RMSZ-olvasmányok: Szűts Pál bukaresti naplójából (3)

Fogva tartottak egy magyar diplomatát

Berecz Frigyes

November első napjaiban már javában folyt a Nagy Egyesülés 70. évfordulójának ünnepi előkészítése. A lapok első oldalon hozták a nagy eseményt méltató cikkeket. A megemlékező írások egy részét vezető funkcionáriusok (Dăscălescu miniszterelnök, Stoian kb-titkár), további részeit tudományos kutatók, történészek írták. Az előbbiekre jellemző, hogy csupán a cím árulja el, milyen alkalomból íródott a mű, egyébként lehetne egy Ceauşescu-mű recenziója vagy egy születésnapi megemlékezés, netán egy egész élet munkásságát értékelő végső búcsúbeszéd is. A történelmi visszaemlékezések sem bővelkedtek új ismeretekben. Igyekeztek egyetlen cikkben az egész román történelmen keresztül az egységért folytatott küzdelmet bemutatni. A cikkek egy része kifejezetten magyarellenes volt. A történelmi események tendenciózus beállításban szerepeltek, és gyűlöletre szítottak.

November 15-ére tüntetést szerveztek az újonnan alakult magyar alternatív szervezetek. A tüntetés a szervezők kívánsága szerint a budapesti román követség előtt lett volna. A felvonulást az illetékes magyar rendőri szervek nem engedélyezték. A betiltás híre azonban úgy tűnt, későn érkezett Bukarestbe, amikor már nem volt mód a beindított gépezet leállítására. Azt ugyanis, ami november 14-én éjszaka történt, nem tudom nem összefüggésbe hozni a tervezett Románia-ellenes magyar megmozdulással.

1988. november 14-én este 11.10-kor hívott az ügyelet. Győrfi Károlyt, kereskedelmi tanácsosunkat feltartóztatta a rendőrség. Azonnal intézkedtem. Konzulunkat a helyszínre küldtem, az ügyet jelentettem a külügyminisztériumnak, és a segítségüket kértem. Valami félreértésre gondoltam. Eszembe sem jutott, hogy tudatos provokációról van szó. Gyanússá akkor kezdett válni az ügy, mikor a külügyminisztérium több sürgetésre sem tett semmit. Konzulunk is lassan ért a helyszínre. Előbb nem tudta az ügyelet telefonon elérni, majd a személyes ébresztés után, mire a helyszínre ért, Győrfit már bevitték a bukaresti rendőr-főkapitányságra.

Győrfi és a kiszabadítására érkezettek, Nagy Károly konzul, Halász János kereskedelmi titkár és Győrfi felesége, Aranka a szabadulás után, hajnali fél háromkor értek hozzám. Győrfi Károly az alábbiakat mondta el az esetről:

„1988. november 14-én 20.30-kor, röviddel hazaérkezésem után, újra elindultam a CD 231 frsz.-ú szolgálati, sötétkék Lada 2107 típusú személygépkocsival, hogy az eddig az időpontig nálunk dolgozó Jánosi Erzsébetet (bejárónő) lakására hazavigyem. Általában ezt nem tettem, csak ritkán, ha késő estig dolgozott.

Elhaladtam a nagykövetség utcáján a Bdul Republiciig, majd azon az egyetem előtti körforgalomig, ezután a Parcul Tineretului felé fordultam a főúton. Az aluljáró előtt nagy sebességgel elém vágott egy rendőrautó, és leblokkolva fékezett. Én is blokkolással kerültem el az összeütközést. Megállva megállapítottam, hogy több rendőrautó vesz körül.

Az egyik civil ruhás rendőr – ilyen sok volt – közölte, hogy szálljak ki. Jeleztem, hogy nem szállok ki, diplomata vagyok. Közölte: kéri a kocsi iratait és a diplomataigazolványomat. Kérdésemre, hogy miért, azt válaszolta, hogy ez egy lopott gépkocsi, melyet éppen keresnek. Mutattam a kocsi forgalmi engedélyét és a fekete diplomataigazolványomat, de ez a titkosrendőrt nem érdekelte, nem is vette el. Mondta, hogy várjak néhány percet, jön a főnöke.

Tíz perc múlva meg is érkezett egy Bărbulescu néven, ezredesként bemutatkozó civil, aki közölte, hogy azért állítottak meg, mert súlyos balesetben, annak okozójaként, volt részem, erre van alapos gyanú. Közöltem, hogy ez teljes félreértés lehet. Mire azt mondta, hogy lehet, de ezt néhány perc alatt kiderítik, és ha vétlen vagyok, továbbmehetek. Kérte, álljak le a főútról egy eléggé sötét kis mellékutcába. Ezt nem tettem meg, hanem lehúzódtam az utcatorkolatba a járda mellé, ahol azonnal négy rendőrautó vett körül, és civil titkosrendőrök álltak az autó négy ajtajához, hogy ne szállhassak ki. Ezt közölték is. Ekkor kértem először, hogy telefonáljanak a követségre, elmondva, mi történt. Megígérték azt is, hogy kérésemre a konzult is kihívják.

.

Ezután egy óra hosszat hiába próbáltam az őrzőimmel szót váltani és sürgetni az elengedésemet, szóba sem álltak velem. Az ezredes azt mondta, hogy legyek türelemmel. Majd 10 óra körül kérte, hogy a kocsival együtt menjek be a városi rendőr-főkapitányságra. Ő szívesen vezeti a kocsit, üljek hátra. Ezt elutasítottam, mondván, hogy várom a konzult, vele beszélek először. Mérges lett, szitkozódott. Jobb lenne, ha együttműködnék – mondta. A következő órában annyi történt, hogy felgyújtottam a reflektorokat, időnként dudáltam is, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Tudtam, hogy feleségem jelezni fog a kollégáimnak. Így akartam segíteni, mert a rendőrök minden forgalmat eltereltek, a gyalogost is. Keresés után Halász János I. o. kereskedelmi titkárral, annak kocsiján megérkezett feleségem és nagyobbik lányom. Akkor már 11 óra elmúlt. Kértem Halász Jánost, hívja ide a konzult, mire ő elment telefonálni. Az ezredes idegesebb lett, közölte, hogy azonnal menjünk a kapitányságra, nincs ideje várni, a konzul majd odajön. Ezt is elutasítottam, és a kocsi ajtóit lezártam belülről. Ekkor kiabálva közölte, majd erőszakkal bevisznek, mert a kocsit bent akarják alaposan átnézni. A fenyegetést nem tudtam mire vélni, de fél 12-kor éjjel ez is kiderült. Megjelent egy ütött-kopott, Miliţia feliratú darus kocsi, és hozzáláttak a teherplatóra emelés előkészítéséhez. Kértem, hadd szálljak ki, ezt nem engedték meg. A teherautó platóján, kocsiban ülve, körbevéve rendőrökkel, bevittek a kapitányság udvarára, ahol a kocsit velünk együtt nagy üggyel-bajjal (az autó sárhányói behorpadtak, illetve megkarcolódtak) a földre letették. Közölték, hogy szálljak ki. Mivel megjött a konzulunk – akit nem akartak az udvarra beengedni –, kiszálltunk. Jánosi Erzsit azonnal elvitték, és a civil ruhás rendőrök elkezdték a kocsit alaposan átkutatni, szőnyeg alá, kárpit alá, ülés alá, mögé nyúltak. Kirámolták a csomagtartót, vizsgálták a motort, és egyvalaki állandóan a kocsi alatt feküdt. Állandóan fényképeztek. Kb. éjjel fél 2-kor már nagyon fáztunk az udvaron. Dr. Nagy Károly konzul hiába próbált egész idő alatt szóba elegyedni, tiltakozni, a kb. 20 ember közül senki sem volt hajlandó foglalkozni vele, vagy meghallgatni. Az ezredes egész idő alatt az épületben volt. Dr. Nagy Károly javaslatára úgy döntöttünk, hogy gyalog bemegyünk a külügyminisztériumba. Az udvar vasrácsos kapuja be volt zárva, és közölték velünk, hogy nem nyitják ki. Kérdésünkre közölték, nem vagyunk letartóztatva, de el sem engednek. Vita kezdődött a bécsi konvencióról, közben az épületből előkerült az ezredes. Közölte, hogy mindenki elmehet, de én nem. Konzulunk tiltakozott, mondván, ez lehetetlen. Akkor mindenki marad – mondták. Az ezredes és még néhányan bekísértek mindannyiunkat az épületbe, ahol az ezredes közölte, csak velem akar beszélni. Tiltakoztam. Követeltem, hogy konzulunk és Halász János tolmács minőségben legyen jelen. Ezt először elutasította, majd megengedte azzal a kikötéssel, hogy akkor ő is hív tolmácsot, de az időbe telik. Közben a feleségem és leányom egy másik szobában voltak végig. Megérkezett egy civil ruhás nyomozó is papírokkal, és megkezdődött a kihallgatás. A nekem feltett kérdésekre, hogy hol, merre jártam, nem válaszoltam, és dr. Nagy Károly is megerősítette, hogy ehhez semmi köze. Az ezredes szerint pedig nagyos súlyos ügybe keveredtem, ami a román állambiztonságot veszélyezteti. A Sahia utcán végighaladva röplapokat szórtam, ezt tettem az amerikai könyvtár előtt is. Dr. Nagy Károly megkérdezte, hogy akkor a nagykövetség előtt is szórtam? Erre helyesbített, hogy ott nem. Konzulunk kérdezte a röplap nyelvét és tartalmát. Erre semmit sem mondtak. Arra sem, hogy sokat vagy keveset szedtek-e össze. Általában a konzul beszélt. Én röviden azt közöltem, hogy amivel vádolnak, az nem történt meg. Egész munkám, a TIB (vásár) alkalmával tett megnyilatkozásaim azt demonstrálják, hogy a magyar-román jó kapcsolatok – azon belül is elsősorban a kereskedelmi kapcsolatok ápolásán dolgozom. A jegyzőkönyvvezető azt mondta, hogy ő személyesen látta a röplapszórást.

A kihallgatás alatt Szűts Pál nagykövettel sikerült kapcsolatot teremteni, akinek közbenjárására kijött Moise, a külügyminisztérium protokollosztály-vezetője. Ő is igazoltatott, majd közölte, nagyon sajnálja, hogy ilyen súlyos ügybe keveredtem. Nem törődött azzal, hogy az ügy nélkülöz minden alapot. Hozzájárult az eltávozásunkhoz, de az egész ügyet a külügyminiszterükön keresztül azonnal jelzik a mi külügyminiszterünknek.

Ezután bementünk a követségre, ahol Szűts Pál nagykövet és Hodicska Tibor első beosztott az itt leírt történetet meghallgatta, és a nagykövet beszélt a budapesti külügy ügyeletével."

Hajnali fél négy volt, mikor hívtam a Bem rakparti ügyeletet. Horn államtitkárral akartam beszélni, vagy neki üzenetet küldeni. Ő azonban külföldön volt, ezért Őszi külügyminiszter-helyettest keltettem fel. Az üzenetet lediktáltam, és átadása után visszahívást kértem.

Javasoltam a másnapra tervezett Gazdasági Vegyes Bizottság ülésének elhalasztását és a delegáció visszatartását, valamint az ügy azonnali nyilvánosságra hozatalát. Mindkét javaslatomat érvekkel indokoltam. A válasz megértő, nyugalomra intő, biztató volt, de Őszi István úgy vélte, hogy a delegáció utazását már nem lehet leállítani.

Reggel fél nyolckor ismét hívtak Budapestről. Őszi miniszterhelyettes megismételte az éjszakai üzenetet, és megnyugtatott, hogy Berecz Frigyes, a delegáció vezetője megfelelő instrukciókat kapott. Kérte, hogy a fejleményekről érkezésekor tájékoztassam. Azt is elmondta, hogy még sikerült Grósz Károlyt is tájékoztatni Madridba utazása előtt. Várkonyi Péter mondta el neki az esetet.

Reggel 8.30-kor tájékoztattam Jevgenyij Mihajlovics Tyazselnyikov szovjet nagykövetet a kereskedelmi tanácsosunk ellen elkövetett súlyos provokációról. A nagykövet a tájékoztatót meghallgatta. Annyit fűzött hozzá, hogy „nagyon kellemetlen, nagyon kellemetlen". Nekem is kellemetlen kezdett lenni, ezért mielőtt búcsúztam volna, még hozzátettem: „Azért kértem ezt a találkozót sürgős jelleggel, mert azonnal tájékoztatni akartam a Szovjetunió nagykövetét, aki egyben a bukaresti diplomáciai testület doyenje is."

Ezek után a nagykövet megígérte, hogy tájékoztatja kormányát, és „ha szükséges", mint doyen is eljár, csak szóljunk.

10.30-kor megérkezett a delegáció. A repülőtéri fogadáson megjelent Ion Dinca miniszterelnök-helyettes, aki két napja a vegyes bizottság román elnöke. Ebben az évben már ő a harmadik elnök. Mióta itt vagyok, három éve, azóta az ötödik (Gheorghe Petrescu, Gheorghe Oprea, Ion Constantinescu, Barbu Petrescu, Ion Dinca). Barbu Petrescu alig több mint egy hónapig volt e tisztségben, és közvetlenül az előkészítő megbeszélések után váltották le. Miniszterelnök-helyettesi funkciójából is leváltották. Hollétéről nem lehet tudni.

A Bukarest Szállóban történt programismertetés után tájékoztattam a delegáció vezetőjét a történtekről. Közben értesítést kaptam, hogy 11.30-ra vár Ioan Totu külügyminiszter.

Reggel korán elkészítettük tiltakozó jegyzékünket, melyet szerettem volna átadni Constantin Oancea külügyminiszter-helyettesnek. Erre azonban nem kaptam lehetőséget. Ezért a jegyzéket beküldtem. Átvételét az átadókönyvben igazolták, majd néhány óra múlva visszaküldték. Ebből sejtettem, hogy az ügy irányítását a románok akarják a kezükbe venni. A nyilvánvalóan ügyetlen rendőri akcióval való teljes azonosulásukra azonban még ekkor nem gondoltam.

Még mielőtt Totu miniszterhez mentem, ismét kapcsolatba léptem a Bem rakparttal. Megismételve a telefonon közölteket, táviratban is leszögeztem, hogy fontosnak tartom a román lépéseket megelőzve erőteljesen tiltakozni és a példa nélkül álló súlyos provokációt nyilvánosságra hozni. Ezt indokolta az is, hogy a jelek szerint előre kitervelt akció volt, az utcát lezárták, a nemkívánatos tanúkat igyekeztek távol tartani a helyszíntől. Feltűnő, hogy az eset a brassói események évfordulójának előestéjén történt, amikor nemzetközi méretű tiltakozás várható, és az is szembeötlik, hogy tudomásunk szerint ez ideig még soha senkit nem kaptak rajta röpcédulázáson.

Ebben a helyzetben nem tudom elképzelni, hogy komoly tárgyalásokat folytathatunk a gazdasági vegyes bizottság ülésén a két ország közötti baráti együttműködésről, annál is inkább, mert még azt sem tudhatjuk, mit terveznek a továbbiakban. Mindenképpen szükségesnek tartottam, hogy Berecz Frigyes Dinca miniszterelnök-helyettesnek, aki a legfelső vezetés tagja, a leghatározottabb módon tegye szóvá az esetet; kérdőjelezze meg a megállapodások komolyságát, mivel éppen azokat teszik lehetetlenné, akik a megállapodások végrehajtásán dolgoznának. Megfontolásra ajánlottam szükség esetén a tárgyalások megszakítását is, megfelelő indoklás mellett.

11.30-kor megjelentem a külügyminisztériumban. Bevezettek a miniszteri fogadóba, és néhány perc múlva megjelent Ioan Totu külügyminiszter, Constantin Oancea külügyminiszter-helyettes, Moise, a protokollosztály vezetője, Dan Nastase, a területi osztály magyar referense.Velem szemben ültek, sorban. Úgy éreztem magam, mintha bírósági tárgyaláson lettem volna. Barátságtalanok voltak és ridegen, kimérten rögtön a tárgyra tértek. A miniszter a következőket adta elő:

„November 14-én este 20.40 körül több román állampolgár jelezte illetékes szerveknek, hogy egy CD rendszámú személygépkocsiból röpcédulákat szórtak. Az állampolgárok támogatásával a rendőri szerveknek sikerült megállítani a gépkocsit, amelyet az MNK bukaresti nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa, Győrfi Károly vezetett, és akinek a társaságában volt Jánosi Erzsébet román állampolgár. A fenti tények és eddigi vizsgálataink alapján olyan fellebbezhetetlen következtetésre jutottunk, hogy Győrfi Károly magyar diplomata ellenséges tartalmú, a román szocialista állam és a legfelsőbb párt- és állami vezetők ellen uszító röplapokat szórt."

Javasolta, hogy hívjuk vissza Győrfi Károlyt. Ha visszahívjuk, akkor a román hivatalos szervek nem tájékoztatják az esetről a közvéleményt, ha viszont nem, akkor az összes dokumentumot nyilvánosságra hozzák – fenyegetett a miniszter.

Válaszomban meglepetésemnek és csodálkozásomnak adtam hangot amiatt, hogy az RSZK külügyminisztériuma ilyen képtelen dolgokkal vádolja nagykövetségünk egyik olyan munkatársát, aki meggyőződéssel, szívvel és határtalan szorgalommal dolgozik a két ország közötti jobb és eredményesebb gazdasági együttműködés érdekében. Kizárt dolognak tartottam és tartom – mondottam –, hogy Győrfi Károly, akit jól és alaposan ismerek, ilyen elvetemült cselekedetbe keveredett volna. Minden rendelkezésemre álló információ arra utal, hogy itt aljas provokációról van szó olyanok részéről, akik rontani akarják a két ország közötti együttműködést, a két nép barátságát. Nem tudom elképzelni, hogy bármely ország diplomatája hajlandó volna ilyen cselekmények elkövetésére, különösen meglepő számomra még feltételezni is azt, hogy egy magyar diplomata ilyet tenne. Ma kora reggel kértem Oancea elvtársat, hogy sürgősen fogadjon, mert át akartam adni tiltakozó jegyzékünket a tegnap este történtek miatt. A jegyzékben súlyos provokációnak minősítjük a történteket, a vádakat megalapozatlannak tekintjük, ezért tiltakozunk. Bocsánatkérést és az okozott erkölcsi és anyagi károk megtérítését igényeljük. Sajnálom, hogy Oancea elvtársnak nem volt ideje a találkozóra, abban reménykedtem ugyanis, hogy a román külügyminisztérium vezetői elismerik, tévedésről van szó, és elnézést kérnek a történtekért.

Ebben az esetben lehetőség lett volna az ügyet lezárni. Nem így történt. Meglepő számomra az is, hogy mindez a két ország közötti gazdasági együttműködési vegyes bizottság soron következő ülésének előestéjén történik, és nagykövetségünknek olyan diplomatáját éri a támadás, aki a legtöbbet tesz és tett ezért az ügyért. Természetesen vádolni bárkit lehet, de ítéletet mondani valaki felett csak bizonyítékok alapján szabad. Ilyen bizonyítékokkal azonban önök nem rendelkeznek. Számomra nem jelent bizonyítékot az, hogy önök tanúkat sorakoztatnak fel, számomra egyetlen bizonyíték a tárgyi bizonyíték. Kértem a külügyminisztert, bocsássa ezeket rendelkezésemre.

A külügyminiszter elmondta, hogy bár nem szerette volna kommentálni az ügyet, de úgy látja, hogy én igénylem azt. Bizonygatta, elegendő dokumentummal rendelkeznek ahhoz, hogy világosan bebizonyítsák tanácsosunk cselekedetét. Az egész röpcédula-szórási akciót filmezték és fényképezték – mondotta. Majd így folytatta:

„Meglepő számomra az, ahogy ön menti munkatársát, és ahogy emögött az eset mögött a mi szerveink akcióit látja. Ha figyelmesen végigolvasná jegyzékünket, akkor ön is látná, hogy állítása képtelenség. Még egyszer aláhúzom, csodálkozással tölt el, ahogyan védelmezi nagykövetségük egyik munkatársának cselekedetét, és feltételezi azt, hogy mindezt mi előkészítettük, és a gazdasági együttműködési vegyes bizottság ülésére időzítettük; továbbá fenyeget, hogy ilyen körülmények között az MNK bukaresti nagykövetségének tevékenysége ellehetetlenül. Mit mondjunk mi? Amikor a mi diplomatáink minden reggel arra ébrednek, hogy valami fenyegető történik körülöttük, hazájukat támadják színházban, újságban, és nem is említeném a hivatalos nyilatkozatokat. Kérem, tegye egyik oldalra a román akciókat, a másik oldalra saját akcióikat otthon és külföldön, és a különböző akciókra való reagálásokat. Az eredmény rögtön világos lesz. Mi mindig arra törekedtünk, hogy javuljon a két ország közötti együttműködés, s megjavuljon a politikai helyzet. Most egy diplomatáról van szó. Mi olyan megoldást ajánlunk, ami nem vezet további romlás felé. Feltételezéseit és kijelentéseit határozottan visszautasítom, kérem, hogy vonja vissza, mert ezek sértőek számunkra. Mi azért kértük önt ide, hogy önnek tudomására hozzuk a fentieket, és csupán ezeknek továbbítását kértük, az intézkedéseket és a reagálást a magyar külügyminisztériumtól várjuk."

Megismételtem Budapestnek korábbi javaslatomat, miszerint meg kell előznünk a román fél lépését, az egész ügyet haladéktalanul a nyilvánosság elé kell vinni, és a történtekért a felelősséget a román félre kell hárítani. Ismét közöltem, hogy nem tartom indokoltnak Berecz Frigyes ötnapos látogatását, és javasoltam a tárgyalások megszakítását.

Délután fél négykor, a kormánybizottsági ülés előtt szűk körű találkozó volt. A Viktória téri palotába pár perccel a megbeszélt időpont előtt érkeztünk. A bejáratnál Jecan, a miniszterelnöki hivatal protokollosa fogadott. Kabátunkat a földszinten raktuk le. Közben alkalmam volt odasúgni Berecz Frigyesnek, hogy ragaszkodjon Győrfi részvételéhez a szűk körű tárgyaláson. Szóvá is tette a protokollosnak, aki nyilván semmit nem tudott az előző napi esetről, ezért azt mondta, hogy természetes, de megemlíti majd főnökének. Nem tudom, megemlítette-e. Tény, hogy velünk senki nem közölt semmit. Így én karon kaptam Győrfi Karcsit, és együtt léptünk a miniszterelnök-helyettes dolgozószobájába. Győrfi végig ott volt, és mélyen a szemébe nézett Dincanak, míg az a vádakat ismételte. Ugyanis Berecz Frigyes még az egyéb kérdések előtt szóba hozta az előző este és éjszaka történteket, és megkérdezte, hogy nem illuzórikus-e ilyen esetben az együttműködésről tárgyalni. Közölte, hogy szükségesnek tartottuk ezt a kérdést kormányunknak is felvetni. De amíg döntés nincs a tárgyalások további sorsáról, addig a delegáció a korábban kapott mandátum szerint jár el.

Ion Dinca miniszterelnök-helyettes megnyugvással vette tudomásul, hogy a vegyes bizottság folytatja munkáját, de a megszakítás lehetősége meglepetésül szolgált számára. Igyekezett objektív lenni, jó benyomást kelteni. A történtekkel kapcsolatban lényegében megismételte a külügyminiszter által elmondottakat. Új elem, miszerint a bizonyítékokat, ha a magyar kormány igényli, rendelkezésre bocsátják. Anélkül, hogy Berecz ezt érintette volna, hosszasan tagadta, hogy bármi összefüggés lenne a történtek és az ülésszak között. Utalt viszont arra, hogy a „cselekmény" összefügg a Nyugaton szervezett románellenes tüntetésekkel. Azt mondta, ő is látta a röpcédulákat, „amelyeket tartalmuk miatt senkinek sem ajánlatos látni". Az is új elem, hogy kereskedelmi tanácsosunk nem „persona non grata". Hangsúlyozta ugyanakkor, mindent meg kell tenni, hogy hasonló esetek többé ne fordulhassanak elő. Többször visszatért arra, hogy nem hozzák az ügyet nyilvánosságra, mert nem akarják a hangulatkeltést, hiszen az nem használ a két nép érdekeinek. Nyomatékosan kérte, mi se tegyük ezt. Közvetlen ok nélkül bizonygatta, hogy nem szervezett akcióról volt szó.

A plenáris ülés közben Ion Dinca üzenetet kapott az elnök-főtitkártól, ezért szünetet javasolt, és telefonálni ment. Majd visszatérve a nagykövetek jelenlétében elmondta Berecz Frigyesnek, hogy Nicolae Ceauşescu elutazása időpontjáról érdeklődött, mert arra gondolt, ha Berecz elvtárs is úgy tartja jónak, talán pénteken, Berlinből való visszaérkezése után tudná fogadni. Ez nem érinti a miniszterelnökkel csütörtökre tervezett találkozót. Az mindenképpen meglesz. Dinca azt is elmondta, hogy érdeklődésre beszámolt a tárgyalások menetéről. „Arad szellemében folynak" – volt a válasza, amelynek Ceauşescu nagyon örült. Majd hozzátette:

– Az ilyen dolgok, mint a tegnapi, nem szabad, hogy foltot hagyjanak a mi együttműködésünkön.

Az előzményekből és a történtekből, a román reagálásokból az alábbi következtetéseket vontam le, és ezeket jeleztem Bukarestnek is:

1. Ami történt, előre megszervezett rendőrségi akció volt, kidolgozott forgatókönyv szerint. A lopott autó meséje arra szolgált, hogy kinyithassák a CD-s rendszámú kocsit. Zavarta a terhelő bizonyítékok elhelyezését, hogy tanácsosunk nem szállt ki a kocsiból, ezért kellett elszállítani. A szervezettségre utal az utca lezárása és a nagy rendőri (titkos és egyenruhás) készültség. Amennyiben igaz az állítás, hogy az egészet filmezték és fényképezték, még inkább aláhúzza az előbbi állítást. Az lehetséges azonban, hogy személy szerint nem Győrfi volt fontos számukra. Bármelyik magyar diplomata lehetett volna, hiszen a cél csak az lehetett: a tüntetések előestéjén a felbujtást ránk lehessen fogni. Amikor a forgatókönyv elkészült, nem tudhatták, mi lesz itt, és azt sem, mi lesz Budapesten. Információink vannak arról, hogy meglepte őket a budapesti tüntetés betiltása. Nem ezt várták.

2. El akarják kerülni a nyilvánosságot. Ha józanul gondolkodnak (talán vannak ilyenek is), tudniuk kell, hogy egy ilyen vád nevetséges, amit senki nem hisz el. Diplomaták nem szoktak, diplomáciai rendszámmal ellátott kocsiból, röpcédulákat szórni. „Dokumentumaik" silány hamisítványok lehetnek, amelyeket nem hozhatnak nyilvánosságra. Csak az alacsony műveltségi szinten használhatnák propagandaanyagként. Attól meg különösen tartanak, hogy mi hozzuk nyilvánosságra az ügyet. Aki előbb tájékoztat, azé az előny, a másik csak magyarázkodhat.

3. A vegyes bizottsági ülés megtartásában úgy tűnik, nagyon érdekeltek. Feltehetőleg az időzítéskor elkerülte a figyelmüket. Ceausescu fogadni akarja Berecz Frigyest. Igazán annak örült volna, ha ezt mi kérjük. Ion Dinca már a repülőtéren megkérdezet, nem hozott-e üzenetet a főtitkár számára. Ha félbeszakadna a tárgyalás, ez a nyilvánosság elé kerülne. Ezért akarják elkerülni a konfrontációt. Ha mi végigcsináljuk a programot, és nem vetjük fel az ügyet minden lehetséges alkalommal, akkor ez azt jelenti, hogy lenyeltük.

4. Ha most nem védjük meg egy munkatársunkat, aki ráadásul vezető beosztásban van, és nem is közvetlenül politikai területtel foglalkozik, akkor megállíthatatlan eszkaláció előtt nyitjuk meg az utat. Kolozsvár nem ismétlődhet meg!

Instrukciókat kértem Berecz Frigyes részére, mert úgy vettem észre, hogy csak fanyalogva képviseli az érdekeinket. Dincanál még jól beszélt, de kértem, a vacsoránál ismét térjen ki a kérdésre, ezt már megkerülte. Úgy érzem, számára az a fő kérdés, hogy a programot végigcsinálja. Ehhez pedig az a legnagyobb biztosíték, ha békéban hagyja ezt a számára kellemetlen ügyet. Pedig, mivel szimpátiát teremtett a románoknál, volna lehetősége keményebben védeni érdekeinket. Javasoltam neki, hogy Győrfi megvédésén túl hangsúlyozza, a történteket, mint módszert is mélységesen elítéljük. Érzékeltessük azt, nem kívánjuk ugyan átvenni az alantas módszereket, de adott esetben ezek nélkül is tudunk határozott intézkedéseket foganatosítani román diplomatákkal szemben. Amennyiben hasonló esetek ismétlődnek, nem tekinthetünk el a kemény válaszlépésektől.

Másnap a delegáció vidékre utazott, a bukaresti program csak pénteken folytatódott. Pénteken délelőtt fogadta Bereczet Constantin Dascalescu miniszterelnök. A miniszterelnök gazdasági kapcsolatainkat jónak, dinamikusan fejlődőnek értékelte.

– Jól tükrözi azt a tényt, hogy népeink, pártjaink és országaink között jó kapcsolatok vannak – mondta.

Hangsúlyozta, hogy széleskörűen fejleszteni szeretnék kapcsolatainkat a szocialista szomszéddal, a Magyar Népköztársasággal. Dinca miniszterelnök- helyettest azért helyezte ebbe a funkcióba, mert sokat várnak ettől a relációtól.

Berecz az utasításnak megfelelően szóvá tette a Győrfi Károllyal történt dolgokat. Aláhúzta, hogy biztos félreértés volt, és kérte, még egyszer vizsgálják meg és változtassák meg álláspontjukat.

A miniszterelnök kategorikusan elutasított minden újabb vizsgálatot, és megismételte a már korábban elhangzott álláspontot és érveket. Hangsúlyozottan kijelentette, hogy dokumentumokkal rendelkeznek magáról az akcióról, és kezükben vannak azok a röpcédulák is, amelyeket diplomatánk szórt. Kijelentette, nem nyilvánították „persona non gratának", mert úgy gondolták, „helyesebb, ha kérik a baráti magyar kormánytól a diplomata visszahívását."

A legfelső pártvezetés is úgy foglalt állást, hogy ez az ügy nem zavarhatja kapcsolatainkat. Ezért amennyiben a magyar fél visszahívja a diplomatát, és nem hozza nyilvánosságra az ügyet, akkor ők sem teszik ezt. Ha azonban igen, akkor ők is nyilvánosságra hozzák a dokumentumaikat.

Megismételtem javaslatomat Budapestnek, hogy az esetet hozzuk nyilvánosságra. Nem tartottam kizártnak, hogy ők is lépnek, kreálnak valamilyen „dokumentumokat", és esetleg ki is utasítják Győrfi Karcsit. Ezt a feltevésemet szintén közöltem a Külügyminisztériummal, és egyben javasoltam, mi is utasítsuk ki a román diplomatát, „akinek hiánya legérzékenyebben érintené követségünket". Hangsúlyoztam: „minden óra rontja pozíciónkat". Azt is közöltem, hogy bár munkatársaim sok mindenen keresztülmentek már, edzettek és felkészültek, de főként a kirendeltségiek idegeit kezdi felőrölni a feszültség, az állandó figyelés és zaklatás.

Ezekben a napokban szinte megszakítás nélkül kapcsolatban voltam központommal. Így tudtam meg, hogy a román ügyvivő is tiltakozott a Győrfi-eset miatt a Külügyminisztériumban. A jegyzék kifogásolta a bukaresti nagykövet reagálását is a miniszternél. A magyar válasz azonban megismételte az általam elmondottakat, mint a magyar kormány álláspontját.

(Folytatjuk)