sarkantyú, 
Kell s én holmi gróf vagyok, 
Tudom mind csak reám néznek 
Lányok s ifjú asszonyok. 

Eddig szerény fakó legény 
Voltam s untig szomorú, 
De mióta húgod láttam, 
Nem fog rajtam semmi bú. 

Holmi kis hitelbe került 
Ez a csillogó ruha, 
Ha ugy tetszik, megfizeti 
A jó isten valaha. 

De te, pajtás, szép húgodnak 
Erről egy makkot se mondj, 
Meg ne tudja, hogy vagyonom 
Nem egyéb, mint csupa rongy. 

Aztán majd, ha nőm lesz húgod 
Jószágával s pénzivel, 
Világon a legszebb éltet, 
Pajtás, ketten töltjük el. 

Iszunk, eszünk éjjel, nappal, 
Mit szivünk, szájunk kiván, 
S ki-kiszállunk szép vidékre 
Kocsival vagy paripán. 

Jobbra balra dínomdánom, 
A legjobb cigányzene 
Leszen lelkünk kiséröje. 
Leszen kedvünk istene. 

És ezt mind könnyen tehetjük, 
Mert leszen pénzünk elég, 
Szép hugocskád annyival bir, 
Tán maga sem tudja még. 

De addig is, hü barátom, 
— Köztünk mondott szó legyen — 
Egyre dicsélj engemet, mily 
Jó s dús vagyok végtelen. 

Sohse emlitsd, hogy nekem sok 
Adósságom is vagyon, 
S kivált azt ne, hogy e végett 
Maholnap becsukatom. 


Égig ugrándozik lelkem

Égig ugrándozik lelkem, 
Olyan nagy az én örömem; 
A nap is ma jobban hevit, 
Lelkem nagyobbítja hevit. 

Örvendek. És mért örvendek? 
De hogy is ne? minden szentek! 
Azt hittem: van egy krajcárom, 
Zsebbe nyúlok, hát van három !


Erdély országában

Erdély országában 
Nagyra növekedtem, 
Erdély országában 
Először szerettem. 

Szerettem szép leányt, 
Szerettem virágot, 
De leginkább az én 
Édes jó anyámot. 

Az én édes anyám 
Édes tejét ittam, 
És e tejből tüzes 
Magyar lelket szijtam. 

Ennek a léleknek 
Tüze a szeretet, 
Melegít viharban, 
Télben egy nemzetet. 

Te édes jó anyám. 
Ki ily lelket adtál, 
Tőled elbujdosni 
Engem miért hagytál? 

Ha most bús létemben 
Arcod megláthatnám, 
Egész lelkem a te 
Ajkadra csókolnám. 


Ha kimegyek az utcára

Ha kimegyek az utcára, 
Rá-rá nézek sok szép lányra, 
Mind mosolyog a lángadta, 
Szerelem a gondolatja. 

Hja, ilyen világot élünk, 
Cseppig elsatnyult a vérünk; 
A szerelem édenében 
Hervadt virág a szemérem. 

Hogyha ez igy megy sokáig, 
Elgyöngülünk mind egy lábig, 
S majd valami marha csorda 
Bele aggat szarvaiba. 


Egy diófa ez a világ.... 

Egy diófa ez a világ, 
Rajta föld és csillagok 
Megannyi éretlen dió, 
Éretlenek és nagyok. 

Majd ha megérnek s gazduram 
A botjával leveri, 
Hová lesz akkor a sok nyü, 
Mi most süriin ellepi?... 


Ezüst tallér, fényes tallér

Ezüst tallér, fényes tallér, 
Fényesebb az arany gallér, 
Arany gallér, komiszáros, 
Nem vagyok vele továros.*) 

Nagy az erdő, sok a faja, 
Éles fejszém csakúgy vágja, 
A kenyerem bezeg kemény, 
Favágónak születtem én. 

Sűrűn nőnek a virágok, 
Naponta két öl fát vágok, 
Szombat este haza térek, 
A rózsámtól csókot kérek. 

Szépen süt a nap sugára, 
Leheverek a subámra, 
Hitkán hull a fa levele, 
De messze van szombat este. 

*) E r d é l y i  t á j s z ó - c o m p a g n o n . 


Előttem Petőfi.... 

Előttem Petőfi, 
Béranger és Heine. 
Hogyha a szent lélek 
Szivembe lövelné, 
Mi szép, nagy és remek 
Vagyon e háromban, 
S összeolvadnának 
Hárman a dalomban: 
Akkor ám ti, fiak, 
Én volnék a gyerek! 
Az egész föld lenne 
Rám hallgató berek. 
Én volnék egyedül 
Bámult dal királya, 
Egész Európának 
Bájos csalogánya. 

Szerkesztette: Cseke Gábor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése