2015. május 16., szombat

Bomló személyiség – omló világban

Cseke Gábor olvasónaplója

Mi történne akkor, ha máról holnapra arra ébrednék: nem és nem értem a körülöttem lévő világot? Vagy hirtelen megözvegyülnék? Ha elveszteném minden családtagomat, szerettemet? Ha tartósan lebénulnék és a világ kénye-kedvének lennék kiszolgáltatva?
Kemény, de valós élethelyzetek mind. Hasonlóak ahhoz, mint amilyennel Thamó Kata Téboly-ának főszereplője egyik pillanatról a másikra szembetalálja magát. Hogy milyen is ez a helyzet? Erről szól a százvalahány oldalas könyv (Kiadta az Irodalmi Jelen Kiadó, 2015 tavaszán). Ez a furcsa, többszintű, több szempontú élethistória. Amit legalább két nézőpontból mesél el a szerzője. És mindenik nézőpontot valósnak véljük, mert a maguk logikája szerint: igazak.
A riadalmat s a belőle fakadó bonyodalmat az okozza, hogy alapvetően szemben állnak egymással, egyikük kizárja a másikat. És mégis együtt kell létezniük.

Hallucináció vagy vízió?

Az írásmű első pár egyszerű mondata leüti az alaphangot: 2001.09. 11. Terrortámadás New Yorkban, katasztrófa van, rengeteg halott. Lili összeomlik.
Semmi több. Ami utána következik: kétségbeesett versenyfutás a megbomlott Én-nel, segítségkérés a családi környezettől, a gyógyító társadalomtól – orvosoktól, ápolóktól, sorstársaktól –, próbálkozás visszakapaszkodni arra a szintre, ahol Lili valamikor oly természetesen élt, mint közülünk bárki más...
A szeptember 11-iki terrortámadás (most nem foglalkozunk az eseményt minősítő különféle elméletekkel, azok szerteágazó irodalmával, annak esetenkénti célzatosságával) az egész világ szeme láttára zajlott, s egészen biztos, hogy nem Lili volt az egyetlen, aki az események hatására úgymond "összeomlott"; ami a közvetlen átélők, azok hozzátartozói, ismerősei, közvetlen szemtanúk stb. esetében már-már magától értetődő. Ahhoz, hogy akkora földrajzi távolságból, a média áttételein is maradandó lelki rombolást okozzon egy Erdélyből származó, pillanatnyilag Magyarországon tartózkodó fiatal lányban, némi személyi rátermettség, különleges érzékenység is szükséges.
Lilinek – aki a könyvben mindvégig a szerző élményeit, gondolatait lényegíti át és testesíti meg – sokkal mozgékonyabb és szerteágazóbb a fantáziája, semhogy megállna a primer élménynél: a betegség rátörésével egy időben mind összefüggőbb és gyötrőbb vízió keríti hatalmába. Elpusztult emberek százai, ezrei, egy fenekestől felfordult, veszélyeztetett világ, amelyben mindenütt vér csurog és amelyet sürgősen meg kellene menteni. És e mentő gesztushoz személyesen is mind erőteljesebb késztetést érez.
Bolondság? Téboly ez?
Minden bizonnyal, abban az esetben, ha mindez kizárólag csak hallucináció. Ám most, hogy a könyvet kézbe foghatjuk, akár feltételezhetjük azt is, hogy amit a szerző átél, az vízió értékű képzelgés. Az egyén szempontjából nézve bomlás-tünet, viszont alkotói szempontból: látásérzékenység, hajlam.
Lili azonban nagyon megijed. Nem tudja, mit kezdjen a helyzetével. Maga sem tudja, hová helyezze azt a világot, amelybe egyik pillanatról a másikra került. A Téboly-ban remek leírását kapjuk annak a kettősségnek, amely a főszereplőt elválasztja a külső világtól. Mintha ugyanazon az ablakon néznének befelé, s míg Lili egyet lát, a világ addig egészen mást. És ezen mindketten nagyon megütköznek. Csakhogy az omló világ nem adja meg egykönnyen magát – legtöbbször a bomló személyiség marad alul.
Most is ez történik: Lili bekerül a kórházba. Ahol megvizsgálják, miközben ő tovább szövi látomásainak tablóját. A kórházi szereplők csupán asszisztálnak az ő vízióihoz, amelyek lényege: neki minden áron meg kell mentenie az emberiséget, s hogy ez sikerüljön, meg kell győznie a környezetét, hogy gyors cselekvésre van szükség. Nem igazán érti, mit keres egy olyan helyen, mint a kórház, miközben csak úgy feszíti a tettvágy:
... A gyilkos kór pusztítása megállíthatatlan, mindenütt gennyes sebekkel tarkított, jajgató emberek, halálhörgés hallatszik, és förtelmes hullaszag terjed. Lili úgy érzi, sietnie kell, mert a fertőzés terjedése megtizedeli az embereket. Fogytán az ereje, a nyugtatók hatására mindegyre lerogy ágyába, és úgy érzi, pihenésre sincs idő, hajtja valamilyen belülről fakadó tettvágy.
A folyosó végén felravatalozva már az unokahúga is ott van. Lilit hányinger kínozza, verejtékezik, közben megroggyan a lába. Egyre nehezebben viseli a szörnyű hullaszagot.
Mi lesz itt, Istenem, igyekezz segítségünkre! – kiáltja, de nem hallja őt senki.
A falakon át a kisgyerekeket figyeli, akik ijedten nézik Lilit. Leül az ágyuk szélére, és megszorítja kezüket, hiszen bennük van a jövő, legalább ők maradjanak életben.
Ágyában fekszik és számol, egytől tízig, és megismétli mindegyre, közben végigfut a hátán a hideg. Ezzel a számolással ellenőrzi éberségét s azt, hogy még életben van. Egyik percben fáradtnak érzi magát, a másikban pedig élénknek. Szemei karikásak és duzzadtak, retteg attól, ami történni fog, de nem tudja, mi is történik majd.
Kimegy a folyosóra, és kérdi a fehér köpenyesektől:
Vajon megvan-e még a szívem, és a májam? Hiányzik-e a karom!?
Újból megragadja az asszisztenseket, hogy energiát adjon nekik. Érzi a rezgéseket, abban bízik, hogy segítségére lesznek a továbbiakban, és felkéri őket is a keresésre. Észre sem veszi, milyen rémülten távoznak..."

Laikus, de pontos

A mélypontra került lányt katatóniás rohammal átszállítják egy szomszéd város elmeosztályára. Itt kerül kapcsolatba Szakállas doktorral, akinek a szerepe és a személyisége meghatározó a továbbiakban. A beteg az első perctől kezdve megbízik benne – furcsa, de valahogy jó érzés, hogy a doktor mindent elhisz neki. A látomásait, a képzelgéseit, egészen addig menően, hogy az illemhelyen emberfejek emelkednek ki a vécékagylóból. A Szakállas elfogadja Lili „valóságát", és úgy látszik, ez a fajta megértés kölcsönös: a lány is elfogadja a kórházi lét értelmét, rendjét, fegyelmét, érvrendszerét. Mindketten ugyanazt akarják: a gyógyítást, az emberek megmentését.
Ha jól meggondoljuk, Lili képzelgésének gyökerei is egyfajta kézzelfogható valóságba kapaszkodnak – a lány ugyanis, mielőtt összeomlik, pedagógiai asszisztensnek tanul; éppen másodéves tanulmányait szakítja félbe a kór, amikor a gyógypedagógiai tárgyakat tanulják. Régóta álmodik arról, hogy mikor végez, fogyatékos gyermekekkel foglalkozik majd. Az életmentés tehát a vérében van: valós ambíció!
A feltétlen bizalom és a helyesen felállított diagnózis látványos eredményeket hoz: Lili felépül. Újra készen áll az önálló életre. Meg kell erősödnie, viszont a képzelgései elmúltak. Furcsának tűnhet, de mindezt elsősorban a Téboly-ból tudjuk meg. Abból a könyvből, amelyhez végül is a szerző egyik kezelőorvosa, dr. Veress Albert írt előszót – Thamó Kata határozott kívánságára.
Az orvos ugyancsak jelen volt a könyv ősbemutatóján, Székelyudvarhelyen, s semmi okunk eltitkolni a tényt, hogy tulajdonképpen azonos a Szakállas dokival, aki a figyelmes olvasó szemében lassanként a könyv második főszereplőjévé növi ki magát.
Elsősorban azáltal, ahogyan a beteg lány mellé áll és módszereivel képes az élet felé fordítani.
Másodsorban azzal, hogy az életbe újra beilleszkedő, de annak embertelen, szorongást okozó, pörgő stílusához hozzászokni kénytelen, többszörösen is visszaesett – s ezáltal még mélyebbre jutott beteg személyiségét lépésről lépésre, türelemmel újra és újra felépíti. Így a visszaesések, érdekes módon nem a reménytelen kétségbeesést váltják ki Liliből, ahogy ez akár jogos is lehetne, hanem a hosszú távú bizakodást abban: valahányszor visszakerülhet a Szakállas gondoskodása alá, aki föltétlenül és következetesen elfogadja őt, rossz heteit, hónapjait mintha elfújták volna. Legfeljebb megdorgálja a maga szigorú, katonás módján: Lilike, maga most nagyon rossz kislány! Ne legyen olyan nyugtalan! Hamarosan újra a régi lesz...
Aki ismeri dr. Veress Albertet, a szűkszavú, a szerző által néhány határozott vonással megrajzolt portrét mindvégig annyira hitelesnek találja, hogy csöppnyi kétsége se támad az iránt: Thamó Kata nem csak rendhagyó beteg, de ihletett krónikás is.
Az előszóban dr. Veress Albert sem marad adósa a szerzőnek, akit ekképpen jellemez:
Harminchét éve vagyok elmegyógyász, de ilyen hosszú tapasztalattal sem tudtam ennyire belelátni a Téboly legtitkosabb rekeszeibe, mint tette azt a szerző, aki átélte betegségét, nem szakkönyvekből, nem egyetemen tanulta annak tünettanát... Azt mondom Katóról: Lili egy olyan lány, aki megküzd mindenért, harcol betegségével, elfogadva és gyakran leküzdve azt. Jószívű, becsületes, vallásos. E tulajdonságai vértezik fel erővel, energiával. Kezét nyújtja a rászorulóknak.
Szeretem őt, mert az „ezerből Ő az az egy", aki kórságával úgy tud együtt élni, hogy a körülötte levő egészséges elméjűt nem terheli betegségével."
Beteg és orvos kölcsönös bizalma gyógyulást eredményez – de mindez elveszne valahol a nagy ismeretlenségben, ha nem született volna belőle egy igen sűrű szövésű, nagyon jelentős könyv. Dr. Veress Albert nem szégyelli bevallani: szakemberként is sokat tanult belőle. A könyv számára kórdokumentum jellegű irodalmi alkotás. inkább dokumentum, mert pontos, és ha figyelembe vesszük laikus voltát, akkor irodalmi telitalálat. A kérdésre, hogy mennyire tartja hitelesnek a szerző teljesítményét, röviden ennyit mondott: "Szakmailag csodálatosan írta meg, átéléseinek tükre valósághű."

Irodalom és terápia

A művészet majd valamennyi ága, s köztük az irodalom is, alkalmas arra, hogy megfelelő keretek között levezesse az elmebetegség okozta képzelgéseket, az eltorzult alkotó energiákat, a beteget fogva tartó kényszerképzeteket. Thamó Kata könyvében bemutat egy olyan egészségügyi intézményt is, amelyben nagy számú személyzet segítségével, a kórház ötödik, legfelső emeletén különféle tevékenységi terápiákat tartanak.
Lili a rajzzal kezdi. Mindenki szabadon rajzolhat, amihez épp kedve van. Ő egy gyönyörű tájképet rajzol vidám színekkel. Helén, a padtársa, aki művészi alkotásokat produkál, sötétebb színeket használ.
A rajzterapeuta kikérdezi a betegeket, mit éreztek, amikor ezeket a rajzokat készítették, miért van sok virág, mit ábrázol a kép, azután kiértékeli azokat. Évi összefirkálja a rajzát, és üvölteni kezd, hogy hagyják békén, és azután el is rohan a foglalkozásról. Az ő rajzai félelmetesek: koponyákat, szellemeket jelenítenek meg.
Pihenő következik, aztán kezdődik a zeneterápia klasszikus zenével. Tizenöt személy vesz egyszerre részt a terápián, klasszikus zenét hallgatnak, majd fel kell ismerni a zeneszerzőt és az előadót. Az sem baj, ha nem ismerik fel, de jó pont, ha igen. Kikérdezik a betegeket, hogy milyen hatást gyakorol rájuk a zene, és mit éreznek, mi jut eszükbe a zene hallgatása közben. Egyesek szellő susogását, tenger hullámverését élik át. Lili madárcsicsergést, a tenger hangos morajlását hallja.
Újabb pihenés következik, este pedig tornaterápia... Naplójegyzeteket készít a kórházban, nagyvizitkor is felolvass néha belőle, mert még mindig képtelen logikusan gondolkodni."
A könyvbeli leírás nyomán szinte látjuk, miként nyüzsög, pezseg az élet a kórházban, Lili körül. Mindig történik valami érdekes, ami felkelti az érdeklődését, s mert fiatal és újra feltámad az életkedve, valósággal habzsolná azt élményeket. A felpörgés, a túlcselekvés elkerülhetetlen, s az amúgy építő terápia az ellentétébe fordul. Thamó Kata Téboly-ából világosan kirajzolódik, hogy a rövid távú céltevékenységek csak részeredményekhez vezetnek. Az ő gyógyulását az segíti alapvetően elő, hogy volt kellő írói érzékenysége, megfigyelőkészsége elraktározni mindent, amit jelentésesnek vélt feltápászkodásának rögös útján. Ha jól megnézzük, „csak” arról volt szó, hogy összekapta bomló személyiségét, felhasználta a terápia nyújtotta támaszokat, bízott orvosaiban és környezetében, nem utolsó sorban megismerkedett a hit léleképítő erejével és mindezt meggyőző élettanulságként papírra vetette.
Veress doktor úgy emlékszik, a praxisában találkozott még két olyan beteggel, akik megpróbálkoztak az írásterápiával, de gyermeteg szövegeknél nem jutottak messzebb. Tudomása szerint Thamó Kata nem vezetett folyamatosan naplót, viszont amikor nekikezdett a regénynek, és az első húsz oldalt megmutatta neki, az orvos azzal biztatta, hogy meg se álljon a kétszázadik oldalig! A biztatás termékeny talajra hullott: a sportoló előéletű, de talán tudta nélkül írói tehetséggel megáldott lány könyvének megírásával képes volt igazán bizonyítani, hogy önálló, alkotó gondolatokra képes, valós önismeretű, önmagára és környezetére alaposan odafigyelő, jó emlékező tehetségű, kitartó ember. A doktor szerint az ilyen emberekre, a saját sorsuk alakulásába belelátó személyiségekre minden gyógyító folyamatban nagy szükség lenne.

Fehér holló?

Ismételten elhangzott Thamó Kata Téboly-áról, hogy a maga nemében annyira rendhagyó, mint madárvilágban a fehér holló. A magyar irodalomban igazából a Benedek István Aranyketrec-e jár jókora lépésekkel előtte időben s teljesítményben is, bár a két alkotás elsősorban azért nem mérhető egymáshoz, mivel az egyik az orvos-író mélyen empatikus látásmódjából és tapasztalatából született, a másik viszont a páciens-író élményvilágába és annak feldolgozásába enged betekintést.
A köztük lévő szempontbeli különbségek dacára, mindketten alkalmasak arra, hogy az elmebetegségek körül kialakult társadalmi kirekesztettség és megbélyegzés reflex-szerű gyakorlatát visszaszorítsa, lebontsa. A szűkebb-tágabb környezet meg-nem-értésénél nincs rombolóbb, meghasonlást okozó tényező az elmegyógyászat mindennapos gyakorlatában, s életek, sorsok mennek rá arra, hogy a bolondnak titulált embertársunkon tartósan rajta marad a bélyeg.
Benedek István könyvéből az orvos szól hozzánk meggyőző példatára révén, hogy igenis, fogadjuk el a lelkileg sérült embereket is olyannak, mint saját magunkat – embertársunknak, aki ráadásul bajban van és csak mi segíthetünk rajta; elsősorban mi!
Thamó Kata könyve ebből a szempontból talán a Benedekénél is meggyőzőbb: a regény alapján mi magunk állapíthatjuk meg, hogy a lelki sérült, az elmebeteg igenis képes megtalálni józan ítélőképességét, ha emberszámba veszik, ha elfogadják őt – ahogyan azt Lilivel a Szakállas doktor tette.
A Székelyhon című honlapnak adott interjújában a szerző beszélt arról: könyve megírásának egyik célja, hogy reményt adjon a betegeknek, bemutatva, hogy az orvosokba vetett kellő bizalommal, hittel, akaraterővel és szeretteik támogatásával talpra tudnak állni. Ifjúsági kézilabdázóként korábban ő már megtapasztalta, a sikerért kitartóan kell küzdeni, s ez is hozzásegítette a gyógyuláshoz. Ezenkívül el kellett kezdenie sokkal jobban figyelni magára, mint korábban: az átlagosnál jóval többet pihen, napközben is lefekszik, ha nem érzi jól magát, egy fárasztó hét után kimegy a természetbe, ahol kedvére sportolhat és játszhat két husky kutyájával, amelyek szeretete, úgy érzi, felér egy terápiával.
Thamó Kata nem csupán kitalálta, hanem keményen átélte mindazt, amit papírra vetett. Ez még akkor is igaz, ha valójában a könyvben vannak azért kitalált, regényes elemek is. De az egész logikája és igazsága kikezdhetetlen. A szerző a könyv kiadásáig diszkréten hallgatott arról, hogy milyen életutat járt be. Nagyon kevesen tudták csak, hogy milyen mélységeket és magasságokat tett meg a gyógyulásig. amikor elmondta valakinek történetét, általában sajnálatot váltott ki beszédpartneréből. Megfigyelései szerint a társadalom óvatos a pszichés betegekkel, még akkor is, ha már meggyógyultak, hiszen attól tartanak, hogy bármikor jöhet egy krízis, amelyet nem tudnak kezelni. Ezért kevés beteg kap esélyt arra, hogy megvalósítsa önmagát, baráti kapcsolatokat ápoljon, dolgozzon vagy családot alapítson, pedig az jelentené a stabilitást számukra, nem a társadalomtól való visszavonulás – jelentette ki Thamó Kata a Székelyhonban. De ahhoz, hogy a normalitás mezsgyéjén belül megmaradhasson, jól kell ismernie a határait és céltudatosan igazodni hozzájuk. Ez nem csupán a gyógyítók, de a beteg felelőssége is.

Hová száll a kakukk?

A maga idejében nagy port felverő, s a társadalomban még nagyobb hatást keltő mű – Ken Kesey amerikai író 1962-ben megjelent regénye (Száll a kakukk fészkére), illetve az ennek alapján készült Oscar-díjas Milos Forman-film – amúgy a szakemberek rémének is számít. Annak ellenére, hogy a regény az amerikai irodalom egyik alapműve; az elmegyógyintézetben lejátszódó cselekmény ugyanis egy lehetséges fasisztoid diktatúra belső rajzát domborítja ki igen érzékletesen és hatásosan. Nem vitás – ismerik el a szakemberek –, hogy léteznek ilyen intézmények is, ahol nem a gyógyítás a fő cél, hanem a normális világtól való elszigetelés, illetve a belső, zárt mikrotársadalmon való beteges uralkodási és agresszióvágy kiélése. A regény és a film nyomán sok esetben az a tévhit alakulhatott ki a közvéleményben, hogy az elmegyógyintézetek valamilyen eredendő "rossznak", "gonosznak" a megtestesítői, ahol a gyógyítás helyett elszemélytelenítik az embert, antihumánus eszközökkel tompítják érzékeit, a valóság jelenségeire adott reakcióit, érzelmileg kiürítik, agyát kimossák.
Ami helyenként és esetenként igaz ugyan, hiszen köztudottan éltek vissza a történelemben elmegyógyintézetek alkalmazottjai a kezükbe adott hatalommal, de mindez a szakavatott elmeosztályi terápiára egyáltalán nem jellemző.
Ez a határozott disztingválás az, amiért többek között dr. Veress Albert is küzdött az általa megreformált csíkszeredai intézményben, s amelynek követőivel gyümölcsöző kapcsolatban áll szerte a világon. Ebben a küzdelemben nyerte el a Thamó Kata támogatását is, azáltal, hogy kórtörténetét, annak tanulságait nem csupán nyilvánosságra hozta, hanem nagy hatású irodalmi formába öltöztette.
2014-15-ben megkülönböztetett érdeklődést keltett egy hajdani árvaházi nevelt, a csíkszeredai gyermekotthonban felnőtt Vaszi Mária két könyve (Tíz év csíksomlyói gyermekotthon 1983-1993; Gyermekotthoni sorsok), amelyek a szerző magánkiadásában jelentek meg.
Az első könyvből lényegében az derült ki, hogy miközben a menhelyi élet olyan, amilyen, sőt, a mai, a rendszerváltás utáni „növeldei” módszerek sem képesek gyökeresen változtatni a szülői szeretet nélkül felnövők sorsát – az onnan kikerülő, védtelen „felnőttek” életközege viszont már-már a partra vetett haléhoz hasonlatos: kiszámíthatatlan és reménytelen. És ez a második könyv tárgya. A két vékonyka kötet – a Thamó Katáéhoz hasonlóan – sűrű szövésű, sallangtalan, őszinte és hiteles vallomás egy másik társadalmi kisebbség életformájáról, kirekesztettségéről, boldogságigényéről és hősiesen viselt stigmájáról. Szerzőjük, Vaszi Mária ugyanolyan kemény küzdelmet vívott a talpon maradásért és azért, hogy szembenézhessen sorsával, mint az elmeosztályokat megjárt egykori sportoló. Vaszi Mária sorsát ugyanakkor még súlyosbította, hogy egy helyét nem találó, a társadalom perifériájára jutott népcsoport tagja egyúttal, s mint ilyen, a kettős kirekesztést is sűrűn volt alkalma megtapasztalni. Kár, hogy az ő stigmaoldó törekvése nem találkozott egy olyan kiadói érzékenységgel, amiről az Irodalmi Jelen Könyveket megjelentető Böszörményi Zoltán a Thamó Kata esetében tanúságot tett. Pedig merem állítani: a Vaszi Mária kettős árvaházi kistükre olvasói szempontból is legalább annyira érdekfeszítő, mint a Téboly.
Ám nézzük a félig üres pohár teli részét: örvendjünk annak, hogy legalább ez utóbbi közfigyelemnek örvendve, elindult azon az úton, ami minden értékes szellemi műnek joggal kijárna. A sikeres (ős)bemutató után, amelyen a nagy számú közönség lélegzetvisszafojtva asszisztált, a Tébolyt bemutatják a budapesti Ünnepi Könyvhéten is, ahová a szerző is hivatalos.
És még inkább jó az is, hogy ilyen tanúságok, ilyen laikus, ám hiteles, mélyen humánus művek tudtak születni az utóbbi időben tájainkon, ami jelzi, hogy nem csak a problémák kibeszélésének, hanem társadalmi jóvátételének is nagyon itt lenne az ideje!

Csíkszereda, 2015. május 15.

*

Az írás az Új Magyar Szó Kisebbségben c. mellékletének készült.


2015. május 6., szerda

Újraolvasom magamat (2)

2009. április 12-i bejegyzésemben az urszu 2 blogon (az urszu 2b előzménye) közreadtam azt az újságírói tevékenységemre utaló összeállítást, a Transindex portál nyomán, amelyet Udvardy Frigyes készített A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003 címmel. Nevezett adatbázisnak most elkészült a folytatása, amely az olvasót a 2009-es év végéig vezeti el. Mi sem természetesebb, mint idézni belőle a szerzőségemre utaló idézeteket.

*

2004. március 12.
Márc. 10-én 84 magyar író – köztük határon túliak is, mint az erdélyi Kovács András Ferenc, Láng Zsolt és Szilágyi Júlia, a felvidéki Grendel Lajos, a párizsi Fejtő Ferenc, az ungvári Balla D. Károly, az újvidéki Tolnai Ottó és Végel László – kilépő levelet fogalmazott meg az Írószövetségből, mivel annak választmánya nem foglalt állást egyik választmányi tag, Döbrentei Kornél antiszemita megnyilvánulásaival kapcsolatban. A kilépések egyik szervezője, Tábor Ádám a Magyar Hírlapnak nyilatkozva elmondta: az Írószövetség, különösen a határon túli magyar irodalom tekintetében, fontos szerepet töltött be. Mára azonban fügefalevélül szolgál egy irányzatnak, a nép-nemzetinek, hogy az összes magyar író nevében lépjen fel. /Cseke Gábor: Földindulás a Magyar Írószövetségben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 12./

2004. március 19.
Cseke Gábor újságíró kifejtette: Bugár Béla szuverén egyéniség, joga van eldönteni, hogy mit csinál. Cseke Gábor feltette a kérdést: egyáltalán, van-e még kitüntetni való ember a Kárpát medencében? /Cseke Gábor (a szerző újságíró): Az „igazolatlan hiányzó". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 19./

2004. március 27.
Tőkés Elek ex-kurátor szerint a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem az okozott problémát, hogy a kuratórium minden döntését felülbírálták Budapesten, az ott létrehozott programirodán /Szegény Sapientia, Szabadság, márc. 24., 25./. A Sapientiát átvilágította egy felkért független szakértői csoport, ennek eredményét a Transindex a napokban ismertette, s ennek lényege, hogy az EMTE valahol a működésképtelenség határának közelében található. A dokumentum szerint „a leszerződött összegek egyharmadát nem költötték el, de az így keletkezett pénzmaradványt sem számolták el. Jelentős mértékben felhalmozódtak a pénzeszközök: vagyis az egyetem, illetve az egyetemet működtető alapítvány bankszámláin elköltetlen támogatások maradnak” A jelentés szerint az oktatói, vezetői körökben halmozzák a tisztségeket, sok a rokoni kapcsolat. /Cseke Gábor: Szegény Sapientia... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 27./

2004. március 31.
Több írás jelent meg a Sapientiáról, az Erdélyi Magyar Tudományegyetemről, a hangnem elsöprő többségben elítélő, az intézmény létjogosultságának megkérdőjelezéséig terjed a skála, állapította meg Kötő József. Az egyik napilap glossza-írója kijelentette: "... nem szolgálnak érvként az önálló romániai magyar egyetem megvalósíthatósága mellett." Mindennek van más olvasata is, figyelmeztetett Kötő József: Teremtődött egy erdélyi magyar tudományegyetem. A lelket (a szellemet) ezután kell belelehelni. A megőrzés módján kell vitatkozni. /Kötő József: Hangosan gondolkodom…= Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./ A jelzett glosza-író: Cseke Gábor: Szegény Sapientia, Romániai Magyar Szó, márc. 27.

2004. április 10.
Csíkszeredában a helybeli Segítő Mária Katolikus Gimnázium diákjai, Mirk László tanár kezdeményezésére, tíz éve gyűjtik saját környezetükből az ott dívó locsolóverseket. Ennek eredményeképpen az idei húsvétra II. kiadásban látott napvilágot a Hímes tojás csak annak jár... (Húsvéti locsolóversek) /Státus Könyvkiadó, Csíkszereda/ c. gyűjtemény. A 109 locsolóverset 4 megye 34 helységéből gyűjtötték. A kötetecske hozzájárulhat ahhoz, hogy a szájhagyomány formájában élő szövegek átmentődjenek az időn. Fodor B. Annamária gyűjtötte Szentegyházán, 2002-ben: „Erdélyország rózsáiról / gyöngyharmatot szedtem, / akit ezzel megöntözök, / áldja meg az Isten!" /Cseke Gábor: Erdélyország rózsáiról... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 10./

2004. április 17.
Május elsejétől Románia az EU határán lesz. Aki három hónapnál huzamosabb tartózkodásra rendezkedne be az anyaországban, az már megismerheti a konzulátusi sorban állást, a minimum egyhavi várakozást és a borsos illetékeket. Magyarországi adatok szerint 1996 óta folyamatosan nő az állampolgársági kérelmek száma. Csak 2004 első három hónapjában 1700 beadványt könyveltek el – a tavalyi egész évi 4900-hoz képest. A tartózkodási vízum iránti érdeklődés is megnőtt. /Cseke Gábor: Közelítő május. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 17./

2004. április 22.
A Ziua c. napilap főszerkesztője, Sorin Rosca Stanescu, akit magyarpártisággal vádoltak, most azt írta, hogy a Szabadság szobor felállításánál nagyobb arculcsapás aligha érheti a román népet, mai hivatalosságai asszisztálnak az 1848-as „népirtás" 13 véreskezű gyilkosának rehabilitálásánál. Mérhetetlen pofátlanságnak titulálta az RMDSZ-nek tett gesztust az ún. megbékélési szoborparkkal. A főszerkesztő arra buzdította a honpolgárokat, Arad és Temesvár népét, hogy élő láncot álljanak a szobor körül, az aradi szörnyűség megakadályozására. A lapszám belsejében egészen mást olvashat az ember: Dan Berindei akadémikus, dr. Adrian Niculescu professzor, dr. Dinu Giurescu egyetemi tanár és Dinu Zamfirescu – szinte egybehangzóan leszögezték: a szobor visszaállítása teljesen normális dolog. /Cseke Gábor: Szobrok és gyilkosok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./

2004. április 29.
A Ziua bukaresti lap szó szerint újraközli Adrian Nastase kormányfő – akkor ellenzéki vezér – 1999. okt. 5-én a Dimineatában megjelent cikkét, melyben a Szabadság-szoborról akkor ilyen címen írt: A magyar irredentizmus álma: A Magyar Szabadság emlékművének újrafelállítása Aradon. A cikk szerint a magyar revizionizmus és irredentizmus szeretné visszaállítani a szoborcsoportot. Nastase ebben az írásában leszögezte: a magyarok, ha fel akarják állítani a szobrot, ám tegyék, de saját területükön és saját költségen. A Ziua megkérdezte: mikor volt őszinte Nastase, akkor, amikor az aradi szoborcsoport ellen hadakozott, vagy most, amikor európai zakót öltött? A román lap emlékeztetett: Nastase 1999. júl. 13-án Kolozsváron hangoztatta, hogy biztos értesülései vannak: az erdélyi magyarok, az RMDSZ a koszovói zavargások mintájára ősszel nagyszabású feszültségeket készülnek gerjeszteni az országban, hogy Erdély önállóságát, majd a Nagy-Magyarország visszaállítását elérjék. /Cseke Gábor: A szeg, amely kibújt a zsákból. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 29./

2004. május 7.
Áprilisban Budapesten a Nemzetközi Könyvfesztiválon a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó önálló standon mutatkozhatott be, a Határon Túli Magyarok Hivatala segítsége révén. Tőzsér József igazgató arról tájékoztatott, hogy elvitték valamennyi tavaly kiadott könyvüket, 45 címet, s még ugyanannyit korábbi kiadványaikból. Standukon kapott helyet a kolozsvári Polis, Pro Philosophia és Kalota, valamint a sepsiszentgyörgyi T3 Info. A többi erdélyi könyvkiadó a Romániai Magyar Könyves Céh standján osztozott. A Pallas forgalma jóval nagyobbnak bizonyult minden eddiginél. – A közeljövőben a magyar kiadókkal közösen a határon túli magyar könyves műhelyek is részt vehetnek az EU-s pályázatokon. A Pallas-Akadémia Könyvkiadónak üzlethálózata van Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen és Nagyszalontán. A marosvásárhelyi székhelyű Erdélyi Magyar Könyvklub postán terjeszti a könyveket. Magyar könyvet forgalmaz még a kolozsvári Röser antikvárium, a Gaudeamus és a Phoenix, míg a vásárhelyi Mentor Kiadónak is van két üzlete. A Pallasnak is van könyvposta szolgálata. /Cseke Gábor: Minden budapesti könyvfesztiválon ott voltak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj.7./

2004. május 22.
A csíksomlyói pünkösdi búcsúra ismét megjelenik Csíkszereda város évkönyve, ezúttal a 2004-re szóló. Romániai viszonylatban egyedülálló kiadvány 2000-től folyamatosan napvilágot lát. Vonatkozási alapot a 2001 augusztusa óta rendszeresen megjelenő Csíkszeredai Panoráma c. ingyenes porgrammagazin ad. Szatmári László, az évkönyv szerkesztője, az egykori újságíró három éve a csíkszeredai önkormányzat művelődési irodájának vezetője. Hatókörébe esik a városi (megyei) könyvtár, a Csíki Játékszín, a Csíki Székely Múzeum, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a csíki kamarazenekar és a különböző egyéni művelődési projektek támogatása. /Cseke Gábor: Érzik a város pulzusát. Megjelenés előtt Csíkszereda legújabb évkönyve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./

2004. június 2.
Sike Lajos újságíró elmondta megtérése történetét: a Fidesz-kormány idején a Fidesz híve volt. Öt éve beadta felmondását a főszerkesztőnek, mert nem értett egyet azokkal a magyarországi lapokból átvett írásokkal, amelyek a kormányzó fiatal demokratákat bírálták. Gyarmath János főszerkesztő és Cseke Gábor szerkesztőségi főtitkár nem siette el a választ. „Később kiderült, ők akkor már tudtak olyan dolgokat, amit én még nem vettem észre.” Gyarmath János kérte Sike Lajost, halassza el pár hónapra döntését: jönnek a romániai választások és majd meglátja, milyen szerepet játszik a Fidesz. „Igaza lett Gyarmath Jánosnak!” – írta. Nem az RMDSZ-t támogatták, „hanem a korábbi haveri kapcsolatok révén, annak szerveződő ellenzékét.” Németh Zsolt Székelyudvarhely lakosságának a megosztásán ügyködött. /Sike Lajos: Egy felmondás háttere, avagy: Kinek a lelkét terheli, ha nem lesz parlamenti képviseletünk? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 2./

2004. június 5.
Képzőművészeti tárlat nyílt Csíkszeredában, a Kriterion-házban. A rendszerváltozás után létesült helybeli művészeti iskola legelső évjáratának tíz éve végzett tanulói jelentkeztek. A beköszöntő beszédet Márton Árpád festő, az iskola ny. tanára tartotta, aki többedmagával létrehozója volt az iskolának. Márton Árpád amióta 1964-ben kikerült a kolozsvári művészeti akadémiáról, egész nyugalomba vonulásáig, 2001-ig mindvégig tanított. Sok képzőművész, tervező építész került ki a keze alól. /Cseke Gábor: Tavaszi találkozások. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./

2004. szeptember 10.
Első ízben gyűltek össze Erdély-szerte a római katolikus szellemiségű oktatási intézmények pedagógusai ismerkedni, gondolatokat cserélni. A közel száz résztvevőnek Csíkszereda, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium kollégiuma adott szállást három napon át, szept. 6-8-a között. Az ötletgazda Böjte Csaba ferences szerzetes, a Déván katolikus segédlettel gondozott árva gyermekek gyámolítója volt. Előadást tartott Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke és dr. Murvai László, a szakminisztérium kisebbségi oktatásért felelős vezérigazgatója is. Murvai László a vallási oktatás helyzete a mai Romániában témakörű tanulmányának közzétételét engedélyezte a gyulafehérvári érsekség honlapján. /Cseke Gábor: Római Katolikus Pedagógusok Fóruma, 2004. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./

2004. szeptember 14.
Magyarországon az október 15-ére, a nyilas hatalomátvétel 60. évfordulójára tervezett és rendőrségileg egyszer már jóváhagyott tüntetés okán a Magyar Jövő Csoport pár nap alatt sikeresen a figyelem középpontjába került. Az SZDSZ ifjúsági szárnya ellentüntetést helyezett kilátásba a helyszínen, a Terror Házánál. /Cseke Gábor: Megemésztetlen múlt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./

2004. szeptember 17.
Szept. 14-én indult Csíkszeredán a Ziua román lap által támogatott A Nap című magyar nyelvű regionális napilap. A Romániai Magyar Szó az első három nap után beszámolt az új lapról. A 16 oldalas A Napot Brassóban nyomják, rovatai: Kultúra (egyház), Vélemények, Riport, Közérdekű, Gazdaság, Ankét, Sport, Mozaik, Reklám, Esemény. Kállai László főszerkesztő az MTI-nek nyilatkozott: „A Nap objektivitásra törekszik, semmilyen politikai erő befolyása alatt nem áll, tényfeltáró, leleplező riportokra, valamint közérdekű, a mindennapi életet tükröző írásokra helyezi a hangsúlyt, nem jelentetne meg politikai kommentárokat". – Az első számokban egymást érik a konkrétumokat és tényeket mellőző „tényfeltárások" (Csíkszeredai piacmaffia, Nagyszabású méreteket ölt az erdőirtás tájainkon, Kalitkában mint a madár, Ha kevés a bevétel, toldd meg egy újabb adóval), ugyanakkor az elfogult politikai kommentár sem hiányzik (pl. Cselezik az udemeráj). A lap internetes címe: http://ziua.ro/anap.php. /(Cseke Gábor): A Nap – három napon át. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./

2004. szeptember 23.
Szeptemberben két jeles szakember is megfordult Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeum vendégeként, akik a hetvenes években kezdtek érdeklődni az erdélyi valóság iránt, s azóta is hűséges barátai a vidéknek. Bárth János, a kecskeméti múzeum igazgatója évtizedekig járta Erdélyt, a rendszeres erdélyi levéltári kutatás mellett nagy terepbejárást végzett Zetelaka, Korond, Székelyszentkirály, Székelyszentlélek, Felsősófalva, Gyergyóremete, Gyergyóditró, Homoródalmás hegyi tanyavilágában, az Úz-völgyi csángók szórványtelepein, valamint a gyimesi patakvölgyek tanyái között. Mindezekről tanulmányokat, monográfiákat írt. A másik vendég, Wagner Péter szept. 21-én mutatta be Csíkszeredában – Budapest, Kolozsvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Szék után – a hagyományos széki építészetet feltérképező kutatásainak gazdag képanyagát. /Cseke Gábor: Jófajta látogatók. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 23./

2004. október 13.
Gyökeres fordulatot jelent a román politikában, hogy kormányhatározat rögzítette: ezután okt. 9-én emlékeznek meg a Román Holokauszt Napjáról. Hatvanhárom esztendőnek kellett eltelnie a szégyenletes esemény óta, hogy végre legalább egyszer megpróbáljanak szembenézni vele. Okt. 9-e helyett csak 11-én és 12-én került sor megemlékezésekre. Megemlékeznek a romániai holokauszt több mint 400 ezer zsidó áldozatról. Végre kimondják, hogy a transznisztriai események a román történelem szégyenfoltját jelentik. A valódi tényeket már feltárták, papírra vetették, számszerűsítették, adatolták, Matatias Carp könyve, a Holocaust Romániában már a negyvenes évek második felében közkézen forgott, de a román közvélemény, mentegeti és kicsinyíti a menthetetlent. Európában mindegyik ország és nép, mely a zsidók huszadik századi kipusztításában segédkezet adott és részt vett, rátalált a megkövetés és a beismerés valamilyen formájára. Romániának is meg kellett hoznia a döntést. /Cseke Gábor: Mégis holokauszt volt? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./ Romániában okt. 12-én első ízben emlékeztek meg hivatalosan a második világháború idején lezajlott zsidóüldözésről. Ion Iliescu államfő és Adrian Nastase miniszterelnök koszorút helyezett el a Zsidó Kórustemplom mellett. Iliescu a parlamentben elmondott beszédében emlékeztetett arra, hogy a Hitlerrel szövetséges Ion Antonescu marsall kormányzása idején az akkori Romániában és a román közigazgatás alatt álló területeken mintegy 250 ezer zsidót gyilkoltak meg. /Az első megemlékezés Bukarestben. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 13./ Marosvásárhelyen az 1942. október 9-én elkezdődött bukovinai deportálásokra, illetve arra a hatmillió európai zsidó polgárra emlékeztek, akik hatvan évvel ezelőtt az antiszemitizmus áldozataivá váltak. Az Izsák Márton alkotta Holokauszt-emlékmű előtt Sauber Bernád, a marosvásárhelyi zsidó hitközség elnöke mondott imát az Auschwitzban, illetve a többi haláltáborban elpusztultakért. Szatmárnémetiben egész napos megemlékezést tartottak a holokauszt áldozataiért. /Holokausztnap: felhívás önvizsgálatra. = Krónika (Kolozsvár), okt. 13./

2004. november 22.
Csíkszereda is megtartotta (ötödízben) immár hagyományos csángó rendezvényeit. Ádám Gyula fotóművész nyolcvanas években készült csángóföldi felvételei sorakoztak a falakon. Fellépett egy csángó zenei kórus, a Borsika gyermektáncegyüttes csángó produkcióját eredeti klézsei muzsika kísérte, Ferenczes István, a Székelyföld, a Moldvai Magyarság főszerkesztője, illetve a Hargita Kiadóhivatal igazgatója tartott könyvszemlét, bemutatta a legújabb, csángó vonatkozású kiadványok jelenlévő szerzőit (Domokos Máriát, a 4 CD-ből álló gazdag moldvai és bukovinai csángó népzenei gyűjteményt; Halász Pétert, aki új kötetét hozta el, amelynek külön érdekessége, hogy tartalmazza mindhárom csángóföldi útjának izgalmas, dokumentumértékű naplóját; Kovács Lászlót és Nagy Zoltánt, akik Moldovai magyarok címmel képes albumban, mutatták be felfedező útjaik hozadékát; Csoma Gergely szobrászt, aki fotóalbumát ajánlotta a közönségnek, elmondta, hogy nov. 21-én Pusztinára készül, hogy az általa ott megfaragott Szent István szobrot felszenteljék.) A kerekasztal-beszélgetésen Borbáth Erzsébet beszélt a Moldvába hazatérő fiatal csángó értelmiségiek sorsvállalásáról. Akik visszatérnek, a mindennapi nehézségek alatt elbizonytalanodnak. A csángó-ügyre szánt különféle támogatások felhasználási módja indulatokat váltott ki. /Cseke Gábor: Csángó napok – csángó bajok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 22./

2004. december 3.
Legendás riogatássá vált az MSZP esete a magyar igazolvánnyal, amikor úgymond 23 millió romániai munkavállaló beözönlésével „riogatta" a magyarországi lakosságot. Nem úgy lett, a riogatás csak hangulatkeltésre volt jó. Cseke Gábor, a Romániai Magyar Szó munkatársa megmagyarázta: az MSZP akkor rosszul élte bele magát a határon túliak logikájába. Az újságíró hangsúlyozta: a kettős állampolgársággal kapcsolatos anyaországi népszavazás igenis felvet olyan kérdéseket, melyeknek komoly anyagi vonzatuk van. Pénzbe kerülne majd az a kettős állampolgársággal járó útlevél. Pénzbe kerül az idejétmúlt román–magyar nyugdíjjogi egyezmény. /Cseke Gábor: Riogatás és környéke. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 3./

2004. december 11.
A kettős állampolgárságról való szavazás érvénytelen, de az anyaország szája sarkában kínos mosoly: ne búsuljatok, talán egy más alkalommal. Mi meg félrenézünk, írta Cseke Gábor, a lap munkatársa. Szeretné, ha az anyaországban elásnák az egymásra emelt csatabárdot. /Cseke Gábor: Egymásra emelt csatabárd. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./

2004. december 22.
Gagyi József csíkszeredai társadalomkutató, a Sapientia-EMTE oktatója, akit nemrég tüntettek ki a Székelyföld c. folyóirat idei szerzői díjával, 2004-ben két könyvvel is jelentkezett; az egyik, az Örökített székelykapu (Mentor, Marosvásárhely), alcíme Környezetek, örökség, örökségesítés egy székely faluban, a másik A krízis éve 1949 (Múltunk Könyvek, Pro-Print, Csíkszereda). Ebben a könyvében azt kutatta, hogy az erdélyi magyarság tömbben élő csoportja miként veszíti el önrendelkezésének utolsó foszlányait. Trianon után ugyanis még talpra tudott állni az erdélyi magyarság. A fordulat Gagyi könyve szerint 1949-ben történt, amikor a kezdetben kisebbségben lévő hatalmi elit nyeregbe került. Gagyi tudja, hogy a levéltárakhoz való hézagos hozzáférhetőség sok kérdőjelet és bizonytalanságot hagy a felvázolt képen. Az akkori sajtó által ábrázolt valóság ugyanis soha nem létezett. /Cseke Gábor: Változatok az autonómiára. A krízis éve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./

2004. december 29.
Dr. Molnár Jenő professzor nemrég ünnepelte nyolcvannegyedik születésnapját. Az életét a földrajzi tudományokkal eljegyzett erdélyi tudós nemzedékek egész sorát indította útnak tanári és kutatói pályájukon. December elején volt tanítványai tiszteletkötetet adtak ki Molnár Jenő legértékesebb tanulmányaiból. A Táj és társadalom c. szöveggyűjtemény (szerkesztették Péter Pál és Kassay János) tartalmazza az idős professzor munkáinak időrendes jegyzékét is. A régióhatárok ide-oda tologatásának történelmi előzményei is voltak, hiszen már Nagy Gyula Székelyföld-meghatározása is látványos egyszerűsítéssel az 1876-ban létesített négy megyével (Maros-Torda, Csík, Udvarhely és Háromszék) azonosította. A magyarság fogalomtárában a székelység, a Székelyföld soha nem szűnt meg létezni, éppen csak a közigazgatási határok szabdalták át a pillanatnyi igények szerint e történelmi régiót. /Cseke Gábor: Változatok az autonómiára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 29./

2005. január 18.
1952-ben létrehozták a Magyar Autonóm Tartományt, az akkori szóhasználattal a „MAT”-ot. 2003-ban két tanulmány is napvilágot látott a tárgyban a Regio c. budapesti, negyedévenként megjelenő folyóirat 3. számában. Az első (A sztálini „kis Magyarország” megalakítása – 1952 szerzője Stefano Bottoni történész /akkor a bolognai egyetem PhD-hallgatója/ azt vizsgálta, mi késztette a román politikát erre. Annak nincs nyoma, hogy a tartomány ötlete személyesen Sztálintól származik – bár a szálak egyértelműen hozzá vezetnek, sem annak, hogy a román pártvezetésben egyáltalán fölvetődött volna az előzetes szándék és motivációja. Ebben az időszakban a lényeges politikai-gazdasági döntéseket kizárólag a szovjet tanácsadók rábólintásával, illetve sugallatára lehetett meghozni. Az erdélyi magyarság a döntést sajátos lelkesedéssel fogadta. Sok esetben az elkeseredett tiltakozásig ment a román reagálás. A szerző idézte a román pártvezetés vitájának jegyzőkönyvét az új alkotmány szövegéhez javasolt szovjet módosításokról. „Emil Bodnaras: A Magyar Autonóm Tartomány megjelenésével szükségesnek tűnik megszabni az ottaniak anyanyelvhasználatát a bírósági eljárások alkalmával. A bírókat és a népi ülnököket választják. Ha olyan személyt választanak, aki nem beszél románul, hogyan fog lezajlani az eljárás? Miron Constantinescu: A szovjet alkotmány szerint minden autonóm tartományban a bírósági eljárások a vádlott anyanyelvén zajlanak. Politikai értelemben ezen csak nyerhetünk. Azerbajdzsán [alkotmányát példának véve] úgy fogalmazhatnánk: »A Magyar Autonóm Tartományban a bírósági eljárások nyelve a magyar, de azokban a rajonokban, melyekben román vagy más nemzetiségű lakosság él, az adott nemzetiség nyelve.« Vannak ugyanis olyan rajonjaink, ahol a lakosság román: pl. Ludas, Marosvásárhely. Gheorghe Gheorghiu-Dej elvt.: Ne menjünk tovább. Nem véletlen az, hogy az elvtársak nem tettek több megjegyzést. Hagyjuk így [...]. A bírósági eljárások román nyelven folynak, biztosítva az anyanyelv használatát. Ez a mi fejlettségi szintünkön elég.” Az egykori MAT választott-kinevezett vezetői bizonyítani próbálták egyrészt, hogy megbízhatóak, másrészt azt, hogy ez a közigazgatási forma eddig a lehető legjobb. Voltak elképzelések arra, hogy a fajsúlyosabb magyar intézményeket is a MAT-ba összpontosítsák, amiből annyi valósult meg, hogy az erdélyi magyarság körében beinduljon a többségi érdekek számára jótékony belháború, rivalizálás, áskálódás. Bottoni leginkább a MAT üvegházhoz hasonlító funkcióját látja, Marosvásárhelyből egy funkcionális régióközpontot emeltek az addig egyedüliként elismert Kolozsvár mellé. A másik tanulmány a csíkszeredai antropológus Gagyi Józsefé (Határ, amely összeköt), aki jó ismerője a kérdésnek, s a kor sajtóját is tanulmányozta. Politikai gesztusnak nevezte a MAT létrehozását, amit mindkét oldalon indulatosan félreértenek, komolyan vesznek. A magyarok előszeretettel érezték úgy, hogy védett területen, egyfajta „kicsi Magyarországon” élnek, a román lelkiismeret pedig azzal vigasztalta magát, hogy a MAT határai tulajdonképpen összekötnek. /Cseke Gábor: Változatok az autonómiára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 18./

2005. január 20.
Tőzsér József, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó és könyvkereskedés-hálózat igazgatójának neve már fogalom. Az 1993-ban alapított intézmény mindenekelőtt az ő és az általa vezetett kiadói közösség munkájának köszönheti, hogy a tízéves évforduló megünneplése után a 300. kiadványa hagyta el a napokban a kiadóval együttműködő Alutus nyomdát, ugyanakkor Tőzsér igazgató nemrégen volt 60 éves. A Pallas-Akadémiának fontos sorozatai vannak (Bibliotheca Transsylvanica, Nobile Officium, Kis/könyv, Dióhéjban, Mesevonat, Nagyapó mesefája, turisztikai sorozat: Erdély hegyei és a Barangolás a Székelyföldön). A folyamatosan megjelenő Nyirő-könyvek után Tamási Áron vagy Kemény János életműsorozatot is terveznek. Tőzsér 1969-ben a Fogyasztási Szövetkezetek Megyei Kereskedelmi Vállalatának könyvkereskedelmi részlegére került. Hargita megye minden falujában, ahol még nem volt, alakított könyvesboltot. Sajnos 1990 után ezek mind megszűntek. – Beke György a Tőzsér által megalakított könyvpostát Tőzsér-postának keresztelte. Így is címezték a leveleket a könyvkérésekkel sokáig a 70-es évek elején. Tőzsér élete legnagyobb teljesítményének a Pallas-Akadémia Könyvkiadó létrehozását és a 300 könyv megjelentetését tartja. – A Pallas-Akadémia Könyvkiadó üzleteiben forgalmazott könyvek 70%-a saját vagy erdélyi kiadású, és lassan úgy tűnik, hogy ezek eladásából fent lehet tartani a céget. /Cseke Gábor: 300 kötet és hatvan esztendő tükrében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./ 

2005. január 26.
Január 24-én ünnepelte a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó 300. kötetének a megjelenését. Jelen volt a könyv értelmi szerzője, a kiadó kitartó háziszerzője, dr. Pomogáts Béla budapesti irodalomtörténész, aki beszélt a Nyirő Józsefről szóló kritikai tanulmánykötet születéséről. Néhány éve már, hogy a Pallas-Akadémia elhatározta, hogy válogatott művei sorozatának révén visszaadja Nyirő Józsefet, ezt a nagy erdélyi írót annak a közönségnek, amelyből vétetett, s amelynek irodalmi tudatából annyi évtizeden át hiányzott. Ebben a munkában Pomogáts Béla is részt vállalt. /(Cseke Gábor): A 300. könyv ünnepe. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 26./

2005. január 26.
A Hargita Kalendárium, 2005 kóstolót ad politikából, társadalomrajzból, történelemből, néprajzból, irodalomtörténetből is. A Hargita Kalendáriumban kiemelkedő az irodalmi anyag, karakteresen jelzi a Székelyföldön, szűkebb értelemben Hargita megyében alkotó írók – jobbára költők – mai hangvételét, látásmódját. /Cseke Gábor: Hargita Kalendárium, 2005. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 26./

2005. február 14.
A Kelet-Európában ritkaságszámba menő Magyar Autonóm Tartomány 1960-tól nevet és egyúttal profilt is váltó tartomány (Maros Autonóm Tartomány) burkoltan a magyar autonómia egésze alól ki akarta húzni a szőnyeget. Váratlanul román első embere lett a tartománynak. 1955-től a MAT-ot számos felső szintű ellenőrzésnek vetették alá, különösen a testvériség és az internacionalizmus szellemében való nevelést illetően a dolgozók körében, s a székelységre rendre negatív következményekkel járó elmarasztalások egy bizonyos Monográfia-ügyben csúcsosodtak ki. Gagyi József, a MAT viszonyainak kutatója a tatabányai Limes c. negyedévi tudományos szemle 2004/1-es, Változó Székelyföld című tematikus számában részletesen foglalkozott ezzel az időszakkal. Az 1960-as tartományi csúcsértekezletről írt, melyen ledorongolták azt a jókora könyvben összegyűjtött tanulmánycsokrot, amely A Magyar Autonóm Tartomány a szocialista fejlődés útján címet viselte, s amit egyszerűen csak „Monográfiaként” emlegettek. Ez a kiadvány pártrendelésre készült el, s propagandacélokat szolgált volna. A mintegy 30 szerző komolyan vette a feladatát. Az említett értekezleten kritikák, éles ítéletek hangzottak el, többek között: az anyagban a szerzők burzsoá terminológiát használnak, például Székelyföld, székelység. A szerzők Romániát többnemzetiségű államnak nevezik, egyes szerzők még azt a kérést is taglalják, hogy a MAT-nak miért nem adnak önállóságot. „Az egész anyagon mint egy fekete szál húzódik végig a nemzeti, regionális, autonomista izoláció. Ez a független Erdély burzsoá gondolata, amelyet a volt burzsoázia terjesztett.” Végül pedig: a monográfiában nem magyarázták meg, hogy Romániában s véglegesen megoldották a nemzeti kisebbségek kérdését. A könyvet még terjesztése előtt Bukarestben bezúzták, egy kézirata a budapesti Teleki László Könyvtárban tanulmányozható. A támadás jó ürügy volt ahhoz, hogy meginduljon a MAT lebontása, az ügyben érintett káderek kicserélése. Az 1968-ban bejelentett „megyésítés” látszólag igazságot szolgáltatott volna Székelyföldnek. Igaz, hogy az elképzelések szerint Maros leszakadt volna, „cserében” viszont a leszakított Sepsi és Kézdi rajonok visszatértek volna a székelység kebelébe, egy nagy székely megye, Hargita keretén belül, Csíkszereda központtal. Ez az „igazságtevőnek” bemutatott, fiatal Ceausescu-korszak felívelő szakasza volt. Ekkor zajlott a hargitai „megyecsinálás”. A pár nap alatt lezajlott székely „népmegmozdulás azt ültette el a Csíkszeredában élők szívében, hogy a felsőbb akarattal, a párt szavával is szembe lehet menni. Az eseményt több elemzés és emlékezés is felidézi – Gagyi József mellett Sarány István és Szabó Katalin közös dokumentumkönyve (Megyecsinálók, Szemtanú Könyvek, Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2001), valamint Zöld Lajos újságíró visszaemlékezése (Kölcsönkért élet, kamatra, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2003). /Cseke Gábor: Változatok az autonómiára. Vezetők pozícióharca? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 14./

2005. március 5.
A budapesti Pont Kiadó és erdélyi társa, a sepsiszentgyörgyi Pontfix Kiadó 36 modern és kortárs román költő verseit adta közre magyarul Cseke Gábor tolmácsolásában. A Pont Kiadót az Etédről indult Szávai Géza működteti nagy sikerrel Budapesten – olyannyira eredményesen, hogy erdélyi fiókintézmény indítására is módja nyílt. A Pont Kiadó felvállalta magyar szerzők műveinek román, illetve román szerzők műveinek magyar nyelvű megjelentetését, s túl ezen, nemzetközi programot hirdetett meg a különféle közösségek és kultúrák kölcsönös megismertetésére. Újabban sepsiszentgyörgyi székhellyel beindult Pont Hálózat is terjeszti a Pont Kiadó könyveit Erdélyben. /Borbély László: Román költők magyarul. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 5./

2005. március 8.
Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és a Csíki Műemlékvédő Egyesület felhívása nyomán szépen gyűl a tervezett rendhagyó csíki iskolatörténeti kiállítás anyaga, jelezték az akció szervezői, Daczó Katalin újságíró és Máthé Klára műépítész. /(Cseke Gábor): Csíkszeredai oktatás a XX. században. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 8./

2005. március 9.
A Sapientia Egyetem csíkszeredai karán március 7-én dr. Chikán Attila professzor, a budapesti Corvinus Egyetem volt rektora /1998-99 között gazdasági miniszter/ előadást tartott a magyar-román gazdasági kapcsolatok állásáról az EU-integráció tükrében. Hangsúlyozta, hogy a román csatlakozás egyértelműen magyar érdek, a magyar külföldi beruházások egyharmada éppen az erdélyi- romániai térségben van, s Románia viszonylatában is hetedik helyen áll a befektetett magyar tőke. /Cseke Gábor: Négy év után – közös hajóban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./

2005. április 29.
Április 25-én Csíkszeredán, a Csíki Székely Múzeumban megnyílt Gy. Szabó Béla, a jeles erdélyi képzőművész centenáriumi gyűjteményes kiállítása. A művész nevelt fia, Ferenczy Miklós tiszteletes, az örökség kezelője elmondta: csepp ez a tengerből, hiszen az életmű maga mintegy 15 ezer szén- és tusrajzból, 1500 fametszetből, 200 olajképből és csaknem 2000 pasztellből tevődik össze. Erre a vándorkiállításra, amely az előző hónapokban megjárta már Szászrégent, Nagyváradot és Székelyudvarhelyt is, úgy válogatták össze az anyagot, hogy minden korszakából, általa kedvelt műfajból ízelítőt nyújtson. A megnyitón megjelent dr. Kuna Tibor, akit több évtizedes barátság fűzött a száz éve született, s húsz éve elhunyt művészhez. Kuna rendszeresen vásárolt a művész eladásra szánt képeiből, így aztán ma irigylésre méltóan gazdag Gy. Szabó Béla-gyűjtemény birtokosa. Elmondta, hogy ő javasolta a csíki múzeum igazgatójának egy Gy. Szabó-tárlatot a birtokban levő képek segítségével. Az elképzelés azonban terv maradt, és most dr. Kuna az újságból értesült a vándortárlatról. /Cseke Gábor: Ha volna egy pisztolyom. Az elmaradt tárlat. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 29./

2005. május 9.
Május 5-én kezdődtek a Hargitai megyenapok. Május 6-án indult Felsőboldogfalván a Játsszunk Együtt – Diákszínjátszó Fesztivál, melyen 500 gyermek lép fel. Május 7-én Székelyudvarhelyen Hobo-koncert volt, melyet másnap Csíkszeredában megismételtek. Több fotóművészeti kiállítást is tartanak. Május 12-én Míves emberek sokadalma, illetve Első Pünkösdi Könyvnapok zajlanak Csíkszeredában. Május 13-án, Székelyföld – Jövőképünk Európa Küszöbén – címmel konferencia lesz. /(Cseke Gábor): Hargitai megyenapok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 9./

2005. május 17.
A Hargita megyei napok rendezvényei megpezsdítették a város és a megye életét. Kiemelkedő volt az első pünkösdi könyvnapok megrendezése és az íróvendégek tömeges jelenléte. Az idei Hargita Megyéért díjat Berszán Lajos címzetes kanonok kapta, aki az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium alapítója és egyben igazgatója. Számos életműdíjat is kiosztottak, a kitüntetettek közt van dr. Asztalos László ny. gyergyóremetei főorvos, Barabás Vilmos ny. székelykeresztúri tanár, Ilyésné Miklós Magdolna volt olimpiai kézilabdázó, Nagy P. Zoltán fotóművész és Pop Valeria tanárnő. Jelentős volt a megyenapok alatt a május 13-án lezajlott Székelyföld – jövőkép Európa küszöbén témájú konferencia. Neves kutatók és szakemberek vázolták azokat a szempontokat, melyek a Székelyföld önállósodásában világos szerepet játszanak. Tamás Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója előadása (Székelyföldi kitörési pontok 2015-2020. Regionális jövőképek) szerint a térségnek „ki kell találnia” önmagát, föl kell vázolnia a jövőmodellt. Dönteni kell abban, milyen függőségekkel kíván megbékélni és együtt élni a régió. /Cseke Gábor: V. Megyenapok Hargita megyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 17./

2005. május 19.
Csíkszeredán május 13-án rendezték meg Székelyföld – jövőképünk Európa küszöbén című konferenciát. Cseke Gábor szerint a rendezvény választ adott arra a közvélekedésre, hogy Székelyföldnek még az ország EU-csatlakozása előtt meg kell adni az autonómiát, a cikkíró hozzátette, hogy mihez kezd majd vele az itt élő pár százezer ember, az majd a jövő zenéje. Az autonómiához a térségnek „ki kell találnia” önmagát, föl kell vázolnia azt a jövőmodellt”, szögezte le előadásában Tamás Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója. Amíg erre nincs programszerű, működőképes válasz, addig a Székelyföld önálló politizálása, autonómia-törekvése merő illúzió és demagógia. A Székelyföld 2000 munkacsoport általa kezdeményezett három Székelyföld konferencia (2000, 2001, 2002) anyagai, a Sapientia – EMTE szakembereinek bekapcsolása olyan alapot jelentenek, amire építeni lehet. Gagyi József A krízis éve 1949 (Múltunk Könyvek, Pro-Print, Csíkszereda, 2004) című könyvében azokat a nyomokat kereste, hogy Székelyföld, az erdélyi magyarság tömbben élő csoportja miként veszítette el önrendelkezésének utolsó foszlányait, a diktatúra kényszerének engedve. A szerzőt másik tanulmányában /Határ, amely összeköt, Regio (Budapest), 2003/3./ a Magyar Autonóm Tartomány (MAT) létrejöttét követő propaganda, illetve közvélekedést vizsgálta. A MAT létrehozását mindkét oldalon indulatosan félreértették. A magyarok úgy érezték, hogy védett területen, egyfajta „kicsi Magyarországon” élnek. Cseke szerint a MAT története azt mutatja, hogy erővel a jogrend sohasem oldja meg a kisebbségi önállóság, az önigazgatás kérdését. A 85. évében levő dr. Molnár Jenő professzor Táj és társadalom című szöveggyűjteménye erősíti a székelyföldi helyzetfelismerést. Székelyföld autonómiájához önálló intézményekre és gazdasági önállóságra van szükség. Jelentős még a tatabányai Limes negyedéves tudományos szemle 2004-es két székelyföldi száma a sokszempontú régiómegközelítés miatt. A székelyudvarhelyi Geréb László tanulmánya (A Székelyföld a román gazdasági-statisztikai térben) 1999–2000-es adatok alapján hasonlította a székely régiót az általános romániai helyzethez. A népszaporulat szempontjából a régió nem áll a legrosszabb helyen, a foglalkoztatottság tekintetében szintén nincs rossz helyzetben. A május 13-án tartott konferencián Z. Karvalics László kutató Információs társadalom a Székelyföldön? Című előadásában kifejtette, hogy a hálószerű kommunikáció, a gyors összekapcsoltság szinte minden esetben látványosan javít a demokratizmus minőségén. A tatabányai folyóiratban, a Limesben a székelyudvarhelyi Ilyés Ferenc Rövid helyzetkép a Székelyföld gazdaságáról címmel megállapította, hogy a gazdasági szerkezet kiegyensúlyozottnak mondható, azonban a közlekedési utak szempontjából periférikus helyzet hátrányosan érinti a vidéket mind a beruházási kedvet, mind a kereskedelmet illetően. Kassay János csíkszeredai geográfus tanulmánya (Városok és településhálózat a mai Székelyföldön) szerint a régió nem homogén, s mind környezeti, mind történelmi-kulturális szempontból több térségre, számos élő tájegységre és kistájra darabolódik. Székelyföld jelenleg közigazgatásilag három részre van szakítva, ugyanakkor feloldódik egy határain jóval túlmutató, hivatalosan megállapított fejlesztési régióban, amely hat erdélyi megyét egyesít (Központ-régió), s amelyben a székelyföldi sajátos érdekek alárendelődnek. Az 50 várost, 335 községet és 1828 falut magában foglaló, 2,6 millió lakost számláló (ennek 64,4 %-a román, 30,7 %-a magyar, 1,3 %-a német és 3,3 %-a cigány az 1992-es adatok alapján), Erdély több mint egyharmadát kitevő régióban a székely vidéknek, főként Brassó és Szeben megyék mellett másodhegedűs szereppel kell beérnie. Székelyföldnek nincs egy klasszikus értelemben vett vonzásközpontja. Marosvásárhely rendelkezik ugyan a regionális központra jellemző funkciókkal, ugyanakkor a legerőteljesebb hatást inkább csak saját megyéjére fejti ki. Székelyföldre irányuló vonzáspászmája megütközik a Brassó által kifejtett befolyással. A székelyföldi autonómiatörekvésekben akkor ígérkezik majd előbbre lépés, amikor különleges régiófejlesztési projektek valósulnak meg. A Limesben olvasható továbbá Bíró Béla politológus tanulmánya (Az autonómia esélyei), példaanyagában idejétmúlt. Bíró szerint az elhíresült Gross-féle jelentés kimondja ugyan, hogy a kisebbségek autonómia-törekvések jogosak, de azt is leszögezi, hogy ez csak a többség egyetértésével érvényesítő. Autonómiáról csak valódi demokratikus viszonyok között lehet szó. /Cseke Gábor: Kitalálni önmagunkat, avagy az autonómia csapdái (1.). = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 18., (2.) máj. 19./

2005. május 25.
Biró A. Zoltán tudományos kutató, a KAM–Regionális és Antropológiai Kutatások Központja vezetője, egyetemi oktató a vele készült beszélgetésben értékelte a május 13-án lezajlott Székelyföld-konferenciát. Az elmúlt másfél évtizedben legalább egy tucat rendezvény foglalkozott Székelyföld fejlesztésének témakörével. Többször volt kísérlet arra, hogy tartósan fennmaradó munkacsoportot hozzanak létre, amely a Székelyfölddel foglalkozó „egyetlen” igazi szervezet lenne. Ez ugyanis egy sokszereplős térség, több erős kezdeményezés jelentkezik. Az eddigi tanácskozások sok érdekes részeredményt hoztak. Át kell térni a megfelelő szakmai színvonalú munkára. A legutóbbi tanácskozás, amelyet Hargita Megye Tanácsa szervezett, jelentős továbblépési esélyt jelent. Ezen a konferencián bemutatták Székelyföld – számokban című, Biró A. Zoltán és Zsigmond Csilla által készített tanulmányt. A legfontosabb feladat most már egy átfogó, alapozó jellegű térségi statisztikai munka lenne. Ennek hiányában átmeneti megoldást jelenthet a térségi családi háztartásokra irányuló rendszeres szociológiai adatfelvétel. A KAM keretében nemrég végeztek egy ilyen adatfelvételt. A térségben azok a háztartások vannak döntő többségben, amelyekre az „éppen csak megélünk” kijelentés jellemző, nem tudnak jelentősebb mértékben megtakarítani. A családi háztartások döntő többsége kivár, nem jelentkeznek tömeges mobilitási vagy migrációs szándékok. Ez a várakozási állapot jó helyzet a fejlesztési elképzelések, programok kidolgozására. E térségben a fejlesztés jelentős modernizációs fordulatot jelent. Egyfajta átalakulás előtt állnak, mely a munkavégzésben, a tanulásban, az információszerzésben a korábbitól eltérő modelleket hoz előtérbe. Hordozói a fiatalok, akik nemrég végezték tanulmányaikat, vagy éppen itthon tanulnak (a Sapientián, a Babes–Bolyai térségbe kihelyezett tagozatain). A generációs váltás nagyon közel van. Szükséges a térségi jövőképek kialakítása. /Cseke Gábor: Túllépni a „nagy eseményen”. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 25./

2005. május 27.
Május 19-én Csíkszeredában a Corvina Könyvesházban két csángó szerzőt avattak, a huszonéves Gábor Felíciát és a hatvanon túli Demse Mártont. Mindketten elsőkönyvesek, s megjelent munkájuk címében mindketten fontosnak tartották hangsúlyozni írásaik csángó jellegét. /Demse Márton: Csángó küzdelem, Gábor Felícia: Csángó vagyok/ Ferenczes István költő, a Székelyföld főszerkesztője, a folyóirat kiadójának igazgatója kiemelte: „Lakatos Demeter után, Duma-István András és Demse Márton mellett, Iancu Laura és Gábor Felícia könyvei jelzik, hogy a moldvai csángó-magyaroknak vannak már íróik, akik a szeretmenti tűzhely mellől indulnak a magyar irodalom felé”. Demse Márton megírta emlékeit, múltja a csángó küzdelem jegyében telt el. Somoska csángó faluban született, a székelyudvarhelyi tanítóképző elvégzése után hazatért, de akkor már csak román nyelven taníthatott. A négytanerős falusi iskolában ő a legmagasabb szakképzettségű. Hiába követelték, nem szakította meg kapcsolatait a csángó népéletet megismerni, kutatni szándékozó bel- és külföldi néprajzosokkal. Többszöri letartóztatás, meghurcoltatás, kéziratainak elkobzása dacára sem ijedt meg. Mozdonyvezető lett, a rendszerváltás után Magyarországra távozott, s a titkosrendőrségtől visszakapott kéziratai, feljegyzései alapján, nyugdíjas napjaira összeállította könyvét. Gábor Felícia – aki mára már férje után Diósiként mutatkozott be, Budapesten vetette papírra eddigi életének ellentmondásoktól szabdalt, hányatott eseményeit. A lujzikalagori kislány csángó nyelvi világából indult, a nagy család, ismeretségi kör különböző szereplőivel hol magyarul, hol csángó nyelven, hol meg románul beszél. /Cseke Gábor: Csángó könyvekről. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 27./

2005. június 27.
Június 27-én Kászonaltízban megkezdődtek a hagyományos falunapok. A megnyitó egyik jeles eseménye volt az a fotótárlat, melynek anyagát a csíkszeredai Tanulók Háza fotókörének tagjai az elmúlt héten a Kászonokban megszervezett fotótáborukban fényépezték. /(Cseke Gábor): Kászonaltízi falunapok – gyermekfotókkal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 27./

2005. június 30.
Július 1-én Csíkszeredán, a Kriterion Házban emlékérmet nyújtanak át Deák Ferenc grafikusművésznek, a Kriterion-embléma és könyvek, számos más rangos kiadvány tervezőjének. Ez alkalomból kiállítás is nyílik a ma Szegeden élő művész munkáiból. Köszöntőbeszédet mond Domokos Géza, a Kriterion Alapítvány elnöke. A rendezvényt a Határon Túli Magyarok Hivatala támogatja. /(Cseke Gábor): Deák Ferenc grafikusművész méltatása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 30./

2005. augusztus 10.
Antal Imre annyi forrásértékű feljegyzés és tanulmány után, azok szerzőjeként ma is tud újat mondani a Gyimesekről. Ezt mutatja Történelmi események Gymes vidékén a régmúlttól napjainkig /Csíkszereda, Pallas–Akadémia Könyvkiadó, 2005/ című tanulmánykötete. /Cseke Gábor: Antal Imre. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 10./

2005. október 20.
Csodának nevezte az ifjú művészi teljesítmények összképét Márton Árpád festőművész, megnyitva Csíkszeredában azt a tárlatot, amelyen a harmadik alkalommal (ezúttal Egerben) megrendezett Kárpát Gyermek és Ifjúsági Grafikai Biennále anyagát láthatja a közönség. A seregszemlén magyarországi, szlovákiai, lengyelországi és erdélyi grafikustehetségek vettek részt munkáikkal. /Cseke Gábor: Grafikai zsengék a Kárpát-medencéből. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

2005. november 14.
November 12-én véget ért a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, rendhagyóan sok új kötetet mutattak be, több író dedikált a standok mellett. /Nagy Botond: Bezárta kapuit a könyvvásár. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./ Káli Király István, az Erdélyi Magyar Könyves Céh elnöke, a fesztivál igazgatója elmondta sikeres vásárt zárt a céh. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár forgalma megközelítette a másfél milliárd régi lejt, ami, Káli szerint, a város gazdasági potenciáljára való tekintettel tekintélyes összeg. A közönség elsősorban az ismeretterjesztő és történelmi könyveket kereste, de helyenként a szépirodalmi művek iránt is élénk érdeklődést tanúsított. Eljött a pozsonyi Kalligram magyarországi, felvidéki és vajdasági szerzőgárdája: Tolnai Ottó, aki a Költő disznózsírból című, Magyar Irodalmi Díjjal kitüntetett, a Parti Nagy Lajos által vele készített beszélgetéseket tartalmazó kötetet dedikálta, bemutatták Grendel Lajos Mátyás király New Hontban című nagysikerű regényét; Németh Gáborral, Zsidó vagy? című könyve kapcsán, Mészáros Sándor irodalomtörténész beszélgetett. Az erdélyiek közül Láng Zsolt, Demény Péter, Visky András, Lövétei Lázár László dedikált, valamint a csíkszeredai Pallas-Akadémia szerzői: Vári Attila, Ferenczes István, Cseke Gábor, Balázs Imre József. A kolozsvári Polis bemutatta Horváth Andor A szent liget című tanulmánykötetét. A Kalligram Kiadó és a marosvásárhelyi A Hét hetilap közös vállalkozásaként, a pozsonyi kiadó által felajánlott kötetekkel elindították a Kortárs Kulturális Könyvalapot, hogy folyamatosan hozzáférhetővé tegyék az erdélyi olvasók számára is a mai irodalmi, művészeti kiadványok legjavát. /Lokodi Imre: Sikeres vásárt tudhat maga mögött az Erdélyi Magyar Könyves Céh. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 14./

2006. március 31.
Elhunyt Balogh József költő, műfordító /sz. Bukarest, 1931. júl. 18./, akinek a bökversei naponta jelentek meg az Új Magyar Szóban. A 75 éves szerző decemberben kapta meg a Kisebbségi Díjat a Román Írószövetségtől, az Erdélyi lórum, bökversek és öltemények című kötetéért. Balogh József temetése április 1-jén lesz a bukaresti református temetőben. /Cseke Gábor: Az utolsó interjú... = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./

2006. április 7.
Cseke Gábor elismeréssel mutatta be A lábujjhegyre állt ország. Markó Bélával beszélget Ágoston Hugó /Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006/ című könyvet: a Markó-féle kibeszélőkönyv egy tehetséges íróember előre-vissza pásztázó értelmezése, bevilágítása. A beszélgetéseket valójában Markó vezette, melyet Ágoston Hugó íródeákként lejegyzett. /Cseke Gábor: Mondani könnyű. 22 menet. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 7./
2006. május 12.
Május 9-én Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeumban megnyílt az Erdélyi Magyar Művészetpedagógusok Egyesülete helyi szervezete Zászló című kiállítása. Nyolc művész munkái kerültek közszemlére, munkáik főhajtás volt 1956-os magyar forradalom fél évszázados évfordulója előtt. /Cseke Gábor: Zászlós tavasz. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 12./

2006. szeptember 8.
Simó Márton bő esztendővel regényciklusa első kötetének megjelenése a megígért második kötetet /Bozgor, avagy kísérlet egy szó értelmezésére. Második próbálkozás. Erdélyi Műhely Könyvek, Budapest, 2005./ is letette asztalra abból a könyvfolyamból, amit a bozgor szó körbejárására eltervezett. Az első kötetből úgy látszott, hogy a szerző elodázta a válaszadást, s ígéretes kezdés után szinte mindent a jövőre bízott. Beindította a párhuzamosan bonyolított cselekményszálakat – életpályákat –, amelyek során a bozgor létforma alakváltozatait kísérelte meg elénk tárni. „Esetleges és esetlen itt minden, mégis ismerős, olyanforma, mint az életünk, amelynek hétköznapi kulisszái közül leskelődve csak alig látunk némi perspektívafélét, s roppant távol vagyunk attól, hogy képesek lennénk rendszerbe foglalni vagy értelmezni a részleteket” – írta. Tökéletes diagnózis a bozgor-létről. /Cseke Gábor: Bozgor – másodszor is. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./

2006. november 3.
1998 augusztusában az olvasó számára addig ismeretlen fiatalember jelentkezett a Hargita Népe hasábjain, bejelentve, hogy több napon át elmeséli indiai élményeit. Bangha Imre 1993-ban végezte a budapesti ELTE magyar–indológiai szakát, fél évig tanított Csíkszeredán a Székely Károly Szakközépiskolában. Bangha Imre az oxfordi egyetemen tanít, vendégtanár a Sapientia–EMTE csíkszeredai részlegén is, továbbá kezdeményezője és irányítója az ennek keretében pár éve létrehozott Kőrösi Csoma Sándor Kelet-kutató Központnak. „A Kőrösi Csoma Sándor Kelet-kutató Központ azon keleti kultúrák tanulmányozását vállalja fel, melyekkel valamilyen módon a székely tudós is kapcsolatban állt, azaz a magyarság közép-ázsiai kapcsolatainak kutatását, a tibetisztikát és az indológiát.” Bangha Imre azóta is következetesen a Kelet-kutatás és indológia számára természetes, európai „háromszögében” – Oxfordban, Budapesten és Csíkszeredában – tartózkodik, többlaki életet élve, rendszeresen megtűzdelve vissza-visszatérő indiai utazásaival. /Cseke Gábor: Mondani könnyű. Az utazó – tettesként – visszatér. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 3./

2006. november 17.
November 17-én ül össze Szovátán a Teleki Oktatási Központban negyven tanár és tanító, céljuk a hazai magyar nyelvű oktatást megreformálása. A román nyelv oktatásáról dr. Balázs Lajos, a Sapientia Egyetem előadó tanára évek óta hangoztatja szakértőként és pedagógusként is, hogy nem a magyar, nem a székely gyerekekkel van baj, amiért mindennapi kommunikációjuk fogyatékos. Nem igaz a többségi vád, miszerint a gyenge romántudás mögött szülők, gyermekek és pedagógusok rosszindulata húzódna meg az illető nyelvvel szemben. Hosszú évtizedek óta leseperni az asztalról a kisebbségi szakemberek javaslatait, akik szerint kisebbségi tanulóknak az idegennyelv-oktatás módszereivel kellene tanítani a románt – ez a rosszhiszeműség. A román idegen nyelv? – hördül fel a többségi szakember. Szó se lehet róla... A probléma pedig minden évben újra és újra jelentkezik, gyötri a szülőt, a tanulót, a tanárt és a többségi társadalmat. /Cseke Gábor: Mondani könnyű. Az idegenség száműzése. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 17./

2006. december 8.
Megjelent Ady András második kötete /Privát mértan. Versek. Alutus Kiadó, Csíkszereda, 2006/ Manapság gyakran lehet széthulló, széttartó családokkal találkozni, Ady András kötete egy sajátos családi felderítés versekben megörökített számvetése. Az 1950-ben született és 1991-ben fiatalon elhunyt Ady József festőművész a költő unokabátyja. Munkák, dokumentumok, emlékezések alapján megismeri az elhunyt Ady József életét, az addig kapcsolat nélküli két generáció most kéznyújtásnyira kerül egymáshoz. A költő a nagybátyját „rajzolja”, és a rajzolaton saját maga néz vissza rá, /Cseke Gábor: Családi felderítésen. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 8./

2007. január 5.
Megjelent Lőrincz György Áldozatok /Riportregény. Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006/ című riportregénye ama káros fejlődésképtelenség kényszerű fejlődésrajza, mely a főhős Tonk Mártonra – de rajta keresztül az erdélyi magyarság jelentős részére – méretett a kommunista rendszerben. A regénybeli székely városkát elárasztó megújulásra Tonk Márton és társai néma szemlélődéssel válaszolnak. – Tonk Márton szabályosan belepusztult a rendszerváltásba. /Cseke Gábor: Mondani könnyű. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 5./

2007. január 19.
Megjelent Ádám Gyula pompás fotóalbuma /Arcpoétika. Fotóalbum. HMKK-könyvek, Csíkszereda, 2006/. A százvalahány fotó, amelyből ez a tüneményes arcgaléria összeállt, hirdetik, hogy az embernél nagyobb csodája nincs a teremtésnek, írta méltatásában Cseke Gábor. /Cseke Gábor: Az emberi kaland poézise. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 19./

2007. február 16.
Cseke Gábor legújabb verseskötetében /Lírai tőzsde, Fontos versek. Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2006./ többnyire kortárs magyar költő pályatársaival mérkőzik, s írja meg magára szabott változatait. /Kristó Tibor: Cseke Gábor lírai tőzsdéje. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 16./

2007. április 27.
Első ízben járt Cseke Gábor újságíró kezében a Romániai Magyar Évkönyv (kiadják Temesváron), pedig a mostani már a hetedik. Bodó Barna politológus, szerkesztője és fő mindenese Csíkszeredában olvasótalálkozón bemutatta a vállalkozás értelmét, hasznát. Ez az évkönyv nem az az évkönyv, amit a köznapi szóhasználat jelent. Nem szórakoztató kalendárium és nem is népkönyv, inkább igazi, vérbeli tömött „annales” belésűrítve a letűnő évek gondjait, lényegét, törekvéseit, történéseit, hivatkozási dokumentumait. Politika, társadalom, elemzés, kronológia, dokumentumtár, statisztikai értelmezések őrzik meg az elmúlt évet. Létének biztonsága évről évre megkérdőjeleződik, a támogatáspolitika miatt. Bodó Barna azért is szorgalmazta a csíkszeredai találkozást, hogy onnan is jöjjenek tanulmányok. Cseke szerint az itteni tudományos tanácskozások, szakmai viták, eddig is kiindulópontjai lehettek volna korábbi évkönyvek szintéziseihez. Két eseményt említett. Az egyik most lesz, április 28-án, a Nemzetközi Imagológiai Konferencia, amelynek helyszíne a Sapientia Egyetem csíkszeredai részlege, s a Magyarok a román irodalomban – románok a magyar irodalomban a témája. A másik lehetséges témaajánlat a május 25-re időzített konferencia: Térségi innováció – a helyzetképtől a stratégiáig. /Cseke Gábor: Éveinket hordozó kötetek. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 27./

2007. június 29.
Az elhunyt Domokos Géza mindannyiunk ismerőse volt, emlékezett Cseke Gábor. A vezető román és magyar tévéadásokban valahol a „futottak még”-féle hírekben emlékeztek róla. Cseke Gábor szerint az aktív politikából való önkéntes távozásakor, a kilencvenes évek első felében a szolgálatos hangadók közül számosan úgy gondolták, hogy egy fontolva haladóval kevesebb áll az útban. Az Erdélyi Napló 1993. február 11-i számában Szilágyi N. Sándor nyelvészprofesszor, Domokos egykori tanítványa és munkatársa a Kriterionnál, megkövette az igazságtalanul félreállásba hajszolt közembert, aki mégiscsak tető alá hozta az RMDSZ-t, a romániai magyarság érdekképviseletét. Ő volt az, aki az elsők között önvizsgálat alá vetette nem csupán politikai-emberi múltját, hanem jelenét is, így születettek meg könyvei – a három kötetes Esély, az Igevár és az Éveim, útjaim, arcaim. /Cseke Gábor: Kő a boltozatban. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 29/

2007. augusztus 31.
Nem tehetjük meg, hogy letagadjuk a múltat. Hogy letagadunk hatvan évet, amiből több mint negyvenet egy olyan korban kellett megélni, leélni, amelyben az újságírói hivatás nem jelenthetett egyebet, mint hamis várakozásokról, rózsaszín reményekről festeni álságos képeket. Domokos Géza elismerte, hogy része volt egy gépezetnek, amely sakkban tartotta az embereket, ezzel keresztezte mások sorsát. A történteket nem lehet semmissé tenni. Egy dolog lehetséges: lehajtani a fejet, írta Domokos Géza öt évvel ezelőtt a Romániai Magyar Szóban. Őszinteség. Ez az, amit most, a Romániai Magyar Szó alapításának hatvanadik évfordulóján megjelenő laputód elvár az elődöktől, és végső soron önmagától. „Beálltam, anélkül, hogy valaki kért volna, még csak nem is egy eszme, hanem egy hazug, az embereket manipuláló, megfélemlítő rendszer szolgálatába” – vallotta meg Cseke Gábor volt RMSZ- és Előre-munkatárs is a mostani, 60. „születésnapon” megjelenő évfordulós Színkép-mellékletben. Ők beismerik azt, amit mások tagadnak: önszántukból, kényszer nélkül váltak eszközeivé egy hazug rendszernek. Salamon Márton László főszerkesztő szerint, ha ők ilyen őszinték tudnak lenni, akkor nem tagadják meg őket. Magunk revízióját kell elvégezni, ahogyan Makkai Sándor püspök fogalmazta meg 1931-ben, kritikai nemzetszeretettel, önmagunk, életünk újraértékelésével. /Salamon Márton László: Magunk revíziója. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./

2007. szeptember 28.
A központi magyar lap megalapításának 60. évfordulóját ünnepelte Bukarestben a napokban ötszázadik lapszámát megért Új Magyar Szó szerkesztősége. A lapelőd Romániai Magyar Szó 1947. szeptemberi alapítása, illetve a 2005. szeptemberi, Új Magyar Szó néven történt újraindulás kettős jubileumát ünnepelték. A rendezvényt Vincze Lóránt, a lapot kiadó Scripta Rt. vezérigazgatója nyitotta meg. „Csináljátok úgy tovább, ahogy a lelkiismeretetek diktálja. Próbáljátok azt egy pillanatra se kikapcsolni, és akkor nagy baj nem lehet” – hagyatkozott Cseke Gábor, a Romániai Magyar Szó és az Előre egykori munkatársa a laputód Új Magyar Szó munkatársainak. Cseke Gábor levelét Salamon Márton László, az ÚMSZ főszerkesztője olvasta fel. „Nem voltam elég erős nemet mondani a manipulálásoknak, bárhonnan is értek. Ez volt az átok a munkámon” – vallotta meg Cseke Gábor. Markó Béla, az RMDSZ elnöke a lap szakmai sikereit méltatta, hangsúlyozva annak a nyelvi igényességnek a szükségességét, amelyre korábban sokkal kényesebbek voltak a napilapok munkatársai is, mint manapság. Ágoston Hugó az ÚMSZ korábbi főszerkesztőjeként, jelenlegi vezető publicistájaként mondott beszédet. Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Szövetségének elnöke tolmácsolta a szakmai testület elnökségének üdvözletét, és – a Brassói Lapok főszerkesztőjeként – visszautalt az RMSZ hatvan évvel ezelőtti megalapítására, amikor a BL akkori főszerkesztője, Kacsó Sándor „utazott le Bukarestbe, lapot alapítani”. Verestóy Attila, az Új Magyar Szót kiadó Scripta Kiadó főrészvényese méltányolandónak nevezte a magyar központi napisajtó üzleti szempontból meg nem térülő támogatását. /Lapalapítási évforduló. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 28./

2007. december 13.
Gyergyószentmiklóson a Szent Miklós Napok keretében több könyvet mutattak be. Bajna György újságíró a Salamon Ernő Irodalmi Kör nemrég megjelent Találkozások című antológiájáról szólt. Bákai Magdolna könyvtárigazgató válogatásában megjelent a Gyergyói mondák könyve /F&F International, Gyergyószentmiklós/. Gyergyószentmiklós várossá válásának 100. évfordulójára állt elő dr. Becsek Garda Dezső Gyergyószentmiklós története /Státus Kiadó, Csíkszereda/ címmel kiadott, egyelőre két kötetet tartalmazó monográfiával, mely a mely a település történetét a kezdetektől 1918-ig foglalja össze. A száz év fényei című albumról Kolcsár Béla, a művelődési központ igazgatója elmondta, a szerkesztés, grafikai tervezés a Hargita Megyei Kulturális Központ valamint Ádám Gyula fotós és Cseke Gábor munkája. Gyilkos-tó címmel látott napvilágot a Gyilkos-tó keletkezésének 170. évfordulójára az a kiadvány, melynek megjelenésében közreműködött Bajna György, Bákai Magdolna, Dezső László, valamint az Erdélyi Kárpát Egyesület gyergyói osztálya. /Baricz-Tamás Imola: Szent Miklós Napok. = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), dec. 13. – 50. sz. /

2007. december 14.
Hermann Gusztáv Mihály megírta Az eltérített múlt /Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, Múltunk könyvek/ című munkáját a különféle oklevél- és krónikahamisítványokról a székelyek történetében. A könyvet december 11-én mutatták be Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeum konferenciatermében. Megnyerő az a tolerancia, amivel a múlt eltérítőit, a tévutakon járókat, álmokat, mítoszokat kergetőket szemléli. Mindaz, ami egy-egy történelmi esemény, jelenség köré tévhitként, mítoszként összegyűlt, már része a történelmi tudatnak, maga is történelem. Hermann Gusztáv Mihály türelme végül is érthető, ha arra gondolunk, hogy a történelemeltérítés javában folyik, a nemzeti történetírásokban az egyazon események megítéléséhez nem átallnak sok helyen hamis adatokra építeni. Cseke Gábor szerint a népeknek egyetlen esélyük van a hamis tudat elleni fellépésben: ha a sajátjukat veszik revízió alá. /Cseke Gábor: Lehetséges-e a múlt kiszabadítása? = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 14./

2007. december 21.
December 12-én, a Sapientia Egyetem csíkszeredai székhelyén az intézet keretében működő Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium kezdeményezésére új előadássorozat indult Világjárók címmel. Vallasek István egyetemi oktató, a rendezvénysorozat kezdeményezője. Az első alkalommal a Sapientia két oktatója tartott előadást. Szabó Árpád nyári kínai turistaútjának tibeti élményeit mesélte el. Simanovszky Zoltán pedig Peru mai hétköznapjait hozta a hallgatókhoz közelebb. /Cseke Gábor: Világjárók kerestetnek. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 21./

2008. január 18.
Száraz György íróra az erdélyi közönség akkor figyelt föl, amikor 1983-ban megjelent a budapesti Magvető Könyvkiadó Gyorsuló idő című sorozatában az Egy furcsa könyvről című kis kötet, vitairat, mintegy válasz Ion Lancranjan román prózaíró hírhedt Cuvint despre Transilvania (Gondolatok Erdélyről) című könyvére. Az 1982-ben kiadott provokatív fércmű joggal váltotta ki a romániai magyarság felháborodását, több erdélyi író próbált tiltakozni (Szabó Gyula, Beke György, Méliusz József,), de a cenzúra egyikük cikkét sem engedte leközölni. Végül értelmiségiek egy csoportja, köztük Huszár Sándor, közös levélben tiltakozott a könyv megjelenése ellen. Száraz György könyve lelki elégtétel volt a határ innenső oldalán élők számára, de sajnos, csak kerülő utakon, illegális olvasmányként juthattak hozzá a szerencsésebbek. Még abban az évben az író felkérést kapott a Népszabadságtól, hogy írna folytatásos esszét az erdélyi román–magyar együttélés valós eseményeiről, a kölcsönös előítéletek forrásáról. A sorozatból, illetve a kérdés további bővítéséhez gyűjtött feljegyzésekből, dokumentumokból az író halála után (1987) Szalai György állított össze kötetet, ugyancsak a Gyorsuló idő sorozat számára, amely 1988-ban megjelent (Erdély múltjáról, jelenidőben). Akkor természetesen nem, de 1990 után már nyíltan gazdagíthatta a csíkszeredai könyvtár állományát a kötet. /Cseke Gábor: Egy hajdani illegális olvasmány. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 18./

2008. augusztus 15.
Tanulmánykötet látott napvilágot a minap a gyimesi csángó életformáról (Tankó Gyula: Öregek faggatása. Történelem, életmód, sors – Gyimesben. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008). Szerzője gyimesi származású értelmiségi, akinek 1996 óta három, egymással összefüggő könyve is megjelent a gyimesi népélet vonatkozásairól, és jó pár néprajzi könyv társszerzője is. Ez a könyve erdélyi és magyarországi folyóiratokban megjelent néprajzi dolgozatainak gyűjteménye: belülről megélt, félig tudományos elemzés, félig lírai ihletettségű, vallomásfüzér a gyimesiek életformájáról, szokásvilágáról, hagyományairól. A tájegység mini-monográfiája (Gyimes rövid története) vezeti be az olvasót a csángóság e sajátos csoportjának világába, majd a helynevek és a helytörténet szoros kapcsolódásait gyűjti egybe a szerző (Helynevek Gyimesben). További beszédes címek: A teherbe esett leány (a bitangos lányokról és a bitangokról), Az asszony helye a gyimesi világban, A gyimesi kalibázás, Kalákarendszer Gyimesben, Új hagyományok születnek..., Öljük magunkat (Öngyilkosság Gyimesben), Az öreg helye a gyimesi társadalomban. /(Cseke Gábor): Antik tragédiák feszültséghálója. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./

2008. augusztus 16.
A fogolyirodalom bőséges vonulatában ma is érnek új meglepetések. Ilyen könyv a nagyváradi Jungel Zoltáné (Hol tanul németül a német? Fiatal életem öt elrabolt esztendeje. Kriterion, 2005), aki arra emlékezett, hogy az utcáról szedték össze és hurcolták el sokadmagával Oroszországba a második világháború végén, mint erdélyi németet. Jungel gyakorlatilag nem is tudott németül, családja elmagyarosodott, s a táborélet öt esztendeje alatt valamiféleképpen elsajátította anyanyelvét – a Szovjetunióban! /Cseke Gábor: Fogolytörténet, tanulsággal. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 16./

2008. szeptember 30.
Románia utolsó uralkodója, Mihály király Romániában él. László-Herbert Márk 2005-ben részt vett egy nyári egyetemen, amelynek témája a levéltári kutatás módszertana volt. Szerencsés véletlen, hogy a helyszín, a George Washington Egyetem alig órányira van az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb levéltárától, a marylandi National Archives and Records Administration-tól. László-Herbert Márk doktori értekezésével kapcsolatban semmilyen hasznos anyagot nem talált, ezért témát váltott, új kérdéssel rukkolt elő: Mit tudott az amerikai kormány Mihály király lemond(at)ásának körülményeiről? Így került elő az a doboz, amelyben László-Herbert Márk most megjelent könyvében /És mit mondanak a dokumentumok a király lemond(at)ásáról? Végjáték I. Mihály román király körül amerikai, brit és francia dokumentumok tükrében, Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ idézett iratokat is tárolták. Fél évvel később a szerző Londonban és Párizsban böngészett, az ottani külügyminisztériumok levéltáraiban. László-Herbert Márk jelenleg doktori értekezése befejezésén dolgozik. A téma: három egykori Sztálinváros társadalomtörténetének összehasonlítása. A három „eszményinek” mondott szocialista (élet)teret – Sztálinvárost (Dunaújváros), Stalinstadt-ot (Eisenhüttenstadt) és Orasul Stalint (Brassó) – vizsgálta. László-Herbert Márk 1975-ben Kolozsváron született, 1998-ban a budapesti Külkereskedelmi Főiskola szakdiplomácia szakán szerzett közgazdász oklevelet, majd az ankarai Bilkent Egyetemen és a budapesti Közép-Európai Egyetemen ért el magiszteri fokozatot nemzetközi kapcsolatokból (2001), illetve történelemből (2002), jelenleg a Torontói Egyetemen doktori tanulmányokat folytat. Szakterülete a kelet- és közép-európai országok társadalomtörténete az 1950-es és 1960-as években. /Cseke Gábor: „Nincs nagybetűs történelem” Interjú László-Herbert Márk történésszel a román király lemond(at)ásáról szóló könyvének keletkezés-történetéről. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 30./

2008. november 13.
A csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó november 12-én újabb négy kötetét mutatta be a sepsiszentgyörgyi olvasóközönségnek: Cseke Gábor regényét /A bozót/, Tapodi Zsuzsa irodalmi tanulmányait /A soha el nem vesző könyv nyomában/, dr. Nagy Lajosnak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet egy korszakáról szóló monográfiáját /Életünk kórtörténete/ és László-Herbert Márknak az I. Mihály román király végnapjait feltáró tanulmánykötetét /És mit mondanak a dokumentumok a király lemond(at)ásáról?/ Sarány István csíkszeredai újságíró ismertette. /Váry O. Péter: Újabb négy Pallas-Akadémia-könyv. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 13./

2008. november 15.
Páskándi Géza 1957-ben megjelent Piros madár című verseskönyve jóformán meg sem jelent, máris betiltották, s amennyi példányát még elérték a hatóságok, azt mind bezúzták. Páskándi Gézát ugyanis akkor tartóztatták le ’56-os magatartását kifogásoló koholt vádak alapján (állam elleni izgatást és 6 év börtönt varrtak a nyakába), amikor első versesfüzete elhagyta a nyomdát. Az elpusztított kötetet, amiről azt írja az 1998-ban a Polis Könyvkiadó által megjelentetett versválogatás Páskándi lírai terméséből (Páskándi Géza: Túlélés kapuja. Válogatott versek 1949–1998. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár), hogy csak alig néhány példány került belőle véletlenszerűen forgalomba, a minap a cikkíró váratlanul megpillantotta a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár szépirodalmi részlegének polcán. A könyv több mint fél évszázadon át rejtőzött, és ma is kézbe vehető. /Cseke Gábor: Egy igazi ritkaság. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 15./

2009. január 30.
A Magyar Kultúra Napja csíkszeredai rendezvényeire meghívottként érkezett együttesével Sebő Ferenc. Az eseményen a neves zenész és népzenekutató, néhai édesapja, vitéz Sebő Ödön több kiadást megért memoárjának (A halálraítélt zászlóalj. Gyimesi-szoros, 1944) 2008-as, új kiadását mutatta be. Amiről a könyv szól, sok ember szívében ott volt, de arról sokáig nem lehetett beszélni. Sebő Ödön idő fejjel fogott neki emlékei megírásának. Amikor írni kezdett, egyre több dolog jutott az eszébe. Amikor úgy érezte, nem emlékszik az időpontra, akkor a Hadtörténeti Múzeumba ment, hogy pontosítsa a történteket. Gyenge fegyverzettel, igen kevesen, ötvenszeres túlerő ellenében léptek fel. Mindenféle trükköt elkövettek, innen lőttek, onnan lőttek, mintha többen lennének. A néhány száz ember mellé, akikkel kitörtek a gyimesi harapófogóból, Németország felé haladva egyre többen és többen csatlakoztak. Az egységeiktől elszakadtak menedéket találtak Sebő Ödönnél, aki rendezett alakulatával vonult. Sokan neki köszönhették a túlélést. /Cseke Gábor: Tanúságtevő könyv bölcsőjénél. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 30./

2009. február 13.
Mintegy másfél évvel ezelőtt, egy csíkszeredai író-olvasótalálkozón Pomogáts Béla neves budapesti irodalomtörténész bejelentette: megírja az erdélyi irodalom teljes történetét! A Pallas-Akadémia Kiadó mindjárt fölvállalta a kiadását, mert nagy szüksége van ennek az összegzésre az erdélyi önismeretnek és -becsülésnek. Január 20-án, a magyar kultúra napjai keretében, a csíkszeredai polgármesteri hivatal tanácstermében ünnepi hangulatban mutatták be a Magyar irodalom Erdélyben (1918-1944) című könyvet – a Pallas-Akadémia kiadó 500. köteteként! –, amely a vállalt irodalomtörténet első kötete, s tartalmazza mindazokat a jelentős irodalmi dokumentumokat is, melyek az illető korszak erdélyi szellemi életének meghatározó gondolatait, törekvéseit hordozzák. Az erdélyi magyar irodalomról több könyv és tanulmány is készült, közülük csak egynek volt összefoglaló jellege: Kántor Lajos és Láng Gusztáv munkája, a Romániai magyar irodalom című munkának, ez azonban csak az 1945 és 1970 közé eső korszakot dolgozta fel. Szükség volt egy új és átfogó irodalomtörténeti összefoglalásra. Pomogáts Béla úgy érzi, könyve két területen hoz újat, először is abban, hogy egy közel százesztendős korszakot tekint át, másodszor pedig abban, hogy ezt az összefoglalást nem terhelik meg a korábbi: marxista-leninista irodalomfelfogás kötelező babonái. Tehát olyan írókról, például Nyírő Józsefről vagy Cs. Szabó Lászlóról, is tárgyilagosan beszélhet, akik korábban nem kaphattak helyet az irodalomtörténeti folytonosságban. Pomogáts Béla (Budapest, 1934) irodalomtörténész, kritikus a budapesti Piarista Gimnáziumban, majd a budapesti tudományegyetemen tanult. Részt vett az 1956-os forradalomban, egy időre internálótáborba került. Pályáját középiskolai tanárként kezdte, 1965-től az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, 1992-től igazgatóhelyettese. 1990-től a Literatura szerkesztője, később főszerkesztője. 1992 óta az Anyanyelvi Konferencia, 1995–2001 között a Magyar Írószövetség, legutóbb pedig az egykori Illyés Közalapítvány elnöke (2002–2007). Az irodalomtudomány akadémiai doktora. Számos díja közül megemlítendő a József Attila-díj (1991), Év Könyve Jutalom (1992), Kisebbségekért-díj (1996), Széchenyi-díj (2003). Marosvásárhely és Kalotaszentkirály díszpolgára. Hetvennél is többre tehető megjelent köteteinek száma. Kutatási területe a 20. századi, illetve a jelenkori magyar irodalom. Az erdélyi irodalmat érintő számos alapmunkája (A transzilvanizmus, Akadémiai Kiadó, 1983; Jelenidő az erdélyi magyar irodalomban, Magvető, 1987; Kisebbség és humánum. Műértelmezések az erdélyi magyar irodalomból. Tankönyvkiadó, 1990; Romániai magyar irodalom, Bereményi Kiadó, 1992; Erdélyi tükör, 1995; Épülő hidak. Magyarok és románok, Pont, 1998), illetve a csíkszeredai Pallas-Akadémiánál kiadott tanulmánykötetei (Erdély hűségében, 2002; Kulcsok Erdélyhez, 2003; Erdélyi tetőn, 2004; Felelősség Erdélyért, 1-2-3, 2005–2006) valósággal predesztinálták a Magyar irodalom Erdélyben című nagyszabású vállalkozásának megírására. Pomogáts Béla elmondta, írt egyszer egy magyar irodalomtörténetet is /Az újabb magyar irodalom 1945–1981 /Gondolat, 1982/ , „s mindenki feljelentett, aki úgy érezte, hogy nem elég magasra srófolt jelzőkkel illettem, s terjedelmileg is hátrányba került másokhoz képest. ” /Cseke Gábor: Van erdélyi irodalomtörténet. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 13./

2009. május 8.
Másodszor ültek össze Csíkszeredában magyar és román szakemberek, mindenek előtt egyetemi oktatók, hogy a Magyarok a román irodalomban – románok a magyar irodalomban témakörben ismét tükröt tartsanak egymásnak. Az első, 2007-es próbálkozás protokollárisabbra sikerült, a mostani, az április 24-i rendezvény bensőségesebb volt, vélekedett a szervezők nevében dr. Balázs Lajos, a Sapientia EMTE kari kancellárja. Dr. Kövecses Zoltán (ELTE) előadása az értelmes párbeszéd és megértés kognitív feltételeit érintette. Dr. Breaz Mircea-Constantin (Babes–Bolyai) A román és magyar közmondások gyermeki világképe című dolgozata egy jövőbeli kutatás első lépése lehet. Látszólag ugyanaz a tárgy foglalkoztatta dr. Bucur Nicolaét és dr. Bíró Bélát (mindketten a Sapientia EMTE oktatói): Octavian Goga sajátos hazafiságának ellentmondásossága, illetve Goga és Ady Endre vitája az antiszemitizmusról és a román–magyar közeledés esélyeiről. Dr. Egyed Emese (Babes-Bolyai) Barcsay Ábrahám román leányvásárt ábrázoló élőképének gyökereit boncolgatta, dr. Tapodi Zsuzsa (Sapientia–EMTE, Csíkszereda). egy Gyulai Pál regény szereplőinek etnikai jellegzetességeit, összevetve Jókai Mór hasonló, ám erőteljesen idealizáló románságképével. Dr. Papp Kincses Emese (Sapientia EMTE, Csíkszereda) Illúzió és időszerűség. Kánon és kanonizáció Kós Károly transszilvanizmusában, majd Nagy Imola (Sapientia EMTE, Marosvásárhely) Magyar transszilvanizmus, román transszilvanizmus című dolgozatai, a román–magyar párbeszédben mindmáig tisztázatlan, ellentmondásos vádaskodásokat érintette. Dr. Bakó Rozália (Sapientia EMTE, Csíkszereda) Párhuzamos identitások a virtuális térben címen és egy magyar, illetve román nyelven vezetett, majdnem azonos tartalmú internetes blog eltérő visszhangját elemezte. /Cseke Gábor: Magyar–román „átjáró”. Széljegyzetek a második Nemzetközi Imagológiai Konferenciáról. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./