Annyi saját könyvet kaptam már Bölöni Domokostól, hogy meg sem tudom számlálni őket.
De ha meg is tudnám számlálni, ahhoz egymás mellé kellene állítanom, kivétel nélkül, mindazon köteteket, amiknek ő a szerzője s amelyekben az ő nekem szóló dedikációja szerepel.
Az ilyenek, mint például:
„Egy rossz könyvet – egy jó barátnak…”
Ez 1981 májusában íródott be egy vékonyka, keskenyke, Páll Lajos fekete-fehér grafikájával megtisztelt Forrás-füzetecskébe, melyet 1980-ban dobott piacra a Kriterion könyvkiadó.
Ez volt Domi első könyve, a Hullámok boldogsága.
(Akkor azt mondtam neki: – Váljék egészségedre! És lőn határtalan a szerző boldogsága is…)
Na, ezt például sikerült előállítanom!
S mindjárt melléje viszont csak a legutolsót, amit kizárólag baráti használatra jelentetett meg az elmúlt hetekben, abban azt írja a Mester, ugyanazzal megjuhászodott zsinórírással, hogy „tisztelő szeretettel”.
Csak így, egyszerűen és minden cifrázás nélkül.
A tisztelet s a szeretet – azért az nem semmi!
Ezeken kívül biztosan már mindent elmondott, amit számomra tartogatott, a korábbi könyveinek első lapjain.
De a többi könyve úgy szét van széjjedve a könyvespolcaimon, hogy jobb se kell! Az okok pedig bonyolultak és sokrétűek:
– a könyvek sajnálatosan különböző méretűek, s nem mutatnának jól egyazon polcon,
– más-más időben érkeztek hozzám,
– évente 2-szer leporolom a könyvtáramat,
– ilyenkor egyúttal át is rendezem (vagyis oda teszem vissza a könyveket, ahová éppen érem),
– ha alkalomadtán leemelek egy könyvet olvasás (böngészés) céljából, akkor biztos, hogy nem ugyanoda teszem vissza,
– valahányszor keresek egy éppen szükséges könyvet, minden mást megtalálok, amit máskor az istennek sem találtam meg, de a most keresettnek még a nyomát sem lelem…
stb.
Gondolom, ez elegendő magyarázat a kialakult és gondosan ápolt rendetlenséghez.
Melynek következtében most be sem tudom mutatni dedikáció-gyűjteményemet, amely mind egy szálig ugyanattól az egyetlen embertől származik, akinek ma a 70 éves születésnapját méltatjuk.
(Közben, egy-egy mondatom lekerekítésén fáradozva, még reménykedve tovább kutattam: hátha-hátha előkerül néhány rejtőző könyv, de a sors kegyetlen, s Murphy törvényei talán még kegyetlenebbek: meg kell most elégednem az életmű alfájával és pillanatnyi ómegájával.)
Sebaj, majd ha más szerzőtől keresek, gondolom, rendre előkerülnek, és akkor még visszatérhetünk a témára.
Addig csak annyit, hogy rég nem röhögtem olyan jól, mint amikor A rablóhús fogyasztásának darabjait olvastam. Bárhová nyitottam ki, pár mondat után minduntalan elfogott a röhögés. Pedig egyedül voltam a szobában, ahol csend honolt – mondhatni elmélyülten olvastam. És mégis.
Az első könyvet, az 1981-est, még csak összevont szemöldökkel studíroztam, mondhatni fogyasztottam, s néha-néha csöppet el is mosolyodtam. Az egy komolyabb, líraibb Bölöni arcot mutatta nekem.
(Tény, hogy Bölöni olyan író, aki megadja a módját mind az írásnak, mind az olvasásnak és a belőlük fakadó szellemi örömöknek. És ez ma különösen nagy szó!)
Valakinek kölcsönadtam, szintén röhögtetés céljával, s e szavak kíséretében adta vissza:
– Bevallom, én nem igen szerettem, ahogy ez a Bölöni írt. Legtöbbször olyan furcsán elfacsarintotta a dolgokat, na. Kacagós is volt, meg nem is. Nem az én zsánerem… De ez most… hát le a kalappal… na, sokat röhögtem…
Még jó, hogy bevallotta!
Ui. Pár órával a születésnapi elmefutam papírra vetése után a szerencse istene mégis megkegyelmezett nekem és rávezette a tekintetemet egy vékony, fekete sarkú kötetre, valahol az egyik legfelső könyvespolcon. Létrát nyitottam, hogy kézbe vegyem, s mit látnak szemeim? Bölöni Domokos Micsobur reinkarnációját tartottam a kezemben! Úgy van, ama bizonyos mákföldi történeteket… Amelyet 2010. február 6-án vehettem kézhez, az alábbi bejegyzéssel: „Ilonkának és Gábornak szeretettel Domitól.”
Ui. 2. Délutáni jártomban benéztem a város nagy könyvesboltjába, a Corvinába, ahol 1 lejtől már egészen jó (alig) használt könyveket lehet kapni. Öt percnyi turkálás után rá is bukkantam Bölöni Domokos Egek, harmatozzatok! című válogatott novelláira, amely 1995-ben tulajdonképpen a Népújságból kinőtt Impress kiadó elindítója volt. Belelapoztam, s egyből a dedikációnál nyílt ki: „Elvirának, míg elvirálnak, szeretettel Bölöni Domokos.” És bár én csak sejtem, a szerzőnek meg tudnia illik, hogy ki a kötet volt gazdája, ez maradjon a mi titkunk.
Csíkszereda, 2016. augusztus 10. Megjelent a Káfé főnix portálon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése