2014. október 16., csütörtök

Román költők a nagyvilág minden tájáról

YOSSEF ABRAHAM

Szerző magáról: „1948-ban születtem, pártaktivista családjában, Abramovici Iosif néven (a Iosif - Sztálin atyuska nyomán). Spanyol nyelvet végeztem Bukarestben. Természetesen, már nem hiszek Sztálin atyánkban, s jelenleg hithű zsidó vagyok, tartom a szombatot, kóser ételt veszek magamhoz stb. 1972-től Izraelben élek, s mindent végigcsináltam már, ahogy Eminescu írta: megjártam a börtönt és a tébolydát is. Pozitívabb dolgaim: dolgoztam számítógép programozóként és héber irodalmi tanulmányokat folytattam. Jelenleg adjunktus vagyok (számítógépes alkalmazások az irodalomban) a Bar-Ilan-i egyetemen (Ramat Gam, Izrael)”. Szokatlan, erőteljes nyelvi hatásokra épülő verseit románul írja.

13. számú motyogás*

Jösszte Ilus a peronra ott lesznek a katonák csuda bunkó figurák
Kettesével hármasával talpfát sínt cepelnek izzadnak vedelnek
Mennek jönnek a vágány közt porban degenyében fagyban napsütésben
De ha végre kimenőt kapnak egymást leverve hozzánk rohannak

14. számú motyogás

A Nadrágszíjhoz címzett bárba puccos ficsúrnépség jár ma meg csupa kicsípett dáma
Sör bor gin konyak bőven folyik s mindezt kávéval öntözik
Csak egy éhenkórász ül magában s zabál mint egy állat
A vastag füstben ráadásul kiabálnak

16. számú motyogás és az utolsó

Én is jártam a városban amely hat agyagdombon áll
Ott folyik egy folyócska amely egy másikba ömlik és a Prutig meg sem áll
Vadmacska nevét adtátok neki úgy mulattatok
Váljék egészségetekre csak nevessetek mert én szörnyen zokogtam

* Részletek a Motyogások (Bolboroseli) című ciklusból


VICTOR TELEUCĂ

Született 1943-ban. Moldáviai költő, a Román Írószövetség tagja. Verse a romániai irodalmi sajtóban jelent meg, 1989 előtt.

Havat árulnak az utcán

Az utcán végig sor kígyózik, dagad:
Felnőtt, gyerek, vén – asszonyok –,
Mögéjük ím besorolok,
Mit adnak itt, kérdem, s azt mondják, hogy – havat!

És jönnek egyre, érdeklődnek sorra,
Beállnak közénk, gondba merülten,
Nagy tervek szövődnek nekihevülten,
Majd felocsúdva újra megkérdik, a válasz és a hang
Ugyanaz:
Havat!
Tréfálni tetszik?
Mondottam: havat!
De mekkora a porció? És mondja csak, miféle hó?
Német, japán, vagy itthoni gyártmány?
És milyen színű, netán fehér?
Nem, csupa kék s az égig ér.

Zavartan állunk s beledöbbenünk:
Istennek hála, havat adnak nekünk!
Valamikor hóország voltunk, hó volt a mindenünk,
Mi történhetett, hogy nyoma veszett?
Talán eladták.
No de mind?
Az istenért, mely ország ne vette volna meg?

S bizonyítékul, hogy a havat nem a farkas
Ette meg, elered a hó,
Dagad a sor, a sok kíváncsiskodó
Lábujjhegyre áll, látni szeretne.
Mit adnak itten, jóurak?
Ugyan mit? Hát egy kis havat...

És szelíden pilinkél, és senki se tágít,
A hónaljak alatt egy-egy pakk hó világít,
És bár sorban állnak, azért másodjára
Is beáll mindenki, hogy sorát
Újra kivárja.

Dagad a sor, és csak úgy havazik, özönnel,
Valami elromlott odafent, kegyetlenül ömlik
S a hulló hótól a sor betemetődik.
Immár nem látni, de hallani még,
Jön egy-egy fickó, kíváncsi lény,
Érdekli, mit adnak itt, és mereszti a szemét
A hófüggönyön túlra, válaszra várva:
Hál'istennek, hogy van havunk...

Mesésen ontja ránk a semmi zsákja...


ŞTEFAN BASTOVOI

Született 1976-ban, Kisinyovban (Moldova Köztársaság). Az Octav Băncilă művészeti középiskola utolsó évében kórházba utalják, ahol megírja első, nagy figyelmet keltő versciklusát (Un Diazepam pentru Dumnezeu - Egy nyugtató az Istennek). 1996-1998 között a temesvári egyetemen filozófiát hallgat, majd félbehagyja tanulmányait. Jelenleg Savatie testvér néven egy moldáviai kolostorban él.

Az orosz csaj

Szemei csalfák
mint Oroszhon régi térképe.
Köröskörül erdők
nőnek, Szibéria zöldell,
középen szarvasok iramlanak
és a mókusok és valamennyi
barna vadállat.
Amikor meglepődik
és amikor szeret
oly magasba ívelnek szemei
hogy maga Nagy Péter
is meghajlás nélkül bevonulhat rajtuk.
Mikor gondba esik
a hűvös erdőkből előjönnek a teherautók
és a vöröslő hóra kirakják a deportáltakat.
Köröskörül erdők magaslanak
és fagyos Szibéria
középen nyargalnak a szarvasok és valamennyi barna vadállat
és a mókusok a tüzet ülik körül.


MARIA POPESCU-BUTUCEA

Verset, prózát, tudományos-fantasztikus irodalmat művel, civilben tudományos munkát végez. Írásai az Observatorul militar, Observator cultural, Apolodor, Paradigma XXI, Visul, Almanah s.f. Helion, 2008. c. lapokban és kiadványokban, a www.liternet.ro, www.sferaonline.ro elektronikus kiadványokban jelennek meg. Tagja a Quebecben élő román írók egyesületének is.

A függőágy

Ó, szerelem
Te világot nyitó!
Egyik szemeddel megtámasztod magad,
Kiszaggatod a körmöd, a hajad
Egy rend bőrt is lenyúzol,
Majd meghinted sóval és borssal
Lemosod magad a vízsugárral
Másik szemed is tágra nyitod
Tengernyit hörpintesz
És várakozni kezdesz.

Függőágyat is kifeszíthetsz
A gondolat és a világ között.

ALEXANDRU DOHI

Született 1955-ben, Máramarosszigeten. „Tízéves vagyok, amikor meghalt apám – egyszerű jelenlétével megértettem őt. Hiánya miatt kezdtem el írni, lehetséges, hogy a szó a hiányból terem. Anyám szófogadó és istenhívő, egy szeszgyárban dolgozott, kis pénzéből a kolozsvári Képzőművészeti Líceumba járatott. 1974-ben érettségiztem, aztán a Duna-deltában halászként dolgoztam, a katonaéveimet a brassói tűzoltóknál töltöttem. Aztán voltam kirakatrendező, szobafestő, kőműves, kőfaragó, tejkihordó, erdei gyümölcsszedő, sorsjegyárus, sírásó, tisztviselő a temetkezési vállalatnál, postás, rajztanár, csempekályhás, földtani kutató, közfürdő-főnök. 1979-ben megnősültem, három gyerekünk van... 1986-ban Svédországba szöktem. Itt, röviden felsorolva, üzleti kifutóként, pincérként, nevelőként, kertészként szamaritánus gondozóként dolgoztam. 1977-ben közöltem először... „ – írja magáról az Ághegyen c. svéd–magyar internetes folyóiratban.

Tulajdonképpen

Az ifjú Ianuşnak

Tulajdonképpen én normális vagyok
Tulajdonképpen nem hallok hangokat egyet se
de apám halálával
igen érzékeny és óvatos lettem
mindabban ami nem látható
tulajdonképpen én nem leszek szerelmes senkibe
de már az elemiben rájöttem
hogy fiúkba lányokba is belezúgok
és nem csak egyikbe vagy a másikba, hanem külön-külön mindegyikbe
valamennyi tanárba de még a takarítónőbe
sőt a kapusba is és az összes idegenbe az utcán
fájt hogy ekkora érzelmi hullámzás tört rám
ezért mindent felülmúló képzelőerőm támadt
képes voltam bármit elképzelni
mit mások éreztek és hittek és főleg hogyan éreztek
megannyi más csodás vagy pokoli helyzetet
vénséges ifjúságomból is emlékszem
egy járókelő szomorú képére
úgy meghatódtam hogy egy kapualj alá rejtőztem
elzokogni magam ahogy mások vizelni szoktak
vagy mikor a fogam fájt elképzeltem
mit érezhet az aki a fogfájást élvezi
alig vártam hogy újra sajogni kezdjen
így hát természetes hogy nem írok verset
és szeretem ha a térdemet csodálják

ma már csak a költői géniuszt imádom


NICOLAE ESINENCU

Született 1940-ben, Chiţcani/Teleneşti-ben; költő, számos filmforgatókönyv írója. 1971-1973 között a moszkvai Makszim Gorkij Irodalmi Főiskola hallgatója. Prózaíróként is jelentős.

Emigránsok

Találkoztam emigránsokkal
A világ minden sarkából.

Hogy vannak, kérdeztem.
Éjszaka, felelték,
Nyomulunk a Hon felé.
És nappal mit csinálnak,
Kérdeztem tőlük.
Várunk, felelték
Míg leszáll az éj.
És ismét nyomulunk
A Hon felé.

És meddig jutottak?

A Hon felé nyomulunk.


ANDREI FISCHOF

Született 1940-ben, Tordán. A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem kísérleti fizika szakán diplomázik. 1976-tól Izraelben él. Az 1970-es évek elején a marosvásárhelyi Vatra és más folyóiratok munkatársa. Héber nyelven is ír. Jelentősek tolmácsolásai a magyar irodalomról, román nyelvre.

Tél Haifában

Pergő eső harap
vadul
a földbe

Mint egy fáradhatatlan eskü
amivel a víz
megáldott
az eső a Carmel roppant kebleit
mossa

A házakból az álom szembeszáll az árral
mely vergődik egyre
majd
kétségbeesetten megtörik rajta

Lényünk velejéig minden oly
nyirkos

Mintha nyár sosem lett volna


TEODORA GĂLĂŢEAN

Született 1978-ban. (Valódi neve: Totorean Teodora.) Kolozsvári költő, képzőművész, a kolozsvári egyetemen román néprajz és antropológia szakot végzett. Éveket töltött Angliában helyettesítő tanárként.

November elsején Romániába vágyom

November elsején Romániába vágyom
bár sosem volt halottam kiért a temetőbe mennék
sírokat tisztítani meg a földi szennytől
gyertyát gyújtani, virágot ültetni
nagyokat hallgatni az ősök nyugalmáért.
E napból leginkább a tél bomló
illata tetszett
mely észrevétlenül megülte a várost
mint egy ragacsos takaró,
a nyüzsgés a trolin, az utcán,
az emberek szatyraiba gyömöszölt krizantémok.
De még jobban tetszett
ha Adinával nagyanyja sírjához mehettem
mindannyiszor szomorúan, magunkra hagyva
mert az ő nagyapja nem akarta hogy neve
egy sírkeresztre kerüljön


VASILE ROMANCIUC

Született 1947-ben, Bădragii Noi községben (Moldova Köztársaság). A moldáviai állami tudományegyetemet 1972-ben végezte. Költői bemutatkozására 1974-ben került sor, Genealogie (Családfa) c. kötetével. Számos irodalmi díjat kapott. Műfordítói munkája is figyelemre méltó.

Ólomkatonácskák

Az Idő nem öregszik,
dehogy öregszik.

Hiába rajzolsz ráncokat
láthatatlan orcájára.

Az idő, a makrancos gyerek
Mi – az ő ólomkatonái.


ALEXANDRU LUNGU

Született 1924-ben (Cetatea Albă), meghalt 2008 (Bonn). Orvosit végzett 1949-ben Bukarestben, a bioritmusok kutatója volt. 1989-ben disszidált. Kritikusai szerint az utolsó román avantgárd költő.

Madárvonat

Jöjjön már boruljon ránk
még inkább
vonjon be ereszkedjék le
az este
a mindent eldöntő idő
csöndesen haldokló fénye
mikor a csillagok még
ismeretlenül röppennek fel a kutakból
felsértve a dolgok láthatatlan arcát
sóhajtás
suhan tán egy bágyadt angyal
vagy a lég az mely öröm-
könnyeket zokog
szinte érezni
a megbillent földet amint a lélekbe
hatol
akár egy sanda árny pengéje
vagy egy titokrög
csuszamlása
a melankólia kérlelhetetlen lejtőzetén.

Még túlságosan éles
a hazugságok tükre
hogy este lehessen
annál jobban
szomjazom a távolban elnézni
miként bújnak elő a semmiből
az alkony menta szagú alakjai
s hogyan falják föl
egyik a másikának
hűvösen illó testét
míg valahol messze egy vonat
kúszik
a láthatáron túl
vég nélküli útján
fáradt madarakkal
arcuk meglepően emberi
asszonymadarak férfimadarak
szunyókálnak
a vonat egyhangú ringásától
fel nem adva a személytelen feszültséget
az álombeli rettegés páráját
amely mindig belengi
az utazások fordulatait

Oly különös és roppant kellemes
az esti haldoklások meghitt
idején
gondolatban kiejteni
egy szót
bármelyik egyszerű szót
a maga tökéletes magvasságában
lehántva róla a századok
által rendre rázúdított fojtogató történelmi
hitegetést
már-már ijesztő
hogy az elcsigázott madarak
nők férfiak
véget nem érő utazásukon
jól hallanak engem
és tisztán megértik
hangtalanul
kiejtett szavaim
mikor
a csillagok felröppennek a kutakból
felsértve a dolgok láthatatlan arcát
akkor is ha én örökké
már-már mozdulatlanul
itt
fogok állni
az esti
zokogásokba fúló légben
és soha sem feledem
hogy máig sem adatott
meg nekem meglátni
az elhaladó vonatot
valahol
nagyon távol túl a láthatáron

Jöjjön már boruljon ránk
hamarább
az este
biztos vagyok hogy a fáradt madarak
most is
véget nem érő utazásukon
asszonymadarak férfimadarak
meghallanak
megértik gondolatban kiejtett
szavaimat
és válaszuk az a
lélekben megdőlt árnyék
és hallgatag titokgöröngy
csuszamlása lesz
a melankólia kérlelhetetlen lejtőzetén.

ANDREI MOCUȚA

Született 1985-ben. Egyetemi hallgató a Temesvári Tudományegyetem Bölcsészkarán. Az ARCA irodalmi csoportosulás tagja. 2002-ben jelentek meg első versei a Semne (Jelek) című folyóiratban. Azóta számos kötete jelent meg, számos irodalmi verseny és díj tulajdonosa.

A Dos Palillos lebuj

Ez nem egy vers
egész egyszerűen
értesítés a Dos Palillos
lebuj bejáratánál
Carrar d'Elisabets
utca
9 szám:

Ha prostituált vagy,
kérünk nem belépni
a vendénglőkbe.

Ha nem vagy biztos benne,
hogy prostituált vagy,
fordulj az ajtónállóhoz,
ő majd eligazít.

Barcelona, 2014. június 1.

Salvador Dalí bikasereglete

Salvador Dalí szeret
tréfát űzni
három
bikájával.

Közülük az egyik
háta annyira hajlott,
hogy elnevezte
Croissant-nak.

A másiknak szarvához
kötötte saját hosszú bajszát
s úgy meglovagolta
hogy aranyedre bánta.

Az utolsó bikának
nincsen füle mivel
fogadásból
leharapta.

- Olyan részeg vagyok,
hogy akár egy bika fülét is
leharapnám!

- Nem hiszünk neked, nem hiszünk,
Salvador Dalí!


DAN CULCER

Odüsszeusz Kávéház

Matei Vișniec mondta nekem, az Odüsszeusz kávéház teraszán,
Tévelygő, mit akarsz, miért sírsz, miért üvöltesz?
Idefenn, a párizsi Mouffetard utca ég felőli végén,
Tavasz van, napsütés, a kávé keserű, az ég felhőtlen.
Gondolj csak, öregem, mindazokra, akik tűző naptól, sorsüldözötten
Szívesen ülnének itt napsütötten
A sors kényétől simogatva, mellettünk, a teraszon
Velünk együtt még ha szemünk kisírt is s úgy
Nézzük könnyeken át a napot, a felejtés zöld napját
Itt, velünk az Odüsszeusz kávézó teraszán, élők az élőkkel,
A felső részén, a legfelsőbb részén
az „utcának, amely az égbe visz”.

1988/2014 június


Válogatta és fordította: Cseke Gábor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése