Verseimből szerb nyelven


A Szabadkán élő Fehér Illés barátom egy ideje következetesen "dolgozza be" magát az erdélyi költészetbe. (Az utóbbi időben eddig Balla Zsófiától, Bágyoni Szabó Istvántól, B. Tomos Hajnaltól. Szente B. Leventétől, Ady Andrástól, Cselényi Bélától, Csata Ernőtől, Debreczeni Évától, Egyed Emesétől, Elekes Ferenctől, Fekete Vincétől, Fülöp Kálmántól, G. Szabó Ferenctől, Hervay Gizellától, Jancsó Noémitől, Lászlóffy Aladártól, Tóth Istvántól, Szabédi Lászlótól, Rafi Lajostól és tőlem fordított.) Munkásságáról, műfordítói elhivatottságáról honlapomon olvashatni eligazító sorokat és részleteket (Ezüst hídon - mindkét irányban), itt most csak annyit rögzítek róla, amennyiben verseimből szerb nyelven ihletett fordításokat készít. (Számuk elérte már a 25-öt...) A bejegyzést időről időre kiegészítem, frissítem.

Cseke Gábor 

Tótágas – Naglavačke

minden mi törvény volt
most varázsszóra fejre állt
életemben
tótágast
állok magam is hogy
ne zavarjon ez a fordított
nézés
milyen természetes így
minden az agyban a vér
az egyensúlyozáshoz feszülő
izmok a fején átbukfencezett
logika a vers öntőformájából
ki-kicsapó életünk
a zsebemből szotyogó utolsó aprópénz
a jövő hiánya amitől néha üvölteni támad kedvem
glóriánk

*
sve što je zakon bio
sad na komandu čarobnog štapa naglavačke stoji
tokom života
človim
i sam da
me ne bi smetao ovaj obrnut
pogled
kako je prirodno ovako
sve je u mozgu krv
mišići koji se balansirajući
naprežu preko glave prevrtana
logika naš iz livene forme pesme
istaložena život
iz mog džepa ispala poslednja kinta
manjak budućnosti zbog čega mi se koji put urla
naša glorija


Minden óra megállt – Svaki sat je stao

Ilonkának

nem perelek már senkivel
várok hogy ami kell megessen

a történtekért senki nem okolható
találkoztunk egyszer mi ketten

és nem találtunk szebbet-jobbat magunknál
hívtalak s gyanútlanul jöttél

elhitted hogy mindenhatód leszek
s a szavaimban megfürödtél

ínyemre volt a póz ostoba uraságok
éreznek így ha udvarolnak nekik

már föl sem ismerném azt a világot
melynek eszménye még ma is hevít

arcomról a máz – rossz foncsor – lekopott
s te uram lettél mindenek felett

a szívem olykor félrekopogott
nem tudni ki a számkivetett

minden óra megállt az élet
szívesen levetné kényszerzubbonyát

vajon le tudom kenyerezni
a lopakodó ránk leső halált?

*

Jeleni

nikog više ne utuživam
čekam da se desi što se mora desiti

za događaje niko ne snosi odgovornost
nas dvoje sreli smo se jednom

i nismo od nas lepšeg-boljeg našli
zvao sam te a ti si nepodozrivo došla

verovala biću ti svemogući
i okupala u moji rečima

merak mi je bio tvoj stav glupa gospada
osećaju tako kad im se udvaraju

više ne bi ni prepoznao taj svet
čije savršenstvo me još i danas zanosi

otrcala se prevlaka – loša caklina – sa mog lica
i ti si iznad svega moja gospodarica postala

srce mi koji put nakrivo kucao
ne zna se ko je prognan

svaki sat je stao život
bi rado skinuo ludačku košulju

dal mogu podmititi
smrt koja na nas vreba?


Életrajz – Životopis

az otthon
a jószág
a fonnivaló
háromszögében élt eddig
az asszony
akár a kútgém
nehézkesen nyikorogva de
szorgalmasan

u trokutu
doma
stoka
pletenja je živela do sada
žena
kao đeram
nezgrapno zvrkteći ali
marljivo


Csínytevések – Nestašluci

felidézem ma minden csínytevésem
a sok sok bánatot mit a fejedre hoztam
a hazugságokat de még inkább az elhallgatásokat
a jófiúság feslő látszatát
a bennem loppal rejtező vadócot
a dicsekvőt a lustát a léhát
a javait két kézzel szóró
grandot
micsoda kotyvalék az ember
milyen kár hogy nem egy tömbből faragott
nem olyan kívül is mint belül
szerencsére nem örökéletű
egyszer csak rájössz
egek nincs kire haragudni!

*

prizivam svoje nestašluke
mnogo mnogo boli što sam ti naneo
obmane a još više
prećutkivanja
prividnost dobrog mladića
u sebi skrivenog divljaka
hvalisavca lenjčugu tranjavca
velikana koji šakom uludo baca
svoj imetak
kakav bućkuriš je čovek
kakva šteta da nije iz jedne gromade klesan
nije takav iznutra kao izvana
na svu sreću nije besmrtan
jedanput ti sine
nebesa nema nikog na koga bi se ljutio!


Fátyol – Skut

időtlen por szitál tán meg se hallom
csak huzat neszez át a fűtetlen szobán
a por meg gyűl s mindenre rátelepszik
egy város pora hull át a szitán
belepve könyvet képet polcok homályát
lámpák égőit szőnyeget a kályhát
undok bársonya úgy tapad ujjamra tenyeremre
hajamra mintha valakinek ebben kedve telne
mit tehetek néha letörlöm mindhiába
minden mozdulat fölösleges e porvilágban
s tudom vár ránk valahol a hótiszta metsző kristály levegő
olykor még odavágyok ám fogytán a felhajtó erő
"de látod amottan a téli világot?"
szemem előtt porból szőtt sűrű fátyol

*

bezvremešna prašina sipi valjda ni ne čujem
samo promaja šuška u ledenoj sobi
a prašina se gomila sve prekriva
prašina grada pada preko sita
obasipa knjigu sliku tamu polica
lampe sijalice sag furunu
njegov ogavan samt tako mi se lepi na prste kosu
dlan kao da neko u tome uživa
šta mogu katkad obrišem zabadava
u tom svetu prašine skaki pokret je badava
i znam negde nas kristalno čist oštar zrak čeka
koji put još čeznem za tim al ponestaje snaga
„nazireš li tamo već zima vlada?“*
pred očima mi je skut od guste prašine tkana

*Stih iz pesme „Krajem septembra“ Šandora Petefija (prevod F. I.)


Gépversek


(Madárhangon a macska torkából)

nem sólyom és nem kánya szól
nyomorú csíz talán
vagy alvó pinty
mindenesetre
siralmas panasz világraszóló
leleplezés
csipcsiripp ptyiu ptyiu fííííí
ahogy a macska torkán kifér

(Elfut a láng)

szinte meghaltam e zavaros időkben
mint egy tarkónlőtt túsz
már vallattam is magamat
te gané
miért hallgatsz talán a frász
állt beléd bűnös lélek áruló senki
mert a valaki az mindig más akit a felszín
ringat gyöngéden mintha isten tenyerében
tudom hogy rám mindig ujjal né te né
te gané
jobb ha magamra mutatok
én vagyok az
engem kell gyalázni köpni tűz alá venni
én vagyok a kivégzőosztag
az esküdtszék a felmentő szabadcsapat
az elfutó láng amely a hajnallal
a szívünkön a holnapba fúl

(K.O.)

volt egy lehangoló gondolatom.
felröppent, majd szétfeslett a levegőben.
néztem, mint egy naplementét. szorongva.
hogy majd újabb támad.
súlyosabb. de nem ily sértődött.
a lágy líra most legyen a másé.
kemény szavakat indítok útjukra.
megannyi járőrt.
kevesebb hajlongás. még kevesebb lélek.
balegyenes. jobbegyenes.
K.O.

(Túszul ejtettem magamat)

elkeseredésemben hogy ellopták az életemet
minden amiben nevelkedtem amit az orrom alá dörgöltek
odalett
csupa szakadozott sztaniol pattogzó festék
az nem lehet hogy máról holnapra minden elvész
hogy agyaggá válik az arany porrá a test
az elmúlás a veszteség a fokozatokhoz szokott
az utolsó pillanat bármilyen illó hetek hónapok előzik meg
és utána is kitart még mint egy távolodó bandérium trombitahangja
vagy lehet hogy csak káprázat a múltam
s mint aki sorsába rohan
én vagyok a védő a bíró s a hóhér maga

(Egy óra s minden eldől)

vagy már annyi se a feszült
várakozás lesben álló vadakká tett bennünket
mindent megtanultunk a múltból és mégis semmit
hiába írtak teli könyvtárakat a bölcs
mondásokat is hiába ötölték ki akik tehették
botladozó öszvérekként lépdelünk őseink megkövült
nyomdokába apáink háborús csömöre odalett bennünk
ismét harcra éhesen csattanó vezényszavakkal
ágál a gőg és forr a fej
fel fel vitézek a csatára most vagy soha
ez a harc lesz a végső
csak nehogy igaz legyen
csak nehogy így legyen igaz
amikor már egy óra sincs hátra a beláthatatlan
robbanóképes
ostobaságig.

(A gépversek keltezése: 1990-91)


Mašinske pesme

(Glasom ptice iz grla mačka)

ne čuje se soko niti kobac
možda bedan čiž
ili zaspala zeba
u svakom slučaju
žalna tužba svetskih razmera
raskrinkavanje
cijuk pćiu pćiu fiiiii
kako se iz grla mačka oslobađa

(Odlazi plamen)

kao da sam umro u tim mutnim vremenima
kao u potiljak upucan talac
već i sebe ispitivao
đubre jedno
što šutiš valjda te je obuzeo
fras grešno dušo izdajniče nikogoviču
jer neko je uvek neko drugi koga površina
nežno ljulja kao dlanovi boga
znam na mene uvek prstom upire no ti no
ti đubre jedno
bolje da na sebe pokazujem
ja sam taj
mene treba kaljati pljuvati na vatru staviti
ja sam odred za pogubljenje
porota slobodna vojska spasa
odlazeći plamen koji sa zorom
u našem srcu u sutra tone

(K.O.)

imao sam jednu utučenu misao.
poletila pa se u vazduhu raspršila.
gledao kao zalaska sunca. sa zebnjom.
da će se nova rađati.
teža. al ne tako uvređena.
mekana lira neka sad nekom drugom pripadne.
tvrde rečim otpravim.
bezbroj izviđača.
manje savijanja. još manje duša.
levi direkt. desni direkt.
K.O.

(Postao vlastiti talac)

u ogorčenju što su mi život ukrali
sve u čemu sam odrastao i pod nos tarili
nestade
sve same poderane šarene folije ispucale boje
nije moguće da od danas do sutra sve isčezne
da zlato u ilovaču a telo u prah se pretvara
nestanak gubitak postepeni su
poslednjeg trena iako je hlapljiv nedelje meseci predskazuju
i nakon toga se još drži kao udaljavajući glas trube svečanog orkestra
dal je moguće da mi je prošlost samo utvara
i kao neko ko u svoj usud juri
ja sam branilac sudija i krvnik istovremeno

(Jedan čas i sve će se znati)

ili ni to napeto
isčekinjavanje nas u zvere na zasedi pretvori
iz prošlosti sve smo naučili i ispade da ipak ništa
zalud su ispisane biblioteke zalud
izmišljaji mudre misli oni koji su mogli
poput zabatrgavajućih mulaca koračamo okamenjenim stopama
naših predaka izgubili ratoborni čemer naših očeva
obest ponovo na rat spremne komande
širi i glave su prevrele
u boj navalite junaci sad ili nikad
ta borba biće zadnja
samo nek ne bude tako
samo ne tako nek ne bude tako
kad već ni sat ne preostaje do nepregledne
eksplozivne
pomame.

(Datiranje mašinskih pesama: 1990.-91.)


Alku –  Pogodba

csupa pára
kövér könnyek
gördülnek le
rajtad végig
lábam elé
a sírás mit sem ér
ragyogj hát rám
engedd át a fényt
tág folyosó a huzatot
kössünk alkut ne bántsuk
csak nézzük egymást
mintha először
kábán hitetlenül
hogy egyik is túléli a másikat
úgy ráncosodunk már
szutykosodunk mint
égen a felhő
lelkünkbe égetve a némaság arca

a szürke látszat


svugde vlaga
debele kapi suza
se koturaju
niz tvoga tela
do mojih nogu
plač ništa ne rešava
pa ozari me
prostran hodniče propusti
zrake svetlosti promaju
da se pogodimo jedan drugog
nemojmo dirati samo gledajmo
kao prvi put
zaneseno sa nevericom
da će jedan preživeti drugoga
već se tako boramo
i prljamo kao
oblaci na nebu
naše duše licem šutnje sivim

prividom žigosane


Sok szép jelige – Mnoštvo lepih lozinki

jelszók és jeligék ideje ez
azt mondom pimpam és mi sem történik.
jó, akkor hát legyen páncél. vagy bogár.
netán repkény. az eredmény ugyanaz.
"ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel".
nem tudom, amit tudnom kellene.
amit tudok, azzal mit sem érek.
pedig mennyi szép jeligét tudnék nektek kitalálni feltálalni
azért az egyért
az egyetlenegyért
cserébe
mely lakatod nyitja tegnapom holnapom

mondanám maszlag vagy hogy szilánk
a találgatást egyelőre
folytatom


to je vreme lozinki i šifara
kažem pimpam i ništa se ne događa.
dobro, pa neka bude pancir. ili kukac.
možda bršljan. isti je rezultat.
„ko ovde ulazi nek svaku nadu ostavi“.
ne znam šta bi trebao znati.
s tim šta znam ništa ne postižem.
a koliko bi lepih lozinki mogao za vas izmisliti otkriti
u zamenu
za onu jedinu
za onu jednu jedinu
kojom ti lokot moje juče i sutra otvara

rekao bi koještarija si krhotina
nagađanje za sada

nastavljam


Egy élet egy halál -  Jedan život jedna smrt


jól elfutott velünk az élet s mellette mi magunk
a nyelv mit ránk hagytak s magunkba szívtunk ma csúnyán ránkdadog
megroggyant térde gerince félek még összeomlik
kinek a szó kinek a szóköz ami egy volt ma szétszakadt
mondjuk csak mondjuk hát a magunkét lelkesen
belülről hallgatózva mi írunk mi olvasunk mi vetjük a keresztet
bámuljuk a szakadék mélyét melynek szélétől már
csak egy lépés már csak egy fél egy negyed
egy élet egy halál választ el

a választ elfeledtem a szavak szétbogárzanak hová szöktök
hálátlanok szolgáim vagytok mindhalálig
s míg végül rendre somfordálva mégis visszajönnek s összegyűlnek
kegyes szemlét tartva felettük belémdöbben
jó-jó de mi volt a kérdés


projurio je život s nama i mi sami pored njega
jezik što su nam ostavili i u sebi udisali danas ružno nam muca
skrhan mu je koleno kičma bojim se srušiće se
kome reč kome razmak reči što je jedno bilo danas se pocepao
pričamo samo pričamo oduševljeno teramo svoje
iznutra osluškujući mi pišemo mi čitamo mi se krstimo
dubinu ponora promatramo od čijeg ruba već
samo jedan korak već samo pola samo četvrt
samo život samo smrt nas deli

zaboravio odgovor rasprše se reči kuda bežite
nezahvalne sluge ste mi do smrti
ali na kraju šmugnuvši se ipak vraćaju i skupe se
i održavajući nad njim velikodušnu smotru zaprepašćeno se pitam
dobro-dobro ali šta je bilo pitanje


Örömök – Radosti

vidám leveled lobogtatja a postás

becsiccsentett az egész napi járkálás közben
nem tudja mit rejt a hetedhétországot bejárt
hosszúkás kecses boríték
de hiányos fogsorát mutatva vigyorog
tudja amit tud
kacsint

vele ujjong a szívem
micsoda örömök
amikor sírni kellene
olvasom olvasom
és mindent elhiszek az utolsó szóig
pedig a szavak
hát a szavak
éppen ők
a vidámságot színlelők
konganak

mit váratlanul felrúgunk
üres mosdótál

az ágy alatt


poštar tvojim vedrim pismom maše

nacvrkao se tokom celodnevnog hodanja
ne zna šta skriva preko sedam država pređena
duguljasta ljupka koverta
ali krevelji pokazivši nepotpuno zubalo
zna šta zna
namiguje

s njim se i moje srce klikće
kakve radosti
kad bi plakati trebalo
čitam čitam
i do poslednje reči sve poverujem
mada reči
pa reči
baš one
predskazivači radosti
prazno odzvanjaju

što iznenada ispod kreveta
prazan lavor

prevrnemo


Egy hang a küszöbről - Glas sa praga

ki a következő
harsogja egy hang a küszöbről
mintha azt mondaná
fürgébben fürgébben
bezzeg máskor a sebésznél az ügyvédnél
a tejsorban az életben
úgy tolongtok
mindenki előre könyökölne
most miért szeppentetek meg
hékáim itt is
csak szépen rendre még egyszer
kérdem
ki a következő


ko je sledeći
čuje se oštar glas sa praga
kao da kaže
brže brže
bogde drugom zgodom kod hirurga advokata
u redu za mleko u životu
gužvate se
svako bi napred hteo
što ste sad poplašeni
jarani moji i tu
samo lepo po redosledu još jednom
pitam

ko je sledeći


Szép volt a világ – Lep je bio svet

mikor még szép volt a világ és riszálva
járt előttem csodáltam gyermeki szemmel
ezt a bakasárit
nyakba borulós cafrangos szoknyája alatt
szunnyadó ígérgetések
mit se tudtam combja közt a gyulladásról a fekélyről
táncolva lépdelt a drótkerítésnél
ajka kinyílt olcsó cigaretta füstje
tódult magasba
hallottam a legények férfiak füttyét
láttam a sok integetést
mit sem értettem
mentem
baktattam

ma is baktatok himbáló fara mögött
talán dús legelőre tartunk
tán együvé tartozunk
mióta hogy gyöngén visszeres lábait nézem
egytől rettegek
felszed valakit az első sarkon


dok je još svet lep bio i kukovima tresla
ispred mene dečačkim očima se divio
toj šiparici
usnula obećanja su ispod njene kitaste suknje
kojom glavu može pokriti
o upali čiru među butinama ništa nisam znao
pored žičane ograde skakutala
otvorile su se njene usne dim jeftine cigare
krenuo u vis
čuo zvižduk momaka muškaraca
video mahanja
ništa nisam shvatio
išao
koračao

i danas iza njenih izazovnih kukova koračam
možda prema bujnoj livadi krećemo
možda jedan drugom pripadamo
otkad njene noge s jedva primetnim venama gledam
od nečeg strahujem

nekog će na prvom uglu pokupiti

Porszemek játszadozása - Igra zrnca prašine

Millió
s isten tudja hány
apró világ kering
         pamacsnyi por libeg,
         mokány szekér habarta,
         dülöngél a kerék,
         s a gazda rajta

és mindenik világ
izzadt
kezemre ül,
a nap lesüt reánk
         míg botorkál a ló,
         a tengely is nyikordul,
         elvánszorog az út,
         s a táj kifordul

mosolygó fényesség,
tenyerem terhe
táncolva érik,
s az élet oly falánk!...
         terül a széna, illatozik már
         mokány szekér felett az este,
         jó sátor ez, és elterül
         alatta ember, állat teste

millió s
isten tudja hány
világ néz csillagot magának
         majszol a ló, gazdája égre bámul,
         az ott lehullt, a másik biztosabb,
         a porszemek elültek, álmuk csupa játék,
         s csak én hiszem, hogy boldogak

az ott lehullt,

és jobbat nem találnak.

Milijuni
i bog zna koliko
sitninih svetova kruže
         kičice pršine lebde,
         nezgrapna kočija ih digla,
         krivi se točak,
         a na njoj gazda

i svaki svet
na moj
oznojen dlan seda,
svetlo sunca nas prati
         dok konj tetura
         i osovina zaškripi,
         batrga se cesta,
         izvrne se predeo

nasmejana svetlost,
teret mog dlana
u plesu sazreva,
život je tako pohotan!...
         prostire se seno, nad nezgrapnom
         kočijom već veče miriše,
         dobar je to čadar, ispod njega
         ispruži se telo čoveka, marve

milijuni
i bog zan koliko
svetova bira sebi zvezdu
         hrani se konj, gazda nebo promatra,
         taj je pao, onaj drugi je sigurniji,
         slegle su kičice prašine, igra im je san
         i da su sretne samo ja verujem

taj je pao

boljeg ne nalaze.


Egyetlen zuhanás – Jedan jedini pad


1
csak állni fenn a vártetőn
egy lépésre a semmitől
a rettenet kiül a hóra
várni az el nem hangzó szóra
mely megtaszít vagy visszatart
omlik a kő omlik a part

2
Ha most minden ezután eltévelyedő
ember helyett vezekelni lehetne!
Ha a világnak elég volna egyetlen biztos
zuhanás egyetlen gyász egyetlen
könnycsepp a szemedben
egyetlen végzetes csók a földnek köveknek
arccal lefelé ölelésre

ficamodott karral!


1
samo stajati na vrhu dvorca
na korak do ništa
na snegu strepnja
čekati nikad izgovorenu reč
koja te gura ili zadržava
ruši se kamen ruši se obala

2
Bar kad bi se nadalje umesto svake
zalutale duše moglo ispaštati!
Bar kad bi svetu dovoljno bio jedan
jedini siguran pad jedna žalost
u tvom oku jedna kap suze
zemlji stenama jedan fatalan poljubac
licem prema dole na zagrljaj
iskrivljenim rukama!


Nevetségesen kicsi hely - Smešno malo mesto

vonaton vagy tiszta szobában
kórházi liftben műtőasztalon ágyon
két lépéssel a tornác előtt
üzemi rendelőben
s ha úgy történik repülőben
útban két nagyváros között
mi megszületünk
s a ringó fekhely
ringató földdé tágul
leng a világ e roppant bölcső
zümmögő zajjal bőg velünk
sustorog alattunk a szalma
leng a világ

valaki löki hátul


u vozu ili čistoj sobi
u liftu bolnice na operacionom stolu u krevetu
dva koraka ispred trema
u ordinaciji tvornice
i ako se tako desi u avionu
na putu između dva grada
se rodimo
a lelujav ležaj
se u zemlju koja ljulja širi
ljulja se svet ta ogromna kolevka
zajedno s nama urla
ispod nas slama šušti
ljulja se svet

neko nas gura


a föld az ég az út a víz - zemlja nebo cesta voda

a föld
a földön
a földön hanyatt
a földön hanyatt a fűben
fűzfák alatt

az ég
az égen
az égen úszva
az égen úszva könnyedén
halálra zúzva

az út
az úton
az úton tovább
az úton tovább araszol
a vézna láb

a víz
a vízen
a vízen által
a vízen által gyűrűző
csobbanással


zemlja
na zemlji
na zemlji naleđice
na zemlji naleđice u travi
ispod vrbe

nebo
na nebu
na nebu oslobođeno
na nebu oslobođeno ploviti
na smrt zdrobljeno

cesta
na cesti
na cesti bez prestanka
na cesti bez prestanka korača
noga tanana

voda
vodu
vodu ustalasati
vodu ustalasati prskajući
preplivati


Síró-kacsintó Mária – Plačna-šerna Marija

Könnyező Máriáról beszéltek, kisdeddel az ölében:
sírdogál a Szent Szűz, miközben gyermekét eteti.

Jeladás ez a világnak arról, hogy mindenkit utolér
előbb-utóbb a sors, mentse magát, aki teheti.

Tódultunk a templomba fényes nappal csoda-látni
könyökök alatt, vállak felett, ágaskodva meredni a képre,

nem sokat láttunk, inkább csak a sokaság ringott
jobbra-balra, előre-hátra, merőn figyelt az életrekelt mesére.

Figyeltem Mária arcát, szemét, de a bánat helyett
huncut fény szikráját lobbantotta felém:

míg a tömeg rajongva áldotta csodás zokogását,
cinkosan rámkacsintott a bájos tünemény.

Egy korzón forgolódtam gondolatban,
hol egyre-másra nyüzsögnek a nők,

ámde hiába – valahány arcban
én csak egyet láttam kacsintani: Őt.

Bárhogyan is telt-múlt az életem azóta,
hittem a nekem szóló titokzatos jeladásban,

a legendák mindig könnyező Máriáról szóltak,
én pedig csak egy virgonc kismamát láttam,

amint életet kínál éhező fiának,
kibontva keblén az áttetsző, lágy selymet,

kacsintása olykor izgat, máskor türelemre szólít:
sírva-nevetve gyakorold a kegyelmet!


Csíkszereda, 2015. szeptember 27.

A Koholt mesék című, készülő versciklusból.


Sa detencetom u naručju o suznoj Mariji pričali:
plače Sveta Devica dok deteta hrani.

Znak je to svetu da svakoga pre ili kasnije
sustiže sudba, ko može neka sa spasi.

Hrlili u crkvu usred bela dana čudo videti,
ispod lakata, iznad ramena, na prstima stojeći buljili sliku,

nismo puno videli, ustvari levo-desno, napred-nazad,
samo se masa pomerala, pomno promatrajući oživljenu priču.

Promatrao lice, oči Marije, ali mesto tuge
prema meni vragolastu iskru svetla bacila:

dok je narod njen čudotvoran jecaj zanešeno blagoslovio,
krasna pojava na mene saučesnički namignula.

U mislima, gde su lepojke vrvele,
na nekom šetalištu se kretao,

ali zalud – u svakom licu
samo jedan mig video: Njeno.

Od onda bilo kako mi je život prolazio,
verovao u meni upućenom tajanstvenom signalu,

legende uvek o uplakanoj Mariji pričale,
a samo jedna živahna majka mi je u sećanju

kako na grudima prozirnu, mekanu
svilu otkrivši, svom gladnom detetu život nudi,

njen mig me katkad nervira, katkad na strpljenje poziva:
milost deliš smešeći-plačući!

Mijercureja Čuk, 27. septembra 2015.

Iz ciklusa u pripremi: Izmišljene priče.


Kőidő - Kameno vreme

1

most hogy a 75-höz értem
végre megértem
miért kell hátranézni
még akkor is
ha sóbálvánnyá válunk

és én bizony hátranéztem

kődarab állt
mögöttem
inkább oszlop
szinte bálvány
s mintha hozzám tartozna
állt a lábán

és amíg  átöleltem
beleremegtem
meleg volt mint egy ember
teste
pedig már hűvös volt akkor
a hegyek közötti
éppen leszálló este

végigtapogattam
és simogattam
repedés rajta sehol
csak kusza redők
apróbb-nagyobb árkok
itt-ott egy moha-bibircsók

hozzáért ajkam is
még mindig érzem
dacos csókját mely idegen
volt de ismerős is
ahogy a kezem rátapadt
a kő felszíne remegett
minden mozdulatomra

némán
csodáltam:
micsoda kődarab!

(ebből egy valamire való szobrász egy életen át farag!)

1

sad kad sam do 75. stigao
konačno shvatio
zašto treba pogledati unazad
čak i onda
ako se u kip od so pretvaramo

a ja sam bogme pogledao unazad

iza mene komad
kamena stajao
radije stub
skoro kip
i na nozi stajao
kao da meni pripada

i dok sam ga zagrlio
zadrhtao
topao je bio kao telo
čoveka
a tad je već sveže bilo
veče u brdima 
što se upravo spušta

opipavao ga
i gladio
na njemu nigde pukotina
tek zamršene bore
manja-veća udubljenja
tu i tamo po koja izbočina mahovine

i usnama dotaknuo
još uvek osećam
njegov prkosan poljubac stran je
bio ali i poznat
kako mi se ruka na njega priljubila
na svaki moj pokret
površina kamena zadrhtala

nemo
mu se divio:
kakv komad od kamena!

(neki bolji vajar bi to čitav život vajao!)

Éppen egy kis melegre vágytam... - Baš sam zaželeo toplinu...

…s a napfény, im, csodaként megjelent –
vajon másnak is ennyire hiányzott
az elsinkófált téli kegyelem?
Mosolya mögül rám se nézett –
az idő siklik igy tova –
mi nézünk utána rendületlen,
mintha nem látnánk többé soha

...a sunce, evo, kao čudo se pojavio –
proćerdana zimska milost
dal i drugima toliko falio?
Iza osmeha nije me ni pogledao –
tako vreme iščezava –
za njim nepokolebljivo mi gledamo,
kao da ga ne vidimo više nikada

Ez sem – Ni to nije

az ünnepnek vége
 csupa rosszarcú ittas
hőzöngő tántorog haza
feledve a díszlépés
feladva a haza
belefáradtunk abba hogy mindegyre
észben tartsuk amit tőlünk
elvettek számolatlanul
lehetsz bármilyen ciné mintyé
ha nem te vagy az úr
Erdélyt szeretni könnyű
hiszen úgy hagyja magát
szeretni mint egy ágyas aki lelkesen mindenkinek
odadobja bevérzett fertőzött
sebes farát


kraj proslave
mnoštvo ružnih pijanih
prilika tetura doma
zaboravljeni su strojevi koraci
napuštena je domovina
umoreni smo već od toga
da stalno prebrojavamo to
što su od nas nebrojeno oduzeli
možeš biti bilo tko
ako gospodar nisi
lako je voleti Transilvaniju
jer tako sebe daje
kao neka priležnica koja svoju okrvavljenu
zaraženu stražnjivu
svakome pruža


hát kinek beszélek – pa kome pričam

mikor bevitték kopaszra
nyírták szálas szőke
haját learatta egy zümmögő törpe
kombájn és aztán puff
a hátára a vállára ahol
érték micsoda dolog hogy
nem vallja be ami bevallható
bizonyság rá egy vaskos iratcsomó miért
néz nefelejcskék szemével oly
merőn tán nem
kapott eleget vagy mi a
túró miért nem pislogsz ebadta még
most se rezzensz pedig
csak a hús helyenként
már csak a csont árulkodik arról hogy
megcsúfolva is vérbefagyva péppé
puhítva se hallgatsz a jó
szóra hát kinek beszélek a kutya
úristenit

kad su ga uhapsili na ćelavo
ošišali vlaknastu blondu
kosu jedan patuljast
kombajn požnjeo a posle bum
leđa ramena gde su
stigli zar je moguće da
ne priznaje što je za priznanje
pa debela dokumentacija svedoči 
svetloplavim očima zašto gleda
tako ukočeno zar
nije dobio dovoljno
šta je bedniče što ne trepćeš još
ni sad se ne pomeraš iako
samo tu i tamo meso
već samo kost dokazuje da
ni izrugano krvlju preplavljeno 
omekšano ne čuješ lepe
reči pa kome pričam
boga ti

imperatívuszok - imperativi

ne bántsd a fát
szeresd felebarátodat mint tenmagadat
vigyázz kész rajt
mélyvíz csak úszóknak
mozgás mozgás
hölgyválasz
itt az idő most vagy soha
robbanásveszély
tartsa tiszteletben a csendidőt
a vezetővel tilos szóba elegyedni
kötelező öltözék rendjelekkel
mindent a szemnek semmit a kéznek
váltson idejében jegyet
ittas vendéget nem szolgálunk ki
kelj föl és járj
a terv mindenekelőtt
szemüveget a bírónak
emberek legyetek éberek
kopjon le fiatalember
számolja meg a visszajáró pénzt
fegyvert lábhoz
ne nyúlj hozzá frissen mázolva
az igazat mondd ne csak a valódit
étkezés előtt mosson kezet
add a kezed muntyán testvér
munkát kenyeret munkát kenyeret
fogyasszon halat
mondd mit érlel annak a sorsa
a fejét üsd hogy ne sántuljon
biztonsági öv használata kötelező
csak előre édes fiam
el a kezekkel
az állatok etetése tilos
döntsd a tőkét ne siránkozz
tessék lábat törölni
mindent bele
takarékoskodj villannyal tüzelővel
szavazz a napra
amit ma megtehetsz ne halaszd holnapra
húzd rá cigány
pofa súlyba

1979-1980


ne diraj drvo
voli svog bližnjeg kao sebe
pažnja gotov start
buboka voda samo za plivače
pokret pokret
dame biraju
sad ili nikad
opasnost od eksplozije
poštuj vreme tišine
zabranjeno je pričati sa vozačem
obavezna nošnja sa odlikovanjima
sve za oko ništa za ruke
kartu na vreme kupite
pijanca ne poslužujemo
ustani i hodaj
pre svega plan
naočale sudiji
ljudi oprez
mladiću odbij
prebrojte kusur
oružje k nozi
ne diraj sveže je farbano
istinu reci ne samo stvarnost
pre obroka operi ruke
pruži ruku brate munćane
posla hleba posla hleba
konzumirajte ribu
reci šta dozreva sudba onog
glavu udri da ne bi hrom postao
upotreba sigurnosnih pojaseva obavezna je
samo napred sine moj
ne dirati
zabranjeno je hranjenje životinja
sruši vlast nemoj kukati
izvolte obrišite noge
punom parom
štedi struju ogrev
glasaj za sunce
što možeš uraditi danas nemoj odgoditi
sviraj cigo
usta prazni

1979-80

Búcsúznak a múzsák – Muze se opraštaju

“Ki-ki nyugalomban…”

És eljött az obsit ideje. A múzsák szerződése lejárt.
A múzsák, a költővel együtt, lejáratták magukat.
Kikoptak. Kiégtek.
A múzsák, ráadásul:
csúnyácskák, vénecskék.
Ki jobban, ki kevésbé.
A kikopott költő most kiköpött.
Csupa csömör..
A múzsák ezen sem csodálkoznak. Őket már nem lepi meg semmi.
Vonuljon hát el mindenki, a maga vackába.
“Ki-ki nyugalomban…”
A múzsák megfogadják: ha odébb állhatnak, hátra se néznek.
Félnek: még Lótné se lesz belőlük.

Múzsasirató

Gyanútlan báránykák voltak egykor a kiszolgált múzsák.
Ó jaj, elhiszed?

Frizurájukat mindig csinosan elrendezve hordták.
Ó jaj, elhiszed?

A mosoly le nem hervadt ajkukról, öröm volt rájuk nézni.
Ó jaj, elhiszed?

Immár senki sem fog hűlt helyükre lépni.
Ó jaj, elhiszed?


“Ko-ko u smiraju…”

I došlo je vreme demobilisanja. Ugovor muza je istekao.
Muze, zajedno s pesnikom, proigrali su svoj ugled.
Istrošile su se. Izgorele.
Muze, povrh toga:
tužne su i vremešne.
Ko više, ko manje.
Istrošen pesnik sad je ispljunut.
Čemer i jad...
Muze ni sad se ne čude. Njih više ništa ne iznenadi.
Neka se svako u svoju jazbinu povuče.
“Ko-ko u smiraju…”
Zarekle su se muze: ako se mogu skloniti, unazad ni pogledati neće.
Boje se: od njih ni gospođa Lot neće biti.

Oplakivanje muza

Istrošene muze nekad su nepodozriva janjašca bile.
Joj, zar veruješ?

Frizure su im uvek uredne bile.
Joj, zar veruješ?
                                                                                                                    
Osmeh sa njenih usana nikad uvenuo, radost su zračile.
Joj, zar veruješ?

Više niko neće na njihovo mesto stupiti.
Joj, zar veruješ?


Beszélgetés a széllel – Razgovor sa vetrom

Fuss, ne kérdezz semmit!
Megfésülnek a fák, az árnyak,
ahogy a fény haját
bontják a rácsok.
Fuss, vidd rongyaid, szennyes
lepedőd lobogását,
messze – messze,
nincs, aki utadba álljon.
így tán megérzel – sípolok,
tombolok, kiabálok,
s ha arcod kicsípem frissre-pirosra
– hisz simogatlak! –,
nagyon kérlek, ne

fájjon.

Trči, ništa ne pitaj!
Očešljaju te drva, senke,
kako kosu svetlosti
rešetke rastvaraju.
Trči, nosi svoje prnje, vijorenje
tvoje prljave plahte,
daleko – daleko,
niko te ne sprečava.
možda ćeš ovako osetiti – dudučim,
besnim, galamim,
i ako ti lice zbog mog štipanja sveže-rumeni
– pa mazim te! –
molim te, neka ti

boli.


Fehér Illés fordításai (Forrás: Ezüst híd - Srebrni most)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése