kedves
barátom, buzgó inas volnék, s nem ijedek meg a kései tanulástól
sem, rengeteg túlélési trükköt sajátítottam
el, közülük egyesek roppant hatásosak voltak, másokhoz apró,
személyes fogásokat is bevetettem, mint amilyen egy sebhely vagy
egy siri csönddel elegyes mélyből feltörő lárma, a tűrés
leckéjéhez még hozzácsaptam a dúdolás ingerét, miközben a
legnagyobb fájdalom gyötör, s a legártatlanabbul állítom,
hogy méltóságon aluli éppen akkor jajveszékelni, amikor belülről
marcangolják az embert; az Úristen vagy a lelkiismeret. Olyankor a
hallgatás – nemes cselekedet. Akár az élet ajándékainak zokszó
nélküli elviselése. Hogy egyformán örvendezhess az ajándéknak
és a büntetésnek. És ha csak lehet, légy erős, akár a 31.
zsoltárban.
Tudom, hogy
te is belekóstoltál a léggömbutazásba, amiként azt is, hogy
mily kudarcosan végződött az a számodra; mindent kihajigáltál a
vesszőkosárból, majd te is a mélybe vetetted magadat, hogy a
léggömb fölemelkedhessék, de az üvöltés, amitől képtelen
voltál megszabadulni, meghiúsította
már-már kétségbeesett erőfeszítésed, s ebből az következik,
hogy összeférhetetlen a repüléssel.
Az én
léghajózásom némileg sikeresebb volt, semmi értelme, hogy rossz
emlékeket ébresszek bizonyos részletekkel, maradjunk a ténynél,
hogy a ballon könnyű anyagból készült, és segítettek azok a
személyek is, akik a felszálláshoz szükséges meleg levegőt
gerjesztik; egyesek ezt ihletnek is nevezik. Ennyiből áll a nagy
titok. Itt még be kell neked vallanom valamit, amit a versben
elhallgattam: odafönt, ahol meglazultak a magasság kerítéslécei,
a kiáramló levegő csak úgy ontotta az eperillatot. Úgy, ahogy
azt te is tapasztaltad valamikor, arrafelő vetődve egyszer.)
Hagyd hát a
nosztalgiát, hadd színezze be az elszürkült emlékeket, és
nevess azon, hogy az elme próbál rácsokat helyezni a kihunytnak
vélt, még visszajáró érzelmek útjába – tanuld meg, hogy ez
lehetséges; mert képesek vagyunk akként szólani, miként a
rómaiak, s akként fordítani, ahogy szokás: timor et amor,
félelem és szeretet; íme, mily egyszerű fölfedezni az okokat,
melyek gáncsot vetnek nekünk, letepernek, teljességgel felőrölnek
bennünket, apróra, mint a húsdaráló – akkor meg miért
viselkednénk úgy, mint holmi kuglibábok? Miért nem viselkedünk
lándzsák módjára, vagy akár a szablya, a kés? Súlyos kérdés
ez, de ne hagyd magad, amíg nem értél egészen a végére. Magam
is ezt teszem, amíg erőm s napjaim engedik.
Fordította: Cseke Gábor
 |
| Cseke Péter: Út a semmibe |
dragă
prietene, sunt un învăţăcel harnic şi nu mă dau în lături
nici de la studiul suplimentar, am învăţat multe trucuri de
supravieţuire, unele de o subtilitate de-a dreptul încântătoare,
unora le-am adăugat şi mici şiretlicuri personale, cum ar fi o
cicatrice sau o combinaţie de tăcere mormântală peste zarva din
străfunduri, iar la lecţia de a îndura am mai adăugat şi
abilitatea de a fredona când te doare mai tare, susţinând cu cea
mai candidă seninătate că e lipsit de demnitate să urli când
eşti jupuit pe dinlăuntru. De Dumnezeu sau de conştiinţă. Atunci
e nobil să taci. Să înduri fără crâcnire darul de viaţă. Să
te bucuri în egală măsură de dar şi de pedeapsă. Să fii tare,
ca în psalmul 31, dacă se poate.
Ştiu
că şi tu ai luat lecţii de zbor cu balonul şi ştiu şi cât de
prost ţi-a reuşit, ai aruncat din nacelă totul, la urmă te-ai
aruncat şi pe tine în hău ca să se ridice, dar urletul de care
n-ai scăpat a zădărnicit efortul aproape disperat, de unde deducem
că-i incompatibil cu zborul. Plimbarea meu cu dirijabilul a ieşit
mai bine, n-are rost să stârnesc piaza-rea cu detaliile ajutătoare,
să rămânem numai la faptul că a fost dintr-un material uşor şi
am primit ajutor şi de la fiinţe care furnizează aerul cald al
înălţării, zisă de unii inspiraţie. Ăsta-i tot secretul. (Aici
trebuie să-ţi mai spun ceva trecut sub tăcere în poezie: acolo
sus, pe unde s-au desprins şipcile de la gardul raiului, văzduhul
era potopit de aroma căpşunilor. Aşa cum ai simţit şi tu când
ai fost pe-acolo cu altă ocazie.)
Lasă
nostalgia să pună culori în griul amintirilor şi râzi de teama
că mintea ar putea încerca să pună zadarnice gratii în calea
revenirii sentimentelor crezute stinse – învaţă că se poate;
pentru că suntem în stare să vorbim ca romanii şi să traducem ca
noi: timor et amor, teamă şi iubire, iată cât de simplu
descoperim motivele care ne pun piedici, ne doboară, ne toacă
mărunt pe dinăuntru ca maşinile de carne – şi-atunci de ce ne
comportăm ca nişte popice? De ce nu reacţionăm ca nişte suliţe,
spade sau cuţite? Grea întrebare, dar nu te da bătut până nu-i
dai de capăt. Asta fac şi eu până mai am putere şi zile.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése